A "fekete" gyémánt [Paulo Dybala]

3.rész

Reggel boldogan pattantam ki az ágyamból. El húztam a függönyt és kitártam az ablakom hatalmas üvegét. Friss levegővel telt meg a szobám. Kiválasztottam a szerelésem ami egy egybe ruha volt rövidnadrág résszel. Gyors letusoltam,fel öltöztem és ki rohantam a konyhába. Matthijs nem volt ott. Bementem a szobájába,de ott sem volt. Vissza mentem a konyhába és észre vettem egy kis cetlit a hűtőajtóra ragasztva.

Stephanie! Sürgősen el kellett utaznom Franciaországba,valami szponzor üggyel kapcsolatban. Pénteken már itthon leszek. Vigyázz magadra!

Matthijs

Remek! Itt maradtam egyedül ebben a kis lakásban. Gyorsan csináltam valami reggelit és ki öntöttem egy pohár narancslevet. Leültem az asztalhoz és közben a telefonomat nyomkodtam. Egy üzenetet kaptam Melanytól. Háromra értem jön és megyünk vásárolni. Fogalmam sem volt,hogy mit fogok délután 3-ig csinálni mikor még csak reggel 8 van. Elfogyasztottam a reggelim és bekapcsoltam a TV-t bizakodva,hogy lesz benne valami értelmes műsor. Hát nem. Kikapcsoltam és a távirányítót a fotelre dobtam. A tekintetem a nappaliban lévő hatalmas ablakra szegődött. A nap hétágra sütött a levegő kellemes volt és a madarak is énekeltek. Miért is ne? Hiszen tudok magamra vigyázni és csak nem tévedek el. Azonnal bele ugrottam a papucsomba és elhagytam a lakást. Megvártam a liftet és már mentem is le a lépcsőházba. Ideges léptekkel,de magabiztosan léptem ki az utcára. Egy percig némán néztem magam elé majd erőt vettem magamon és elindultam. Az egész környéket bejártam. Láttam csinos kis ruha boltokat és igen elegáns éttermeket. És az a gyönyörű tér. Kár lett volna kihagyni. A tér közepén leültem egy padra és egészen délután 2-ig ott élveztem a kilátást. Imádom Olaszországot. Imádom Torinót. Imádok itt mindent. Mikor láttam,hogy nemsokára eljön Melany-val a találkozóm vissza siettem a lakásba. Gyorsan letusoltam,mert hát igen meleg volt odakint. A ruhámon nem változtattam. 3 óra előtt egy 10 perce lettem kész,ami szerencsés volt,mert Melany nem sokkal rá már csöngetett is. Egy fehér Audival vár a ház tömb előtt.

-Szia Steph!-ölelt át a lány.

-Szia!-viszonoztam az ölelést.

Az áruházig végig csacsogtuk az egész utat. Mindketten meséltünk a családunkról és kínos helyzeteket is megosztottunk egymással. Ahogy beértünk a hatalmas bevásárlóközpontba azonnal megrohantuk a ruha boltokat. Melany-val gyorsan telt az idő. Mindketten zacskókkal teli karokkal hagytuk el a boltokat. Mivel eléggé fájt a lábunk javasoltam,hogy üljünk be valahová és igyunk meg valamit. Végül a Starbucksban ittunk meg egy kávét. Melany megállás nélkül mesélte hogyan találkozott szerelmével,Rodrigoval.

-És veled mivan? Van barátod? Vagy tetszik valaki?-nézett rám kíváncsian.

