Másnap délután van, az évfolyam nagy része pedig a parton fetreng vagy röplabdázik. Én is az előbbit tenném, ha a baráti társaságom nem kérdezné öt másodpercenként, hogy bemegyek-e a vízbe.
- Hagyjatok már pihenni - nyafogok megdörzsölve a szemem.
- Na mi van, Woojinnel nem aludtatok éjszaka? - röhög Jisung, mire az említett elvörösödve nyakon vágja. Ezt megkaptad, hehe.
- De, de akkor is...
- Gyere már, te balfasz - fogja meg a csuklóm Seungmin, a másikat pedig Hyunjin, majd elkezdenek húzni a forró homokban, ami a hátamnak egyáltalán nem esik jól. Próbálnám kiszabadítani a kezem, de csak vergődni sikerül.
- Jól van na, megyek, csak engedjetek el. - Erre ledobnak. - Kösz - kezdem el leporolni magam.
Míg társaim sorra rohannak bele a vízbe, mintha nem huszonnégy fokos lenne, hanem harminc, én inkább maradok a jól bevált technikánál: lépek egyet, aztán megállok két percre, várva arra, hogy az adott testrészem megszokja a hőmérsékletet. Bár ez most igazán nehéznek bizonyul, mivel úgy érzem, bármelyik pillanatban megfagyhatok. Főleg, hogy az előbb még az égető homokban húztak végig.
- Gyere már! - kiált Changbin, amikor már derékig sikerült belerimánkodnom magam.
- Nektek könnyű, mert ti már voltatok benne, de én nem - válaszolom határozottan (és teljesen komolyan), de megint csak kiröhögnek.
- De hisztis kedvedben vagy ma - csóválja a fejét Woojin, mire akaratlanul is elmosolyodom. - Hé, Chan!
- Tessék? - kérdezek vissza, válaszul pedig egy adag hideg vizet kapok az arcomba és a mellkasomra. Egyből megborzongok.
- Baszd meg! - nézek páromra. Erre ő szomorú szemekkel pillant rám, ajkait lebiggyesztve. - Jó, ne baszd meg, szeretlek - rohanok oda hozzá, majd megölelem.
- Engem is öleljen meg valaki! - csatlakozik Hyunjin.
- Wow, buzibár - hallatszik Seungmin hangja.
Szétválunk, és hárman egyszerre mondunk ki egy egyszerű szót neki címezve:
- Anyád.
- Oké, inkább játsszunk - von vállat Jisung, majd nemes egyszerűséggel lefröcsköl mindenkit, ezzel megkezdve egy több óráig tartó csatát.
(...)
Miután mindenki kellően elfárad, elindulunk kifelé, hogy az eredeti tervem szerint haladjunk; azaz feküdjünk le az első szabad pontra és döglődjünk.
Woojinnel kézenfogva lépünk ki a partra, amikor megpillantom Jeongint a valószínűleg Felixszel közös plédjén magányosan üldögélve, miközben szomorúan és csalódottan bámul maga elé. Melegítőt és szürke pulóvert visel, alatta egy fekete-fehér csíkos hosszúujjúval, gondolom hogy elrejtse a sebeit. Tényleg, szegény most nem tud emiatt fürdeni. Felixet sehol nem látom, pont nem érdekli mi van a párjával, akit elviekben szeret. Mondjuk a történtek után ebben kételkedem.
- Odamegyünk hozzá? - suttogom a mellettem haladónak legfiatalabb barátunk felé biccentve, ő pedig bólint, szóval a búslakodó fiú felé vesszük az irányt.
- Woojin hyung, Chan hyung! - kiált fel vidáman, amint leülünk mellé. - Hogyhogy itt vagytok? - ölel át pár másodperc erejéig, de mostmár a mosolyt nem lehet levakarni az arcáról. Olyan jó érzés őt boldognak látni... nem érdemli meg, hogy folyton szomorú legyen.
- Láttuk, hogy egyedül vagy, az a barom meg nem foglalkozik veled - válaszolom.
- Igen, elment úszni - mondja, mondata végén oldalra pillantva, ahol valamilyen oknál fogva pár méterre tőlünk pont az emlegetett személy jelenik meg. - Akkor nem - motyogja szomorúan lesütve a szemeit.
Felix odasétál hozzánk, és ha szemmel ölni lehetne, mind a hármunk temetését szervezhetnék a többiek. Semleges arccal nézem végig a fújtatását. Nem félek tőled, gyere csak ide, és szétverem azt az öntelt pofád.
- Nem hagynátok békén? - pillant rám és Woojinre, mire csak összenézve vállat vonunk.
- Nem húznál el innen a picsába? Sokat segítene - mosolyodom el, két társam pedig meglepve néz rám. Én sem tudom, hogyan lettem ilyen bátor hirtelen, de jól jön ilyenkor.
Ezzel nagyon felhúzhattam Lixet, mivel a következő pillanatban felpofoz. Azta, a kis harcias.
Nemes egyszerűséggel felállok, és hasbarúgom, mire hátrahőköl, onnantól kezdve tartva a pár méteres távolságot. Száját többször is szólásra nyitja, de nem tud mit reagálni, szóval csak morogva egyet odébbáll.
Elégedetten visszafordulok Woojinékhez, akik lenyűgözve megtapsolnak.
- Gyere, Innie, menjünk fagyizni - intek neki, ő pedig lelkesen követ engem.
YOU ARE READING
8.2 - Stray Kids
Fanfiction"- Mit csinálsz? - Tanulok. Próbálok úgy tenni, mintha átlagos diák lennék, tudod... Mint akinek nem rákos az anyja, és nem ölték meg egy barátját." Melyben Chan eldönti, hogy leküzdi a magányt, és normális úton folytatja az életét. [tw! fizikai bán...
