Félisten vagy isten?

A kezdet, vagy mi a csuda.

Helen vagyok. Helen Joyce. A Goods középsuli a járok és egy teljesen átlagos lány vagyok. Legalábbis eddig azt hittem. Egy 16 éves lány lennék, egy kis ADHD-val, meg diszlexiával, ráadásul figyelemzavarom is van. Erős kettesnél nem volt jobb jegyem a suliban. A tanárok mind ki nem álltak és a lehető leginkább megpróbáltak kiszúrni velem. Anyámat és apámat sem ismertem, ezért árvaházból, bentlakásos suliba küldtek. Eddig annyi suliból sikerült kirúgatnom magam, hogy már számolni sem bírom. Volt amikor egy évben háromszor rúgtak ki, három különböző suliból. Ráadásul a rám támadó akármik is csak az életemet nehezítik. Vagyis képzelhetitek.
     Egy átlagos nap elé néztem. Tanórák, tanárok, szekálások és a többi. Az első három óra nem is volt nagyon vészes. A tanárok most kivételesen nem engem feleltettek, és nem is mentek nagyon az agyamra a szellemileg fogykos osztálytársaim. Vagyis eddig boldog voltam. De a szünetben elkezdődött a katasztrófa. Az udvaron ültem a legjobb barátnőm mellett, akit Wandának hívnak. Ez a csaj egy észlény. Komolyan mondom. Nem tanul semmit, de így is nincs négyesnél rosszabb jegye. Pedig ő is ADHD-s és diszlexiás, mint én. Ezt soha sem tudtam megérteni, de már beletörődtem. Szóval csak ültünk egymás mellett és a többi gyereket figyeltük. A fiúk szokás szerint marhultak, míg a lányok pletykálkodtak. Aztán egy csapat tartott felénk. Nagyot sóhajtottam. Davis és a bandája voltak az iskola nagymenői. Davis egy kigyúrt, magas, arrogáns, görbe orrú entitáns volt. Én személy szerint kételkedtek benne, hogy humanoid, vagy egyáltalán a földről érkezett-e. Jobb oldalán Tara lépdelt az iskola sarkon állója. Nem mondom csúnyán, mert én egy illedelmes úri hölgy vagyok. Mögöttük a verő legényeik jöttek.
   - Szia cicababa. - köszönt, mire én a lába közé rúgtam.
Hát igen. Ennyit arról, hogy egy úri hölgy vagyok. Becsengettek, de ezek a gyökerek nem engedték minket, hanem helyette átváltozni kezdtek. Szörnyeké. Azt hittem, hogy hallucinálok, de ezek tényleg cuki szörnyikék voltak. Davis rám vetette volna magát, ha a következő pillanatban nem állt volna ki egy kard a hasából. Fél perc múlva mindegyik halott volt. És akkor vettem észre a megmentőnket. Percy Jacksont.