A Hetedik Bosszúálló-Avengers ff.

29-A végső csata

Szóval itt vagyunk.

Itt, ahol nem eshetne bajunk.A főhadiszálláson, ahol nem érhetne minket gond.

Tudjuk, hogy hozzánk jöttek.Egyértelmű volt azóta, mióta rájöttünk hogy jönnek.

Mégis, most hogy itt állunk, mindenki azt érzi, hogy nem tett eleget.Hogy nem gyakorolt, nem készült, elhanyagolta az edzést, mert úgy gondolta ennyi elég.És itt vagyunk, fejünk fölött űrhajókkal, körülöttünk Thanos megmaradt "hős" chitaurijaival,akik csak a megölésünkről fantáziálnak.

Na de kezdjünk mindent a legelejéről.

Nem aludtunk 4 óránál többet, Steve mindenkit felkeltett es meginvitált egy utolsó, idegölő futásra.Hisz mind tudjuk, mi Rogers Kapitány kedvenc időtöltése.

De ki hagyta volna ki?Mikor mind tudtuk, hogy nagy eséllyel többet sem leszünk együtt.Akármennyire is kínszenvedés, ez a világ legjobb kínszenvedése.

Azt mondták, reggelre itt lesz.Mi kész vagyunk, csak erre várunk.Csak arra, hogy visszaküldjük őket.Hogy megjegyezzék, ez nem jó hely nekik, ez csakis a miénk.

-Liz...Liz!-Steve megrázta a vállam,mire felnéztem rá-Remegsz, és el vagy fehéredve.Lehet, nem kéne...

-Dehogyis nem kéne, Rogers.Ez a legfontosabb jelenleg.Nem eszek, alszom, vagy élvezem az életem, amég vissza nem takarodnak a helyükre.

-Nyertem, Steve-a veszekedésünket végig hallgató Natasha csak megfogta barátom vállát, es aprót nevetett-Mondtam, hogy a lányból egy még makacsabb Rogers lesz.

-Még makacsabb Rogers?-kérdeztem vissza.

-Hozzád képest juhászkutya, aki csak a parancsra vár-legyintett nevetve-Héj.Te tényleg félsz.

-Attól hogy meghalok?Nem, leszarom.Attól,hogy elveszíthetlek titeket?Azt hiszem, ez lenne a legroszabb rémálmom.

● ● ● ●

Szóval, mostmár tényleg itt vagyunk.Mindennek a közepén, várva a támadásra.De ők csak állnak.Állnak megdermedten, mint akiket kőből faragtak.

-Mi történik?-mellettem bátyám állt, akinek kérdésemet súgtam oda-Ijesztő, hogy meg sem mozdulnak.

-Tudom.És tudod mi a legnagyobb baj?-kérdezte, miközben a chituriaikat pásztázta-Az, hogy ötletem sincs mire várnak.Csak állnak, megdermedten.

-Támadnunk kéne?-kérdezte Scott.-Mire várnak, mozduljanak már!

-Várjatok!Néznek valam...Liz, azt hiszem te vagy a célpont-Natasha elém ugrott, és a tömeg felé kezdett futni, ezzel megindítva csatánkat.

Nehezen bírtam megmozdulni, egyszerűen nem bírtam menni.

-Liz, indulj!-Steve aprót lökött rajtam-Ne legyél ilyen ijedt Dolly, fedezlek.

Bólintottam, majd egy kiáltással megindultam feléjük.

Mitől félhetnek a chitauriak?Semmitől, öteltem sincs.

Ha már az ellenség esélyeit nem tudtam csökkenteni, a saját csapatomét növeltem meg.

Fákkal, dombokkal teli területet varázsoltam magam elé, amiket nehéz kikerülni, ha akkora vagy, mint ők.Kezeikből elvettem fegyvereik, sajátomba kardot tettem.

Nehéz volt tartani.Iszonyat súly volt, ami rám telepedett egy egészen egyszerű igével.A kardot nehéz volt tartanom, erőm már kezdte feladni.

Hirtelen egy chitauri kezdett felém futni, kezében egy kicsavart fatörzzsel, egészen pontosan engem megcélozva.

-Ro..Rogers!-nehéz volt kiejteni a szavakat, alig bírtam magamat tartani.

Steve nem, helyette viszont Hulk ugrott ki elém, leteperve ellenfelem.

-Bírod még egy kicsit, Liz?Már ne...

Nem bírta befejezni, fejét egy úgy látszik, nem eltüntetett vágta le.

-Bruce!-ordítottam, könnyeim folyni kezdtek.Térdemre estem,teljesen megfeledkeztem tartani magam.Felé futottam, de már késő volt.Tudtam, hogy nem menthetem meg-Bruce...

-Liz, vigy...-Steve felém ordított, miközben Tony felkapott, és a levegőbe emelt.

-Hugi, nem szabad sírnod.El kell engedned, és koncentrálnod.Ha nem...

-Leszarom a koncentrálást,Tons!Bruce halott, érted?Bruce Banner kibaszottul halott!És miért?Miattam!

-Nyugodj le, és tanuld meg, mi az élet rendje.Ha most azonnal nem segítesz nekünk, nem csak Bruce és Scott miatt...

-Scott?!-mikor letett, újra sírásban törtem ki.-Csak hagyj itt.Próbálkozom, de ennyi elég mára.

-Nem harcoltál még, gyerek.-bólintott, majd elindult.

Koncentrálj.Koncentrálj!Hozz létre egy helyet, ahol verhetetlenek vagyunk!

Becsuktam szemem, és nem érztem semmit.Csak egy könnyű, kicsit szúró fájást karomban.Nem volt rossz, egyáltalán nem mondanám hogy fájt.Csak azt tudom, hogy nem bírtam kinyitni a szemem.

● ● ● ●

-Felébredt!Mr Stark, életben van!-ez volt az első két mondat, amit meghallottam.

A fejem fájt, testem minden apró porcikája halottnak tűnt.Felültem az ágyon, és megláttam Petert.

-Hála istennek hogy élsz, Peter.-meg akartam öleni, viszont nem bírtam megmozdulni-Mi történt?

-A kő beléd ivódott,és le kellett kötözni a tested nagy részét, hogy ne varázsolj ide semmit álmodban.

-És Peter..a többiek?-kérdeztem.

-Kevesen,szomorúan.-bólintott meggyötörten.

Hogy pontosan kik?

Talán Peter az egyetlen, aki nem vesztett el semmit.

A bátyám mentésem közben elvesztette egyik lábát.Jelenleg műlábat hord, és azzal gyakorol.

Bruce halott, csakúgy, mint Scott.Scottal nem tudjuk, mi történhetett, Steve halottan találta meg.

És mi van törhetetlen Rogerssel?A keze és nyaka törött, csakúgy, mint Natashának,aki jelenleg ideiglenesen tolószékben ül.Pepper elveszítette az egyik babáját, Wanda a halott Víziót gyászolja.StarLord, vagy hogy is hívta magát, halott.Nem bírta az életet Gamora nélkül, és inkább végzett magával.Groot él, viszont Mordály szintén hősi halált halt.

Azt mondták, megnyertük a csatát.Én mégis úgy érzem, mi veszítettük el a legtöbbet.