Romlott Delimirít - Az üldözött hercegnő

3. fejezet

Egy koppanó hangra ébredt Eviónia az éjszaka közepén. Ahogy kinyitotta szemét, a csillagok és a három hold beáradó fényében egy felé hajoló emberi alakot vélt felfedezni. Rémületében kiáltásra nyitotta száját, ám egyik tenyerével rögtön befogta neki az a valaki. Mielőtt ösztönösen szabadulni próbált volna, az alak még közelebb hajolt hozzá és a fülébe suttogta:

- Azért jöttem, hogy kiszabadítsam, hercegnő.

Miután Eviónia teljesen magához tért, és szívének heves kalapálása is csillapodott némileg, bólintott egyet.

- Ki... ki maga? – kérdezte a betörőtől, miután az engedte neki. - És honnan tudjam...

- Később mindent meg fogok magyarázni – vágott a szavába az alak. - De most arra kérném, öltözzön fel, és mihamarább induljunk el. Feltéve, ha nem szándékozik tovább raboskodni.

A hercegnő elméjében azonnal felvillant az elmúlt néhány nap, és annak minden szörnyűsége. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer mrotiánok fogják elhurcolni, akiknek a gondolatától is kirázta a hideg. A háta közepére sem kívánta a helyzetet, amibe került, és itt a lehetőség, hogy kikerüljön belőle.

Minden további teketória nélkül kikelt az ágyból, nem törődvén a betörővel levetette a hálóinget, majd a ruhafogashoz lépett és leemelt róla egy csipkével díszített, rövid szoknyában végződő fehér dresszt, valamint egy hozzá illő csizmát, melyeket sebtében magára is öltött. Csak akkor vette észre, hogy Nemmonur még mindig ott ül az ajtó mellett, mikor a földre ejtett bundájáért indult. Rögtön mozdulatlanná dermedt, ám hamar feltűnt neki, hogy a mrotián harcos feje a lábai között pihen. Valószínűleg annak koppanása ébresztette fel.

- Szöktette már meg bárki is valahonnan? – érdeklődött az alak.

- Nem igazán – felelte Eviónia.

- A kérdés költői volt, nyilvánvalóan semmi tapasztalata ilyen terén, különben nem a legrikítóbb ruhát választotta volna.

A hercegnő ekkor hajolt le a bundáért, majd magára vetette, ezzel teljesen eltakarva az alatta viselt ruhát.

- Így már jobb? – kérdezte durcás stílusban.

- Megteszi – felelte a betörő, majd résnyire nyitotta az ajtót.

- És most hogyan tovább? – kérdezte halkan Eviónia.

- Úgy, ahogy feljutottam, lefelé is muszáj lesz keresztül lopakodnunk egy rakás részeg, alvó mrotiánon, és a főbejáraton távoznunk.

- A főbejáraton? – hökkent meg a hercegnő. - Miért nem inkább az ablakon mászunk ki?

- Valóban kimászhatnánk az épület domború oldalára, és sétálhatnánk rajta egy darabon, viszont az egyre élesedő szög miatt hamarosan csúsznunk kéne. Egyre csak gyorsulnánk, a végén pedig tompítatlanul csapódnánk a földnek, ami jobb esetben is csonttöréssel járna. Úgyhogy inkább maradjunk az én tervemnél. – Ekkor Evióniához lépett, mire a hold fényében kivehetővé vált az arca. A csapzott hajú, borostás férfi volt az, aki korábban szerencsejátékkal foglalatoskodott a fogadóban. - Maradjon szorosan mögöttem! – suttogta határozottan. - Soha ne sikítson, vagy tegyen meggondolatlanságot! Mert bármi történjen is, én ura leszek a helyzetnek.

- Rendben van, úgy lesz, ahogy akarja – bólintott a hercegnő. - De mielőtt elindulunk, kérem, legalább a nevét árulja el.

- Tríviornak hívnak – felelte a férfi, majd kitárta a szoba ajtaját.

Óvatos, megfontolt léptekben hagyták el a helyiséget, mindenféle zajkeltés nélkül. Három mrotián aludt a folyosón, ráadásul a hozzájuk legközelebb eső állva, arccal a falnak támaszkodva. Mellette volt a legkönnyebb elhaladniuk, bár néha nagyobbat toppant a hercegnő csizmája a kelleténél, azonban a részegen szundító harcos horkolása elnyomta azt. A másik a folyosóval párhuzamosan feküdt, és hosszasan ficergett a kényelmetlen kőpadlón, ezért mellette már jóval szemfülesebben kellett elosonniuk. Ám a harmadik mintha szándékosan azért feküdt volna átlósan a nem túl tágas korridoron, hogy gátolja őket, ráadásul még a végtagjait is széttárta. Trívior a hasa felett lépett át, míg Eviónia a lába között ellépve próbált tovább haladni, de véletlenül megrúgta a hátán fekvő mrotiánt. Mindketten ledermedtek egy pillanatra, a férfi vádló pillantást vetett a hercegnőre, majd rögtön utána az alvó harcosra tekintett.