|| TAEKOOK♡ ||
" Mikor elvette a kezét az arcomról, azonnal egy fegyverért nyúlt és az arcom elé helyezte.
Megugrottam és a félelmem újból visszatért. A lábam remegni kezdett és úgy éreztem bármelyik pillanatban összeeshetek. Talán bérgyilkos és fe...
- Itt vannak elvileg! - léptünk be egy eldugottabb helyre. Ez a szoba kábé csak polcokból állt, amiken különböző színű és állagú folyadékok sorakoztak. Gondolni se merek arra, hogy vajon mire használhatják fel őket. Tudom, hogy a legtöbb kísérlet a bolygó tudta nélkül van, de elég jól csinálják, mert még nem buktak le. - Jungkook gyere már! - idegeskedett anya, mivel én az ajtóban megálltam és onnan néztem ezt a kis termet. Beléptem mellé és tanulmányozni kezdtem a kémcsövekben és üvegekben pihenő löttyöket. Sajnos elég sok fajta volt és nem járnék jól, ha rosszat vinnék el, ezért muszáj volt nagyon alaposan megnéznünk az összeset.
- Klónozás, zsugorítás, láthatatlanság. - olvastam le a cetlikről, miközben a sorok között haladtam. - Anya amúgy ide neked be szabad jönnöd? - kérdeztem tőle, mikor mellé értem.
- Nekem igen, de neked tilos lenne, ezért kéne sietnünk. - olvasgatta ő is a címkéket, rám se nézve. - Ellenszer. - olvasta fel hangosan - Ez az! - vett le a polcról egy kék színű, víz állagú folyadékot.
- De tuti biztos? Biztos biztos? Ezer százalék? Ez fix? - vettem el kezéből az üveget.
- Teljes mértékben. - vette vissza és a szekrényekhez ment, ahonnan kivett egy aprócska üres üveget, aminek fedele is van és beleöntötte az egészet. - Az utolsó cseppig meg kell innia és hatásos lesz. - mosolyodott el, majd kiindultunk a "titkos" teremből. Útközben meséltem neki Taehyungról és azt is elmondtam, hogy megvakult. Ezt anya se értette és annyival lezárta, hogy ezzel a szériummal a látása is visszatér és hogy fejleszteni fogják akkor tovább a szert. Mosolyogva indultunk el haza, együtt, mivel a műszakja lejárt, én meg már rég voltam a gyerekkori házamban, ezért úgy döntöttem az utolsó óráimat ott töltöm el. A város hatalmas épületekkel volt tarkítva, amik szerintem még az űrből is látszanak.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az egész bolygó biztonságos és mindenféle külső tényezőtől védett. Itt senki nem lesz beteg, senki nem tud elszökni, senki nem tud megúszni egy bűncselekményt. Namjoon az egész bolygó főnöke. Tudom még ezt nem említettem, de mindenek felett hatalma van. Az ő kérésére lettek kitalálva az órák és még rengeteg más dolog is.
Mikor felszálltunk anyával egy villamosra hasonlító tízszer gyorsabb járműre, aminek itt sürgő jármű a neve, rájöttem, hogy utoljára ülök ilyenen. Utoljára látom a régi házam, a kegyetlenül modernizált kütyüket és természetesen a szüleimet. Nagyjából három megállót utaztunk, majd leszálltunk és sétálva haladtunk tovább. Amikor beértünk a házba minden olyan fura volt. Nem tudom leírni azt az érzést, de szokatlan volt. Hiányzott a hűtő, a sütő és a kamra is. Ezekre a gondolatokra éhes is lettem, de mivel itt egyáltalán nincs semmiféle élelmiszer, ezért csak kínoztam magam a finom sütik és hűsítő gyümölcsök gondolatával.
- Örülök, hogy meggondoltad magad Jungkook! - jött be a nappaliba apa, aki valószínűleg előbb ért haza.
- Hogy érted ezt? - néztem rá kérdőn. Apa mindig is egy körülményes személy volt. Általában csak az jó, ami neki megfelel, ezért is voltam inkább anya párti.
- Úgy, hogy nem mész vissza a Földre. Namjoon felelőtlen volt, hogy téged küldött és hálás vagyok, hogy hazajöttél. - ölelt volna meg, de eltoltam magamtól.
- Na ne hülyéskedj velem! Én oda fogok költözni apa! Csak elköszönni jöttem. - húztam ki magam bátran, de ő csak felröhögött.
- Ugye most csak szórakozol? - nevetett erőltetetten, amitől összeszorítottam ökleimet. Mikor leesett neki, hogy halálosan komolyan mondtam lenézően folytatta mondandóját - Egy ember gyerek miatt szeretnél elköltözni? Ők maximum nyolcvan évet élnek. Mi legalább négyszáz. Ha meghal, akkor mi lesz? Egyedül maradsz. - válaszolt saját kérdésére- Nem engedem, hogy visszamenj! - mondta határozottan.
