Hálózat (Befejezett)

Szörnyű múlt

- Ez nem igaz... Ugye nem? - csak próbáltam vissza folytani a sírást, de nem bírtam. Amit láttam az... Annyira képtelenség.
Egész nap bent voltam a szobában, még vacsorázni sem mentem ki ami furcsa volt a szüleimnek. Kicsit aggódni kezdtek, Jack pedig kicsit tanakodott, hogy mi bajom lehet, de végül be jött hozzám.
- Leila, oda bent vagy? - kopogott az ajtón és közben be szólt, de nem válaszoltam semmit - Leila... Akkor be megyek. - lassan be nyitott. A szobában teljes sötétség volt, én pedig az ágyban feküdtem, szinte teljesen be takarózva. Jack lassan leült az ágy mellé és mielőtt hozzám szólhatott volna, meg látta a dossziét. Le sokkolódott, nem értette, hogy honnan szereztem meg az igazi apám dossziéját.
- Leila, honnan van ez a dosszié? - próbált nyugodt lenni, de nehezen ment neki.
- A kis... Hacker barátod... Adta... - alig tudtam rendesen beszélni a fájdalom és a bánat miatt.
- Hogy mi?! - meg lepetten nézett rám - Kizárt, a kapitányságon sosem jelenik meg.
- Nem érdekel... Hogy hogyan... Vagy miként... De... Hazudtál... Mindenki! - csak le rantottam magamról a takarót és az utolsó szónál már szinte a düh vette át a szomorúságot.
- Leila, ezt félre érted. Nem úgy van minden ami... - hirtelen a szavába vágtam.
- A saját csapat társai... A hatóság... Mindenki akinek dolgozott tisztességesen azok ölték meg! Te voltál a legjobb barátja és te is! - hirtelen nagyon sírni kezdtem és közben dühös voltam rá - Anyámra fájt a fogad igaz?! Őt akartad és a pénzt!
- Leila, én... - próbált szóhoz jutni, de egyáltalán nem engedtem.
- Tudod te, hogy nekem ez mekkora fájdalom? Mindenki azt mondta, hogy hősi áldozata volt és közben nem így volt! Tény, hogy anyámmal voltam sokat, de apám... Apám volt a mindenem! - Jack egyáltalán nem tudott szóhoz jutni amiket mondani kezdtem. Szinte már mesélni kezdtem a múltamról is mikor még élt apám.

Még csak 5 éves voltam mikor sikerült fel fognom, hogy édesapám miért megy el hosszú időre. Gyerekként mindig is fel néztem rá, egy hős volt a szememben. Mikor a frontról haza jöhetett, sokat mesélt az ottani napokról, hogy hogyan teltek el, miket látott még néha ajándékot is hozott haza.
Mindig vártam a leveleit, szinte mindig én olvastam el először, hogy mit írt. Soha nem kívánhattam volna ennél szuperebb apát mint amilyen ő volt. De aztán... 15 éves voltam, ugyan úgy vártam a levelet apámtól, de akkor nem levél jött hanem egy katona tiszt. Nem tudtam miért ő jött, de amikor meg láttam anyám arckifejezését aki tudta, hogy miért nem a postás jött. Akkoriban nem akartam elfogadni azt a tényt, hogy meg halt... Napokon keresztül vártam a levelet tőle, de az sosem jött már... Végül ahogy a katonaság át adta a holttestét a családnak és eljött a temetés akkor fogtam fel, hogy nincs többé apám... Nincs többé példaképem.
Napok, hónapok teltek el úgy, hogy ki sem mozdultam a szobából. Anyám kényszerrel etetett már, hogy ne haljak meg a bánatban. 17 éves koromban jött össze végül Jack-el. Nagyon sok időbe telt neki, hogy végre elfogadjam, mint apa...

Jack csak hallgatott, lassan kezdte meg érteni, hogy miért volt nehéz elengednem az igazi apám, és most hogy tudom a valóságot, hogy miért ölték meg... Újra magam alatt lettem és ezen már nem tud változtatni. Persze a kis mesét a gyerek koromról nem csak Jack hallotta, hanem a két hacker is. Ők sem gondolták volna, hogy ilyen sorsom volt, de más sem. Sosem beszéltem róla, mert nem akartam újabb és újabb fájdalmat okozni magamnak. Jack nem tudott mit tenni, mint hogy magamra hagyott, a dossziét magával vitte és újra egyedül maradtam a szobában. Persze beszélt anyámmal, hogy mindent tudok már aki egyáltalán nem örült ennek, hogy újra nem leszek önmagam.

