[11.rész]

2.5K 225 10
                                    

Jungkook

Szomorúan ballagtam be a szobámba és leültem az ágyra. Hülye lettem volna? De hisz nekem ez a feladatom, hogy Yoongit visszavigyem és aztán Namjoon eldönti mi jár neki. Rossz, ha arra gondolok, hogy nem akarom visszavinni? Boldognak látszik Jiminnel és nem szeretném elrontani a kedvét. Erőszakkal simán eltudnám vinni, vagy valami szert beadni neki, hogy hallgasson rám, de nem akarom. Egyszerűen nem megy. Teljesen frusztrált vagyok a kialakult helyzettől. Senki se tudja a helyembe képzelni magát. Összevagyok zavarodva Taehyunggal kapcsolatban is. Érzem, hogy a szívem kiugrik, amikor hozzá érek és ettől megőrülök. Élvezem, ha morcos, mert olyankor mindig felfújja az arcát és ellenállhatatlan és azt is élvezem, ha vele együtt nevethetek. Gondolkodásom közepette bementem egy másik szobába, ahol egy hatalmas franciaágy volt. Valószínű a szülei szobája, de ez nem is érdekes. El kell tűnnöm, fel kell szívódnom innen, mielőtt mégnagyobb fájdalmat okozok a barátaimnak. Egy hatalmas táska kezem ügyébe akadT, ami pont alkalmas arra, hogy elférjen benne pár ruhám.

Szekrényemet kinyitva kezdem összahajtogatni a pólókat és a gatyákat, majd a táskába pakolom őket. Mély levegőket kell vennem ahhoz, hogy erős maradjak, hisz ez most nagyon nehéz nekem. Semmi pénzért nem hagynám el Taehyungot, de ő maga kért rá, ígyhát muszáj elmennem.

Miután a legszükségesebb dolgaimat, köztük a fegyvereimet is elpakoltam, összecipzároztam a sporttáskát és Taehyung szobája felé vettem az irányt. Mikor belépek meglátom, hogy alszik és a szívem is meghasad, hogy el kell menjek. Kiveszem a zsebemből a szériumot és a mellette lévő éjjeli szekrényre helyezem. Önszántamból soha nem szeretném, hogy elfelejtsen, de ha ő elakar, akkor ott van, csak meg kell innia.

Elkőkeresek egy tollat és egy cetlit, majd egy üzenet után kilépek a házból, ezzel együtt az életéből is.

" Ennek a szériumnak a segítségével soha többet nem fogsz rám emlékezni. Ez volt a kívánságod. Idd meg és vége lesz mindennek. Sajnálom, ha megbántottalak.
~Jungkook~ "

Miután átléptem a ház küszöbét egy sós csepp legördült az arcomon. A gyomrom görcsbe rándult, lábam a földbe gyökerezett és csak egymás után folytak könnyeim. Táskámat kiejtettem a kezemből és arcomat tenyereim közé temettem. Könnyeim megállíthatatlanul száguldoztak, míg a földre rogytam és folyton azt ismételtem "sajnálom". Pár perces zokogás után összeszedtem magam és táskámért nyúltam, de még mindig nem volt erőm elindulni, ezért leültem a ház előtt patkára. Későre járt már és egy kocsi se hajtott el erre felé. Az utcán senki se sétált már és az éjszakai kivilágítás is felkapcsolódott. Egy tíz perces elmélkedés után óriásit sóhajtottam, majd felálltam. Az házban ebben a pillanatban felkapcsolódott Taehyung szobájának lámpája, majd a nappali lámpája, eközben végig hallottam, ahogy a nevemet kiabálja. Lefagytam és csak hallgattam, ahogy sírva ordibál a házban, majd kivágódott az ajtó. Ismét folytak a könnyeim és próbáltam nyugtatni magam. Nem fordultam meg, nem volt erőm látni a bánatos arcát, de tudtam, hogy engem néz.

- Jungkook.. - suttogta a halk utcában, amit tényleg csak épphogy meghallottam. Nem reagáltam rá semmit, csak a táskát a vállamra kaptam. - Nee! - futott elém. Haja kócosan omlott a homlokára, néhol egy nagyobb tincs az égnek állt. Szemei kisírtak voltak, ezért összeszorítottam a szemem. Nem akarom látni, hogy miattam van rosszul. - Nézz rám kérlek! - kérte szelíden, de én csak megráztam a fejem. Homlokát az enyémnek döntötte és lágyan cirógatni kezdte az arcom, közben törölte le könnyeim. Ajkait finoman érintette az enyéimhez, majd mozgatni is kezdte abban a pillanatban. Nem ellenkeztem, csak követtem mozdulatait, amik egyre hevesebbek voltak. Nyelve kissé bátortalanul találta meg enyémet, de nem utasítottam vissza. Érzelmes és gyönyörű volt ez a helyzet. Karjait nyakam köré fonta, míg én kezeimet derekára helyeztem és közelebb rántottam magamhoz. A hold éppen megvilágított minket és ez mégtökéletesebbé tette az egészet, majd gondolataim újra felszínre törtek. Nem is akarja, hogy itt legyek és ezt ő mondta. Hüppögve elváltam tőle és vállainál fogva hátrébb toltam.

