Beleszerettem (MAGCON ff.)

16.rész-GYANAKODÁS

-Ahham.- néznek vissza rám.
Felmegyek, majd egy levegő vétel után benyitok a szobámba. Kinyitom az ajtót és mit látok? Éppen egymást ölelik. Jaj de romi. Ja... mégsem.
-Te mi a faszt csinálsz itt??-kérdezi a ribanc. Még a nevét is elfelejtettem.
-Ezt nekem kéne kérdeznem. Mert ha nem tudnád, ez az én szobám.
-Érdekes, már egy hete itt vagyunk és még egyszer sem láttalak még csak a házban sem.
-Huu vajon ez miért volt-emeltem az ujjam az államhoz mintha nagyon erősen gondolkoznék valamin- ja igen. Megvan. Azért mert Európában voltam.- mondom ezt már megemelt hangon.
-Ja persze.
-Szerinted miért az ÉN nevem van az ott lévő füzeteken és könyveken? Miért az ÉN képeim vannak a fiókban? Miért az ÉN ágyneműmön fekszel? Miért az ÈN ruháim vannak a gardróbban?
-Nem tudom de ez már a mi szobánk!
-Jajj te kis idióta ringyó- mondom lenézően a fejemet rázva.- ez a ház az ENYÉM. Ergo: az összes szoba az enyém. Úgyhogy fogd magad, a cuccaid, és az új palid és húzzatok ki a szobámból!- megsem bír szólalni annyira lesokkolódott- Ha lehet, most!
-Nem, nem lehet-jön közelebb
-Ne csinálj hülyeséget!- figyelmeztetem.
-Ugyan mi számít hülyeségnek?-kérdezi miközben megfogta a csuklóm.
-Ez.- mondom és képen töröltem majd kilöktem a hajánál fogva az ajtón.
-Jézusom Zoe!-kiáltja már Jack is.
-Tudod a nevem? Naa ez már haladás!-mondtam gúnyosan. De inkább azért mert fájt, hogy a ribanccal van, mintsem azért mert mérges vagyok rá vagy haragudnék. Nem tudnék rá haragudni... Akár mennyire is próbálom tagadni, még mindig szeretem. Szeretem a barna szemét... a selymes haját... a puha arcát... és minden mást ami Ő.
-Anna jól vagy?-rohant ki utána. Nem bírtam... legördült egy könnycsepp az arcomon, de senki sem látta, úgyhogy gyorsan becsaptam majd bezártam az ajtót. Neki dőltem és hallgattam, hogyan próbálja vígasztalni az ÉN Jackem azt a lányt: -kicsim jól vagy? -Nagyon fáj? -Beviszlek a kórházba.

》CAMERON DALLAS《

Miután Zoe felment nem mentünk utána. Csak amikor meghallottuk, hogy az emeleten valaki neki esett a korlátnak. Megijedtünk, hogy Zoenak lett baja. Felmentünk és csak Annat láttuk a földön a cduklóját fogva. Mintha annyira fájna neki...
-Kicsim jól vagy?- szalad utána Jack. -Nagyon fáj?
-Az a ribanc eltörte a csuklóm- mondja nyafogós hangon.
-Beviszlek a kórhába.-ezzel lelépnek.
-Zoeee!!- dörömbölök az ajtón.- Jack meg a ribi elment mostmár kinyithatod az ajtót. Legalább engedj be valakit! Kérlek Zoe! Hadd segítsünk!- eldordul a zárban a kulcs és egy összetört lányt látok kikukucskálni a résen.
-De csak te jöhetsz be.- mondja nagyon halkan.
-Rendben!- Bemegyek és jó szorosan magamhoz ölelem ahogyan egy jó báttynak szokás a hugocskáját. Tudom, nem az igazi hugom. De meg kell védenem. Most nincs itt Daniel, hogy ő vígasztalja meg. Most nekem kell.
-Miért?- kérdezi nagyon halkan a könnyeit törölgetve.- miért kell ennek a kurvának Jack? Egyszer már megcsalta... most akkor miért kell neki újra? Összefogja megint törni.
-Hejj. Magaddal foglalkozz! Most te vagy összetörve! Foglalkozz a magad boldogságával!
-De nekem Ő a boldogságom...- szipogja nagyon-nagyon halkan. Oda megyünk az ágyhoz és leülünk.
-Foglalkozz azzal, hogy megmutatod milyen erős vagy!
-Nem vagyok az! Gyenge vagyok! Nem tudom, hogyan kell erősnek lenni...
-Mi itt vagyunk neked, hogy megmutassuk! Túl fogsz jutni rajta! És Mi segítünk!
-Köszönöm Cameron! Köszönöm!-súgta halkan és újra megölelt.
-Nincs mit! Ez a barátok dolga! Hogy kirángassanak a bajból! Hogy veled legyenek! Mindig!- hozzám bújik és  egy rövid idő után elalszik.