Talán egy hét telt el mikor lassan kezdtem ki jönni a szobámból. Igaz néha ki jártam enni, de kevésszer. De most, új erőt vettem magamon, nem lehetek örökké magam alatt így hát újra mutatkoztam mindenki előtt. Anyámmal néha ha szóba álltam, Jack-el nem foglalkoztam és egyre többet kezdtem el járni a városban. Lana-val is sok időt töltöttem, sokat beszélgettem arról, hogy mi is történt velem az elmúlt hetekben. Nem hitte el, hogy mindez meg történt, de lassan meg értette.
Órák teltek el és kezdett besötétedni, én pedig még mindig kint voltam a városban. Ahogy sétáltam az egyik utcában meg láttam a temetőt, azt ahol apám volt eltemetve. Lassan be mentem, és ahogy jártam a sírok között apám járt az eszemben. Végül meg találtam a sírját, lassan le ültem mellé és az égre néztem. Olyan tehetetlen voltam és nem tudtam, hogy mi tévő legyek.
- Hol romlott el minden? - tettem fel a kérdést, de tudtam hogy nem lesz rá válasz.
Elég sokáig ott lehettem mivel csak arra emlékeztem, hogy le feküdtem a sír mellé és elaludtam, de egy halovány pillanatban fel ébredtem, arra hogy valaki fel emel. A hangja gyengéd volt és csak annyit mondott, hogy: "Semmi baj. Pihenj még." Csak erre emlékeztem az estéről.

Másnap reggel egy kis napsugár sütött a szemembe. Erre a kellemes érzésre kelltem fel. Egy ismeretlen házban voltam, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Ahogy lassan fel kelltem és ki mentem a szobából meg láttam Ryan-t. Teljesen meg voltam lepődve, ráadásul nem is abban a házban voltunk.
- Ryan, hogy kerülök ide? - érdeklődtem tőle.
- Leila, fel ébredttél? - lassan el mosolyodott - Hát ha hiszed, ha nem arra felé jártam és láttam, hogy a sír mellett alszol. Elhiszem, hogy nem a legjobb dolog ért, de nem akartalak ott hagyni, főként a szabad égbolt alatt. - kicsit el szomorodva mondta.
- Köszönöm, és... Sajnálom, hogy elmondtam mindent a barátnőmnek... - lassan el fordítottam a fejem - De muszáj voltam valakivel beszélnem aki meg ért és meg is hallgat...
- Semmi baj, Leila. Nem a te hibád, ha tudtam volna, hogy más meg hackelt akkor sokkal óvatosabb lettem volna... - nagyot sóhajtott.
Egy kis ideig csend vette át a szobát, de végül Ryan fel ajánlotta, hogy elvisz. Nem mondtam nemet és csak mentem utána. De amikor elmentünk a ház előtt láttam, hogy nem áll meg.
- Ryan, pontosan hová is megyünk? - meg lepetten kérdeztem tőle.
- Moziba, van egy jó film ami talán fél vidit egy kicsit. - lassan rám nézett és el mosolyodott. Meg lepett, hogy ezt csinálja, de végül is jól esett és nem kell anyám és Jack kérdéseire válaszolnom, egyenlőre.
Ahogy a mozihoz értünk egyáltalán nem rejtette el a kilétét, kicsit furcsa volt, de ha nem akarja akkor nem. Lassan meg vette a jegyeket a filmre és vett még egy kis popcornt és kólát. Két órás film volt, de tény hogy eléggé fel vidultam a filmtől, nagyon jól esett. A mozi után pedig még el vitt pár régi helyre ahol még a régi város, a középkor volt jelen. Azok után amin keresztül mentem az elmúlt egy hétben ez az egy nap tényleg nagyon jól esett. Nagyon rendes volt Ryan-től, hogy ennyit fáradozik értem, hogy jobb kedvre derítsen.