16.rész

379 15 2
                                    

Paulo szépen épült felfelé. Hála Istennek hamar felkelt a kómából és három nappal utána haza is engedték. Tegnap a srácok nagyon kitettek magukért a meccsen. Mindenki 10-es számú mezben játszott és a rugott gólokat mind Paulonak ajánlották. Most éppen itthon vagyunk és kipihenjük az elmúlt 1 hét fáradalmait. Paulo két vagy három naponta helyzet jelentést tesz ki az állapotáról az Instagramra rajongói számára. Annyira büszke vagyok rá, hogy ilyen erős és, hogy ennyit mosolyog ilyen sok szar mellett is.

-Mit szeretnél csinálni?-kérdezi miközben fekszik a kanapén és nyomkodja a telefonját.

-Olyat amit itthon is lehet. Nem engedem, hogy kimozdulj még otthonról!-ráztam a fejem.

-Akkor mit szólnál egy kis ágy tornához?-vigyorog kaján és kacsintott egyet.

-Paulo Dybala!-kiálltok rá-semmi féle megterhelő dolgot nem végezhetsz.-visszonzom előző mozdulatait.

-Te aztán megtudod ölni a pillanatot.-nevetett.

A nap gyorsan eltelt. Semmi mást nem csináltunk csak TV-t néztünk és közben nasiztunk. Későre járt így elmentem letusoltam, fogatmostam és bebújtam Paulo mellé az ágyba.

Reggel korán keltem, mert megakartam lepni a szerelmem egy isteni finom reggelivel. Neki álltam tojást rántottát csinálni egy kicsit átgondolva. Bekapcsoltam kedvenc zenéimet és már indulhatott is a sütés-főzés.

-Jó reggelt kicsim!-ölelt meg valaki hátulról és puszilt bele a hajamba.-Mit csinálsz?

-Reggelit csak neked!

Láttam, ahogy szemei felcsillanak. Jól esik neki ez a gondoskodás, mégha nem is mondja ki.

-Nem sokszor főztem otthon szóval....ezer bocsi ha nem finom.-nevetek erőltetetten.

-Ez isteni, de tényleg nem kell fáradozni miattam.

Nem szóltam egy szót se csak átöleltem.

A szokásos programunkat követve lehuppantunk a TV elé és valami műsort kerestünk.

-Ne keressünk inkább valami filmet?-ajánlom fel miután már vagy 10-szer végig mentünk az összes csatornán.

-Okés...válassz.

Hosszas gondolkodás után egy vígjátékot választottam. Éppen, hogy betettük a lemezt a lejátszóba valaki kopogott az ajtón.

-Vársz valakit?-néz rám Paulo.

-Én biztos nem.

-Hát én sem az 100%.

-Majd én kinyitom. Maradj csak.-mondtam neki látva, hogy még elég nehezen mozog.

Az ajtót kinyitva egy teljesen ismeretlen nőszemély állt előttem. Fekete hosszú haja a vállaira omlottak, piros rúzsa kiemelte az ajkait. Az öltözetére nem lehet mit mondani csak annyit, hogy tökéletes.

-Segíthe....-nem volt időm befejezni a mondatot, mert teljesen lazán, mintha otthon lenne bejött a lakásba.

-Már elnézést, de megtudhatom, hogy pontosan ki is vagy?-kérdőn nézek rá összefont karokkal.

-Jaj milyen udvariatlan vagyok. Oriana Sabatini.-valamiféle undor volt az arcám, mikor kezet nyújtott felém.

-Te meg mit keresel itt?-fordultam a hang irányába. Paulo állt a konyhapultnak támaszkodva.

-Hallotam mi történt és érdekelt, hogy mi van veled?-nézett boci szemekkel rám majd Paulora.

-Remekül vagyok...kössz, hogy beugrottál. Tudod merre van az ajtó-mutattot a lány mögé-akkor mostmár mehetsz.

-Nem fogsz ilyen könnyen elfelejetni ugye tudod?-műkörmeit kopogtatta az asztalon.

Egy pillanatra elhalkult és a csocsóasztalt bámulta.

-Merre van a zongorám?-nézett kérdőn.

-Egy...az az én zongorám volt amit miattad hozattam ide. Kettő már úgysem volt rá szükség. Már nem fogod a dalaidat itt nyavíkolni.

-Azt hiszed ennyivel elvan intézve? Ahogy bántál velem? Ennek lesz következménye Dybala!

-Miről beszélsz? Hogy bántam veled? Amit akartál mind megkaptad tőlem! Te csak kihasználtál! Elkényeztetett....

-Elég legyen!-csaptam az asztalra.

-Köszönjük a látogatásod, de mostmár kifelé innen! Tessék a kis táskád-nyomtam a kezébe és az ajtó felé lökdöstem-Szia!

-Ez mégis ki a büdös franc volt?-nézek rá teljesen lesokkolva.

-Az exem.

-Aham....szóval az exed! Mit akar tőled az exed ha?

-Nem tudom-forgatta a szemét.

-Nem tudod? Ennél azért jobban kifejthetnéd!

-Jó oké....2 évvel ezelőtt szakítottunk, mert hát csúnyán megcsaltam. Az elejében ment a dolog, de utána csak kihasznált, amit én nem vettem észre, de a családom igen. Egy buliban voltunk, aztán sok volt a pia meg minden és megtörtént.

-Ezért fenyegetőzik?

-Igen, mert a családja igen ismert. Ha valami olyat hoznak le ami nem igaz akkor a karrieremnek is búcsút mondhatok.-hangja tele volt félelemmel.

-Ne aggódj! Együtt ezt is megoldjuk majd.-néztem bele mélyen a szemébe. Zöld íriszei teljesen bele égtek az enyémbe.-De most fejezzükbe ezt a filmet.-öleltem át.





Sziasztooook!!! Nagyon,de nagyon sajnálom,hogy ilyen sokáig nem volt rész,de teljesen elvoltam havazva.🥺🥺Hát itt is lenne a 16.rész❤❤Tudom,hogy kicsit rövid lett,de remélem,hogy azért tetszik nektek. Igyekszem hozni a többi részt is. Ha tetszett szavazzatok és kommenteljetek.😍😍😍😍Pusziiiiii😘😘😘

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Apr 22, 2020 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

A "fekete" gyémánt [Paulo Dybala]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang