Nyakörv | Jikook +18 {Befejezett}

Fájdalmas Idők

Egy hónap telt el azóta, amióta JungKook meglátogatta Jimin szüleinek házát. Mint kiderült, a család autó balesetet szenvedett nem sokkal a fiúk eltűnése után. A szomszédok szerint öngyilkosság volt, nem bírták elviselni hogy a fiúk nincs többé.
Jimint a hír sokkolta, sokáig senkivel nem akart kommunikálni, s keveset is evett. Még YoonGi se tudta felvidítani. Az utóbbi időben még JungKook is stresszes lett. Rombolt és ordított. Ennek ellenére Jimin viszont folyton könyörgött a férfinak a szeretet miatt, és azért hogy keményen bassza meg. Ezt JungKook nem tette meg, bármilyen csábítón is hangzott. Végül, hogy valaki észhez térítse Jimint, megnyugtassa a lelkét és ne lássa ahogy JungKook tombol, Mina kezére adta a fiút addig, ameddig helyre nem jön minden.

— Chim. — sóhajt, közben a fiú csípőjére fog, aki viszont még így sem hajlandó elengedni a férfi izmos és védelmet nyújtó testét. — Meg jött Mina, menned kell!

— Nem megyek innen sehová! — öleli szorosabban magához a férfit, s fejét még inkább mellkasába nyomja.

— Jimin. Mina vagyok. — szól kedvesen a fiúhoz. — Elmegyünk egy jót szórakozni rendben?

— Nem megyek innen sehová! — ismétli, de már hangosabban. Mina kicsit hátrébb is lép a meglepődöttség miatt. — Kook. — emeli könnyes szemeit a férfira. — Téged nem akarlak elveszíteni. — tör ki zokogásba, mire a nagyobb össze préselt ajkakkal simít a kisebb hajára.

— Mina. — szólítja a nőt, de tekintetét nem vezeti rá. — Maradj itt estére.

— Nem maradhatok. — rázza nemlegesen fejét a nő.

— Nem lennél teher, ha erre gondolsz. Csak azért maradj, hogy segíts az este. Jimin érdekében. — pillant a nőre. — Az éjszakák a legnehezebbek, és nem tudom mit csináljak amikor kitör belőle az ami tegnap is.

— Jól van. Maradok. — egyezik bele a nő. — De ne hagyd magára szegényt, mert nagyon ragaszkodik hozzád. Főleg most. Nem is értem, miért akartad hogy nálam legyen.

— Velem is vannak problémák. — suttogja hallhatóan.

— Segítsetek egymáson. — tanácsolja a nő, majd belljebb fárad. — Mindjárt felhívom YoonGit, hogy hozzon el nekem egy pár ruhát. Maradok pár napot, ha neked úgy jó.

— Köszönök mindent! — mosolyog őszintén Minara, aki csak legyint egyet jelezve, hogy ez természetes.

— JungKook? — nyöszörög a férfi kezei közt a fiatalabb. — Csókolj meg!

_______________JungKook _______________

Kezeit nyakam köré tekerte, közben pipiskedve próbálta elérni ajkaimat. Napok óta ilyen, ezzel azt elérve hogy keményen fektessem meg. De nem akarok neki ártani. Keserű szájízzel csókolom meg, főleg hogy mindjárt elsírom magam. Teljesen nem önmaga, és ez nem tetszik.

— Jimin. — szól kedvesen Mina, amint szétváltunk. — Beszélhetek JungKookkal négy szem közt?

— Nem! — ölel magához szorosan.

— Jimin, kérlek. — suttogom, de akkor sem enged el. Ha nem sikerül elmennem innen, elsírom magam, és az Jimin lelki állapotát nézve nem lenne valami jó.

— Jimin. Szereted az édeset? — kérdezi a semmiből Mina, mire a rajtam csüngő bólint. — Csináljunk Mochit?

— Igen! — bólint Jimin.

— Akkor engedd el Kookot, és segíts nekem. — pakol elő az édességhez, de nem enged el.

— Veszek neked egy nagy püssmacit, ha elengedsz. — erőltetek magamra egy mosolyt.