A "fekete" gyémánt [Paulo Dybala]

6.rész

-Beszéltem Cristianoval!

Ilyenkor miért nem tudok eltűnni hirtelen? Olyan kínos volt az egész szitu. Csak álltam ott némán és vártam,hogy mit fog mondani.

-Azt mondta hívjalak el egy vacsira.-mosolygott.-,mint két legjobb barát.-vakarta a nyakát.

Legjobb barát. Utálom ezt a két szót. Miért van az,hogy az egyik fél mindig többet érez a másik iránt? Régóta nem barátként tekintek rá,hanem igen sokkal több. Adjak jeleket? És ha ő CSAK barátként tekint rám és nem is lesz több? Nincs más választásom,mint bele törődni ebbe. Hirtelen egy kézfejet láttam elsuhanni a szemem előtt. Pislogtam egyet-kettőt és vissza tértem a valós világba.

-Stephanie minden rendben?-pillantott rám.

-Persze,persze! Akkor áll a vacsi? Mint két haver.-nevettem,de látható és hallható volt benne,hogy ez nem őszinte nevetés és bele boxoltam a vállába gyengéden.

-Holnap este 7 óra?-nézett méreg zöld íriszeivel az enyémbe.

Bólógattam és egy öleléssel elköszöntem tőle. Annyira jó illata volt. Nem akartam elengedni. Meg akartam csókolni,de az agyam nem engedte,de a szívem és a testem minden porcikája kívánta azt a csókot. Bele akartam túrni sötét barna hajába. Ölelés közben éreztem,hogy egy könnycsepp végig csordul az arcomon. Gyors elkaptam a fejem és elváltam Paulotól. Mivel sötét volt nem láthatta,hogy megkönnyeztem.

-Megyek,mert vár Matthijs.-néztem az autóra.-akkor holnap este 7 óra.-mosolyogtam rá és elindultam.

Útközben Matthijs minden egyes részletet elmondott a meccsről. Ezzel nem is volt baj,ha nem láttam volna a meccset. Nem akartam megbántani így végig hallgattam,de az agyam nem engedte felfogni amit mond. Csak néztem ki az ablakon és bámultam a sötétséget. Az utcákat,amiket csak néhány utca lámpa világít meg. A Holdat. Csodás kint az idő. Lehetne itt sétálni. Mint két szerelmes. Igen csak az én esetemben egy szerelmes van.

Be értünk a lépcsőházba és a postaládás falat néztem,mint mindig.

-Miért érdekel téged ennyire ez a fal?-állt mögém a bátyám.

Legyintettem egyet a kezemmel és indultam a lift felé,de Matthijs nem hagyta annyiban.

-Hugi biztos minden oké?-húzta fel a szemöldökét.

-Igen!-erőltettem egy mosolyt az arcomra. Ekkor beugrott,hogy valahogy közölnöm kéne a holnapi vacsorát. Nem az igazat nem mondhatom meg. Csúnya dolog,de hazudnom kell a bátyámnak.

-Bátyó!....

-Hm?-nézett rám álmos tekintetével.

-Holnap elmegyek Malenyval kajálni. Este 7kor.

Bólogatott. Nagyon szerintem fel sem fogta,de benne volt.

Mikor be értünk a lakásba Matthijs be zuhant az ágyba. Nem kellett 3perc,de már aludt,mint a bunda. Rosszul esett,hogy hazudtam,de nem volt más választásom. Nem engedte volna,hogy Pauloval találkozzak a múltkori miatt. Szerintem még mindig azt hiszi,hogy volt valami.

Letusoltam,fogatmostam és én is be ugrottam az ágyba. Álmos voltam,de nem tudtam aludni. Úgy aludni,hogy tudod,hogy csak két emelet választ el attól akit szeretsz. Hogy egy házban laktok. Miért ilyen szar ez az élet? Legszívesebben tele sírtam volna a párnám,de ahhoz nem volt erőm. Nagy nehezen elaludtam,mert a gondolataim elnyomtak.

Reggel elég ramaty állapotban voltam. A hajam rá volt tapadva és száradva az arcomra. Álmomban sírtam. Remek. Gyors meg mostam az arcomat és rendbe szedtem magam. Felvettem egy rövid nadrágot és egy haspólót. Nagy levegőt vettem és kimentem a nappaliba. Matthijs már fönt volt és épp reggelit csinált.