- Elég idős vagyok, hogy egymagam döntsem el! Rohadtul semmi közöd az én SAJÁT életemhez! Nincs beleszólásod! - förmedtem rá indulatosan. Szörnyen dühös lettem és legszívesebben most eltörtem volna valamit. A gúnyos és megvető szavak csak úgy szöktek ki a számon, fel se fogva mit is jelentenek. Egy pillanat tört része ként éreztem meg a szúró és fájdalmas érzést arcom jobb oldalán, amit a tenyere hagyott ott. Pofon vágott. A szám felszakadt, miközben én megrökönyödve néztem forrófejű apámat. A vér vasas ízét gyorsan megéreztem nyelvemmel, majd egy fintor után újra rá néztem.
- HOGY TE MENNYIRE HÁLÁTLAN KÖLYÖK VAGY! - üvöltött rám idegesen, mire összerezzentem. Kevés alkalmakkor kiabál apa, de akkor nagyon. Szemei vérben úsztak a méregtől, teste is remegett. - ÉN NEVELTELEK FEL! HOGY VAN KÉPED ÍGY BESZÉLNI VELEM? - ordította arcomba, mire lesütöttem szemeimet. A bűntudat marni kezdett, de nem szólaltam meg. Fogalmam sem volt róla, mit is kéne most mondanom, hisz sosem voltam még ilyen szituációban. Megrémített a tudat, hogy apa megutál.
- Minsoo fejezd be! - szólalt fel anya kicsit erélyesebben, mint szokott. Azonnal körém fonta anyai karjait és szorosan megölelt, miközben hátamat simogatta. Szívem zakatolt a bennem tomboló érzelmektől. Nem tudom melyik lenne a helyes döntés. Nem akarom magára hagyni Taehyungot, de most a szüleimnek is szüksége van rám. Tanácstalanul öleltem vissza anyát, miközben apa frusztráltan elhagyta a házat. Arcom égett az előbb ért pofontól, amit csak most fogtam fel igazán. A saját apám megütött. Hogy süllyedhettem idáig, hogy az, aki valóban felnevelt, kezet emelt rám? Szörnyű gyerek vagyok. - Semmi baj drágám... - suttogta anyu fülemben, miközben éreztem, hogy az ő szíve is hevesen ver. Csalódottan váltam el tőle és a régi szobámba vonultam. Gondolkodnom kell, hogy most mi tévő legyek és ez még nagyobb bűntudattal áraszt el. Döntenem kell a szüleim és a szerelmem között. Két teljesen más világ között. Két teljesen más élet között. Idő kell, hogy a jó határozatot hozzak, hisz az életemről, a jövőmről van szó.
Ágyamra ültem, térdeimet felhúztam és fejemet ráhajtottam, miközben kezeimmel körbe fontam hosszú lábaim. Hiányzik Taehyung aranyos nevetése, ami engem is megmosolyogtat. Hiányzik az, hogy szeretetet kapjak valakitől, hogy törődjenek velem. Gondolataimat egy halkabb kopogás törte meg. Fejemet lassan felemeltem és anya aggodalmas tekintetével találtam magam szembe. Biccentettem egyet, hogy jöjjön be, majd leült mellém az ágyra. Csöndben ültünk egymás mellett, majd hosszas percek múlva megszólalt.
- Tudod..- köszörülte meg torkát - apáddal büszkék vagyunk rád. Mégha nem is mondja ki, tudom, hogy az. Mikor nem voltál itt, sokat beszéltünk rólad. Az is témába jött, hogy mikor lesz kapcsolatod. És lám... - kuncogott fel, majd összeborzolta hajamat - Felnőttél Jungkook! Szeretünk téged és nem szeretném, ha miattunk maradnál itt. Apáddal megleszünk, hidd el! Ez valóban a te, saját életed és már a magad útját kell járnod. Meg kell ismerned a világot és élményeket szerezned! - mosolygott lágyan, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Én...Taehyunggal szeretnék lenni. - motyogtam halkan, kissé zavarosan.
- Ez nem szégyen szívem. Én támogatlak tudod jól és apád is. Tedd azt, amit a szíved diktál! - paskolta meg nevetve a fenekem, majd kiment egy bíztató ajakgörbülettel a szobámból. Bekell látnom igaza van. Szeretnék kalandokban részt venni, de a szüleim már nem annyira fittek és nem vevők az ilyen dolgokra. Kezembe vettem a szériumot és egy puszit nyomtam rá.
- Megyek Taetaem, csak bírd ki! - álltam fel és elindultam a gépem felé, amivel visszajuthatok a Földre.