- Elmegyek! - böktem ki magabiztosan, de minden eltökéltségem elszállt, amikor kezeit a csuklóimra szorította.

- Nem mehetsz el! - nézett rám mérgesen - Most.. most még nem! - pillantott le lábára, amiről hiányzott a papucsa. A nagy rohanásban biztos elfelejtette felvenni.

- Te akartad.. - rántottam ki kezemet a kezei közül.

- Csak ingerült voltam, hogy ennyire támogatod Namjoon ötletét. Nem szeretnélek elfelejteni, SOHA. Érted?! SOHA! - húzott magához és derekamat kezdte el szorongatni. - Nem teheted ezt velem! Ne hagyj el, kérlek! - tört ki újra könnyekben és arcát mellkasomba fúrta. Szívem hevesen dobogott és újra rámtört az a bizonyos érzés. Az a szokatlan, de mégis kellemes érzés. Ujjaimat hajába vezettem és óvatosan kezdtem el simogatni. Szerettem volna megnyugtatni, de minden szó a torkomra égett. Idővel úgyis el kell hagynom a Földet és talán ez bántott a legjobban, hogy ebbe nincs beleszólásom.

- Sssss - pusziltam bele hajkoronájába, ezáltal mégjobban magához húzott. - Ha nem szeretnéd nem megyek még el. De tudod, hogy egyszer..

- Ne mondd ki.. - bontakozott ki ölelésünkből - Ne beszéljünk róla.. - lehelt egy apró csókot ajkaimra, majd táskámat a vállára vette és kezem után kapott. - Gyere! Aludjunk. - indultunk vissza a házba. Megkönnyebbülve indultam volna a szobámba, de Taehyung magával rángatott a sajátjába. Kérdőn pillantottam rá, mire ő csak egy szégyenlős féloldalas mosollyal ajándékozott meg. - Velem alszol?

Meghőköltem ugyan, de mivel tegnap este is együtt aludtunk, így nyugodtan válaszoltam neki.

- Persze. - mosolyogtam rá - De előbb letusolok.

Sietve indultam meg a fürdőbe, majd egy gyors zuhanyzás után visszabaktattam a szobába immáron a pizsamámban. Taehyung is elment tusolni, majd miután végzett befeküdtünk az ágyba. Nem szóltunk semmit, csak figyeltük a másik fényben megcsillanó íriszeit. Homlokomat az övének döntöttem, majd suttogva kezdtünk el beszélgetni, mintha bárki meghallana minket.

- Mesélj a szüleidről. - kezdte ő a párbeszédet.

- A szüleim nagyon rendesek. Ők is a főnöknél dolgoznak, mint kutatók. Különféle szériumokat fejlesztenek ki, amik elég sok mindenre alkalmasak. A szeretet náluk nincs benne a fogalomszótárban... Eltartanak, de sose mondták hogy büszkék rám, vagy hogy ügyes vagyok. Hogy őszinte legyek, ez mindig is zavart, mivel vágytam arra, hogy valaki megdicsérjen. Talán azért kötődöm jobban Namjoonhoz, mivel ő mindig kitüntetésekkel halmozott el. - meséltem büszkén, mégis szomorkásan.

- Szeretnéd, hogy én is dicsérgesselek? - kérdezte végig a szemembe nézve. - Csodálatos vagy - puszilta meg arcom - és minden veled töltött pillanat egy élmény számomra. - puszilt meg a másik oldalról is - Az érintéseid és a csókod megbabonáz és még sosem éreztem így... - lehelt csókot homlokomra - Ha elhagynál, én is elakarnám hagyni a Földet. Te vagy az egyetlen, akire mostanában számíthatok. Mindig megtudsz nyugtatni, mert olyan bódító az illatod, ami most is körülölel.. - felelte irtó halkan, miközben nyakamat puszilgatta megállás nélkül. - Én azt.. azt hiszem szeretlek. - kerekedett felül rajtam. Szemeim kitágultak és a szívemben egy szúró, mégis bizsergető érzés keletkezett. A testem felforrósodott és egy tudatalatti mozdulattal közelebb vontam magamhoz.

- Ez egy kicsit jobb dicsergetés volt, mint Namjooné. - kuncogtam fel - Én is ezeket érzem a közeledben. - motyogtam ajkaira, majd egy lágy puszit nyomtam rájuk. Alsó ajkát beharapva meredt rám, miközben szemei édesen fénylettek. - Azt hiszem...én is szeretlek. - mondtam ki az utolsó mondatot az este folyamán. Vigyorogva szemeztünk még egy kicsit, majd kobakját mellkasomra hajtotta. Tenyeremet reflexszerűen bújtattam tincsei közé, majd még egy kis fennlét után végre boldogan elnyomott az álom.

𝕄𝕖𝕤𝕥𝕖𝕣𝕤é𝕘𝕖𝕤 é𝕣𝕫𝕖𝕝𝕖𝕞 /✔Where stories live. Discover now