Nyakörv | Jikook +18 {Befejezett}

Maradnod Kell

Jimin a sírástól össze esett. A szülei halála után, mit gondoltam? Majd elfogadja és bejár látogatni? Vak voltam. Egy idióta.

— YoonGi. — szólok a mellettem ülőnek. — Lenne még valami, amiről beszélnünk kéne. — tudom, hogy erről nem kéne beszélnem. De joga van tudni róla.

— Mi az? Valamit TaeHyungról is elszeretnél mondani? — teszi le a telefonját, majd komolyan rám néz. A vér is megfagyott bennem, ahogy a gondolatomba olvasott. — Tudok róla. A halálos betegségéről. — fordul felém teljes testével. — Megtaláltam az iratait. — világosít fel, mire ajkaim csak egy O betűre formálom. — De azt magyarázd már el, hogy miért lett öngyilkos!? Miért nem maradt velem a végsőkig?

— Fájt neki. Érezte, ahogy a szervei apránként esnek össze és halnak el. Hallotta ahogy a csontjai reccsennek, akárhányszor lépett.

— Miért nem volt képes ezt elmondani nekem? — gyűlnek könnyek YoonGi szemeibe.

— Nem akarta hogy megtudd. Azt akarta, hogy egyedül fájjon neki, hogy te egészségesnek lásd a végsőkig. — idézem fel TaeHyung szavait.

— Megtudott volna gyógyulni...? — kérdezi reménykedve, de belátva hogy ennyitől nem kapja már vissza.

— Nem. Az orvosok is mondták, hogy maximum két hetet fog megélni. De nem bírta. — fáj látni, ahogy YoonGi szenved. Nem nagyon tudja feldolgozni TaeHyung halálát, amit meg is értek. Én se tudnám elfogadni, ha Jimin meghalna. Vele halnék én is. — Megyek, megnézem Jimint. — állok fel. Ilyenkor jobb, ha egyedül hagyom. Több kérdése lenne, jobban bele ásná magát az egész történetbe, utána végleg megtörne. Azt meg nem szeretném látni. — Hé hé hé! — rohanok oda Jiminhez, aki az ablakon kilógva rugkapálódzik. — Mit csinálsz? — húzom vissza.

— Kiesett... — mutat ki az ablakon.

— Mi esett ki? — kérdezek rá. Lenézett a földre. Mit ejthetett ki? Az ablakhoz sétálva nézek ki, hát ha felismerem azt a tárgyat amit kiejtett. — Jimin. — szemezek a kis tasakkal. — Mire kell az neked? — nézek rá.

— Hát csak... — néz rám könyörgő tekintetekkel. — Tudod...

— Nem alkalmas! — puszilok homlokára. — Ma végül is nem, baba.

— Azt hittem egy kis békülő, úgy mond "Maradj szex" itt tartana végleg. — öleli át nyakamat.

— A börtönben más pasik kurnának engem. Ez nem tetszik? — dögölöm össze orrunkat.

— Arra eddig nem gondoltam. De mostmár van még egy okom, hogy ne engedjelek el! — harapja be alsó ajkam.

— Menjetek szobára, perverzek! — áll meg az ajtóban YoonGi.

— Ha nem zavar, mi ott vagyunk. — mutatok körbe. — Mi kellene?

— Semmi. Csak szólni akartam hogy megyek. — veszi elő a kulcsot.

— Jól van. Majd még találkozunk. — bólint egyet, majd elmegy. Jimin azonnal felugrik, azt se tudtam hogy kapjam el. — Megőrültél? — nevetek egy kicsit.

— Azt azért nem mondtam, hogy a szex elmaradhat. — nyomja hozzá tagját az enyémhez. — Nagyon kívánlak, Kook.

*Írói szemszög*

JungKook csak egy féloldalas mosollyal díjazta Jimin hevességét, majd az ágyra döntötte. Ez az este lett a megpecsételt szex este, amit mindig meg fognak tartani, hogy JungKook ne menjen el.

Egybe forrva, még jobban is élvezve a szexet, kényes, lájtos nyögések hallatszódtak ki a házból. A szoba hőmérséklete, és a sok testmozgás megizzasztotta a két fiút. Jimin csak magának akarta JungKookot, a végezetig. Soha nem akarja elveszíteni, és nem is fogja!

Soha többé.

Vége

#A.R.M.Y