A "fekete" gyémánt [Paulo Dybala]

7.rész

Boldogan ébredtem reggel. Szokásos rutinomat követve gyors tusolás,szépítkezés és öltözködés. A nappaliba érve láttam,hogy Matthijs már a reggelit csinálja.

-Jó reggelt bátyó!-köszöntem és egy puszit nyomtam az arcára. Láttam,hogy ez teljesen le sokkolta. Nem igazán szoktam ilyet csinálni.

-Neked is hugi! Mi ez a nagy boldogság?-húzta össze a szemét.

Nem mondthattam el neki. Nem lehetett. Pedig nagyon akartam. Fogalmam sincs,hogy meddig kell még hazudnom annak akit szeretek. Elakartam dicsekedni azzal,hogy ki a barátom,hogy mennyire szeretem. És azt akartam,hogy a bátyám büszke legyen rám,hogy itt van valaki aki rajta kívül vigyáz rám. Aki tisztel,aki megvéd és akiben bízhatok. Eszembe jutott a tegnap este. Mintha álmodtam volna. Minden perce maga volt a csoda.

Már az edzésen ültem mikor egy kéz érintette a vállam.

-Melany!-csattantam fel.

Mindent pontról pontra el meséltem neki. Mindent ki kerekedett szemmel hallgatott végig.

-És Matthijs? Ő úgy tudja,hogy velem voltál tegnap este. Mikor mondod el neki az igazat? Ha nem tőled akkor majd Paulotól tudja meg....-hadarta.

Igaza volt. Tudtam,hogy sokáig úgysem fogom tudni ezt eltitkolni,de Pauloval mindent megtettünk az ügy érdekében.

Az edzésen a srácok nagyon oda tették magukat. Persze nem maradhatott el a hülyülés sem. A Cristiano-Paulo páros tökéletesen adta magát. Nem is tudom,hogy az edző,hogy bír ennyi "gyerekkel". Olyanok voltak,mint egy család. Mindenki kiállt a másik mellett,de mintha Matthijs nem nagyon kedvelné az argentínt. Egész edzés alatt egymáshoz sem szóltak.

Melanyval az edzés után az öltöző felé vettük az irányt,mikor hirtelen valami vagy inkább valaki behúzott egy folyosóra. Zöld íriszei bele égtek a tekintetembe. Barna haja kicsit össze-vissza állt,de így volt tökéletes. Kezét a derekamra fektette és lágyan megcsókolt. Hiányzott. Borzasztóan.

-Hiányoztál!-súgta halkan a fülembe. A hideg kirázott,éreztem,hogy mélyen az ajkaimba harapok.

-Hoztam neked valamit!-nyúlt le a mellette pihenő táskára. Egy mezt vett elő amin a "Dybala 10" állt. Nagyon boldog voltam,de egyben szomorú is voltam.

-Baj van?-nézett rám kétségbe esetten.

A kezemben szorítottam a mezt a szívemhez húztam.

-Tudod,hogy nagyon szívesen felvenném,de a bá....-nem hagyta befejezni,mert az ajkaimra tapadt. Hosszan csókolt és,mint mindig most sem akartam,hogy vége legyen. Lépéseket hallottam,de akkor ott abban a pillanatban nem érdekelt. Igen ez lett a vesztünk. Megláttak minket. Miralem és Cristiano elégedett mosollyal az arcukon álltak előttünk.

-Na mivan Rómeó? Csak összejött a gerlepár?-nevetett Cristiano.

Lesütött szemmel figyeltem magam elé. Jó is volt,hogy Melanyn kívül más is tudott rólunk,mert így kevesebb teher is volt a szívemen,de féltem,hogy Matthijs nehogy rájöjjön.

-Ha Matthijs ezt....-nem hagytam most én befejezni Miralemet,mert erről hallani sem akartunk Pauloval.

-Tartsátok a szátok!-nézett Paulo szúrós szemeivel a srácokra. Feltartott kezekkel adtak utat nekünk. A lehető legnagyobb komolysággal hagytuk el társaságukat,hogy fogják fel a gyerekes eszükkel a szitut.

Paulo haza kísért és a lépcsőházban elváltak útjaink. Nyomtam egy csókot a szájára és hosszan átöleltem. Fájó szívvel,de elbúcsúztam tőle.

A kulcsot szép lassan forgattam el a zárban és kinyitottam az ajtót. A Paulotól kapott mezemet próbáltam a táskám aljára tenni,mert holnap meccs lesz és szeretném ha nálam lenne ha már rajtam nem lehet.

-Szia bátyó haza jöttem!-kiálltottam a szobába.

Matthijs ott ült az asztalnál és valami meccset nézett a gépen. A táskámat minden kockázat nélkül ledobtam mellé és a mosdóba szaladtam. Nem volt sok nyugodt percem,mert hallottam,hogy csörög a telefonom. Minden gondolat nélkül megkértem a bátyám,hogy vegye ki a mobilom a táskámból. Vége. Tudtam,hogy mindent elcsesztem és ez mind az én hibám.

Nyeltem egy nagyot és a nappali felé vettem az irányt. Lábaimat néztem és szép lassan a tekintetem Matthijsra közeledett. Ott volt a kezében a mez. A mez amit a szerelmemtől kaptam. A szívem össze szorult,a szemem könnyes lett. Fél percig álltunk némán egymás előtt,mikor megszólaltam.

-Megtudom magyarázni. Nem arról van szó amire gondolsz.-hazudtam megint. Fájt,hogy nem mondhatom meg az igazat,de Paulo fontos a számomra. Egy egyszerű,de hihető hazugsággal álltam elő.

-Nem arról van szó amire gondolsz! Ezt csak ajándékba kaptam! Hidd már el nekem!-könyörögtem.

-Mint a múltkor? Mikor nála találtalak meg egyszál pizsamában?-vágta a fejemhez.-Tudom,hogy....-megállt a szó benne.

-Na gyerünk mondd ki amire gondolsz! Azt hiszed,hogy lefeküdtem vele?-könnyes szemmel üvöltöttem.

-Igen képzeld azt hiszem!

Fájt. Fájt,hogy nem hitt nekem. Minden fájdalommal a szememben bementem a szobámba és össze pakoltam minden cuccom. Már csak a mezem és a belépő kártyám kellett,hogy bejussak a holnapi meccsre.

-Ezeket keresed?-lógatta meg előttem.

-Add ide! Most!-véres tekintettel néztem rá.

A mezem a kukában még a kártyám a kinyitott ablakon át landolt.

-Gyűlöllek.-csak ennyi hagyta el a számat. A mezemet kiszedtem a kukából és elhagytam a lakást.

Sírtam. Megállás nélkül. Kiértem a kapun és a belépőmet keresve hívtam Melanyt,hogy eltudna-e jönni értem.

-Persze Steph,máris ott vagyok!

-Gyűlölöm,hogy a testvérem!-ez volt az utolsó mondatom ami akkor elhagyta a számat.

Sziasztok!❤❤Nagyon nagyon sajnálom,hogy ilyen sokáig nem volt rész,de most kezdtem a középsulit és hát rengeteg dolgom volt😅😅Remélem nem gond!❤Hát itt is lenne a 7.rész😍😍Remélem tetszett és ígérem,hogy mostmár újra időben hozom a részeket🥰🥰🥰😘😘😘Puszi nektek!!!!!😊😊😊🌺🌺