-Hát....-itt éreztem,hogy az arcomat elönti a pír. Megbízok Melany-ban,mert ő volt az aki a segített nekem és tényleg egy nagyon kedves lány.-tudod azt még én sem tudom,hogy mit érzek iránta.--motyogtam miközbe kavargattam a kávémat. Melany látta rajtam,hogy nem igazán dob fel a téma így váltott. Még egy kicsit tengtünk-lengtünk a boltban. Mikor már mindkettőnknek szabályosan leszakadt a lába eldöntöttük,hogy haza megyünk. Az út elég komor volt,mert egyre több felhő gyülemlett össze az égen. Egy 10 perc múlva szakadni kezdett az eső. Melany kitett a kapunál és egy Schanel papírtáskát a fejem fölé tartva rohantam be a lépcsőházba. Ez nem segített sokat,mert mire beértem a lakásba bőrig áztam. Lezuhanyoztam és egy kényelmes pamut rövidnadrágot vettem fel egy trikóval. Összedobtam egy laza vacsit és a TV-t néztem. Az eső szakadt kint. Lehetett hallani ahogyan a kövér esőcseppek verik az ablakot. Sötét volt a nappaliban csak a TV-ből kiszűrődő fények világották meg az arcomat. Néha egy-egy villám jelent meg az "üvegfalon". Úgy gondoltam beteszek valami jó filmet amikor akkorát dörgött,hogy a TV kikapcsolt. Remek. Áramszünet van. Nem mondom,hogy kellemes volt itt tölteni az éjszakát egyedül a vihar kellős közepén korom sötétben. Ráadásul gyerekkorom óta félek a vihartól. Melany-t nem akartam az éjszaka kellős közepén felhívni a legnagyobb viharban,hogy jöjjön ide. Gyorsan a telefonom után kaptam,hogy egy kis világítást csiholjak. Féltem. Nagyon féltem. A vihar csak egyre erősődött. Aztán eszembe jutott valaki. Valaki aki nincs messze tőlem,sőt csak pár emelet választ el tőle. Gyors bele bújtam a mamuszomba és a telefonom vakuja segítségével kitaláltam a lépcsőház folyosójára. Mivel áramszünet volt így a lift sem működött. Kénytelen voltam a lépcsőt használni és rimánkodni,hogy nem esek orra. Teljesen a földszintig mentem a postaládás falig. Rengeteg név,de én már reflexből tudtam,hogy hol van a neve. 3. emelet 37. ajtó. Óvatos léptekkel mentem fel a lépcsőn telefonom szorításával. A torkomban dobogott a szívem. Itt van a 37. ajtó. A kezem ökölben volt,de nem mertem kopogni amíg egy nagyon erős dörgés nem adott löketet. Olyan hevesen kopogtam,hogy még egy emelettel följebb is hallották. Hallottam bentről a lépteket és ahogy elfordítják a kulcsot a zárban. A tenyerem izzadt és a gyomrom összezsugorodott. Méreg zöld szemei világítottak a sötétben.

-Stephanie? Mi a baj? Mi történt?-hunyorgott. Azt hiszem felébresztettem.

-Bejöhetek?-szegtem le a fejem és a papucsomat nézegettem.-félek a vihartól.-jelentettem ki olyan halkan,hogy remélem nem hallotta meg.

-Gyere be nyugodtan.-állt arrébb,hogy betudjak menni. Elővette a mobilját és bele világított az arcomba. Hunyorítva kaptam el a fejem.

-Ülj csak le.-biccentett a fejével a kanapé felé.

Telefonom világításával megtudtam állapítani,hogy hasonló a lakás kinézete Matthijs-éhoz. Csak nála minden fekete-fehér volt. Mezek lógtak a falon bekeretezve. A nappali közepén volt egy hatalmas csocsó asztal és egy játékgép. Igazán otthonos volt.

-Na,hogy most már körbe néztél mesélj magadról valamit.-ült le mellém a focista.

Nemsok mindent meséltem az én kis unalmas életemről,de ami fontos lehet azt elmeséltem. Utána ő mesélt magáról. Argentínából származik és,hogy 2 testvére van. Sajnos mikor 15 éves volt elvesztette az apukáját rákban. Ekkor döntötte el igazán,hogy focista lesz és valóra váltja ezzel apja álmát. Egészen hajnal kettőig beszélgettünk. Csodálatos volt. Olyan megértő és kedves. A szemem fáradt volt,de nem akartam aludni,de az elmém erősebb volt. Belenéztem Paulo zöld íriszeibe és minden elsötétült előttem.

Sziasztok! Kicsit hamarabb hoztam ezt a részt❤ Remélem tetszeni fog💙 Nyugodtan írjatok kommenteket. A következő rész egy kicsit más szemszögből lesz!😊😊😊