》NATALIA ZOE FOX《

Mikor felébredtem Cam már nem volt mellettem. Észre vettem holmikat amik nem az enyémek. Többek közt ott volt Anna melltartója és Jack telefonja. Azt terveztem, hogy kidobok mindent az ajtó elé. Aztàn gondoltam egyet és megnéztem a telefont. Jelszó kell hozzá. Gondolkodtam hogy mi lehet. Egy dátum? Egy név? Egy szó? Egy mondat? Csak random számok és betűk?
Megpróbálom először a születés napjàt. Aztàn megnézem facebookon anna szülinapját és beírom azt. Majd a kettőt vegyítve. Nem jók a francba. Megpróbálok még jó pár nevet. Ezek sem sikeresek. Olyan szavakat írkálok bee amik fontosak lehetnek neki. Pl. Anna, Katelyn, Johnson. Még a saját nevemet is megpróbáltam. Hogyis gondoltam ezt?! Persze, hogy nem jó. Megpróbálok pàr random mondatot. Meg random szàmokat aztán betűket.
Már kezdem végleg feladni mire egy hirtelen ötlet fényében megpróbálom ezt: sept.27. Ez az a dátum amikor összejöttünk... de miért ez a kódja ha már nem is emlékszik rám? És a kódjára, hogyan emlékezett ha nem emlékszik semmire? Ahh, biztos tudta Johnson és ő mondta neki. Felnyitom a telefonját és megnézem először a képeket. Nagyon sok képe volt. Találtam egy mappát aminek a neve az volt, hogy "Szerelmem". Féltem, hogy Annáról találok képeket így nem akartam megnézni, de a kíváncsiság legyőzi a félelmem.
És nem! Nem Annáról, hanem rólam vannak képek. Azok a képek amiket akkor csinált amikor aludtam, amikor ettem, amikor főztem... vannak olyan képek ahol ketten vagyunk. Amin éppen csókolózunk. Ahol össze van kulcsolva a kezünk és egymásra nézünk. Ahol csak Tv-t nézünk. Minden képünk itt van. De ha ezeket látta akkor mért azzal a szajhával van? Ezt nem értem...
Megnézem a képei után a messengerét. Hátha van valami érdekes. Johnsonnal meg még egy pár sráccal beszélt. Csak hülyeségekről, kocsikról, foci meccsekről meg hasonlókról. Aztán beszélt még Annaval...

Anna: Szia! Van kedved találkozni?
Ez még a balesete előtt volt. Már akkor is beszéltek? Hogy lehettem ennyire vak??
Jack: Szia! Persze... holnap 10kor a starbuksba?
Anna: Megbeszéltük!
Vajon miről beszélhettek? Találkoztak még azután? Miért nem mondta el nekem? Félre lépett?- könnyek gyűlnek a szemembe és úgy olvasom tovább az üzeneteket.
Anna:Még egy tala? Ugyanott ugyanakkor.
*egy nappal később*
Jack:Tudnánk megint találkozni?
*egy héttel később*
Anna: SHOWTIME.

Ebből semmit sem értek... showtime? Milyen showtime? Mit terveztek ezek ketten? Mi a halál dolguk lehet amit üzenetben lekell irni, kezdődik? Komolyan mintha valamit kiterveznének rabolni- gondolkodom magamban hogy elűzze kicsit a szomorúságom arról, hogy ezek ketten többször is találkoztak.