Félisten vagy isten?

Szellemes családi beszélgetés egy újabb próféciával, meg egy csirkefarháttal

A hosszú csöndet szokás szerint én törtem meg. Ez nálam valami betegség vagy szokás.

 - Hangokat hallok. - jelentettem ki, mire mind a három tag felkapta a fejét. - És nem őrültem meg. - tettem hozzá, mert rájöttem, hogy ez eléggé furán hatott. - Még. - jegyeztem meg, de ezt csak úgy saját magamnak. - A prófécia után egy hang nekem is mondta, hogy semmi sem az aminek látszik. Aztán meg nem rég mondta, hogy meg kell keresni valakit, aki nemrég próbálta meg leigázni az Olimposzt. Ebben kell Percy és Annabeth segítségét kérnünk. 

Kheirón nem mutatott ki semmi érzelmet, de láttam rajta, hogy lázasan gondolkodik.

 - Ti még nem tudtok semmit sem, hogy mi történt három hónapja, igaz? - kérdezte, mire mind a hárman megráztuk a fejünket, bár Thomas egy kicsit késve, mintha megvárta volna a reakciónkat. - Holnap megkérem Percyt és Annabetht, hogy meséljék el. Mivel még nem tudunk semmit sem, hogy mit kéne tennetek, addig igyekezlek titeket a legjobban felkészíteni. 

Nos! Most mondanám, hogy békésen eltávoztunk, de nem! Kellett megfagynia az időnek, kellett megjelennie egy nőnek a Pac-Mangépből és kellett megismerni az anyámat! És ehhez jön a prófécia, meg még sok minden. Szóval nem volt túl jó napom, hogy mit ne mondjak. De, elég ebből. Szóval lefagyott a levegő. A Pac-Mangép füstölni kezdett, majd egy nő jelent meg. 

 - Megnőttél, lányom! - mondta mosolyogva, miközben alaposan végigmértem. Gyönyörű és fenséges volt. Egyszerű görög ruhát viselt.

 - Héra? - kérdeztem. 

 - Nem, Erisz. - forgatta meg a szemeit. Áhá! Meg van honnan örököltem a szarkazmusomat, cinizmusomat és a szemforgatási képességemet. 

 - Ha tudnám, ki az! - jegyeztem meg. 

 - Nem bájcsevegni jöttem. - mondta. 

 - Azt gondoltam. - forgattam meg a szemem. Mondtam én, hogy tehetséges vagyok! - Végül is jó, hogy felbukkansz tizenhat év után. 

Héra erre felsóhajtott. És már vette volna a levegőt a magyarázathoz, de leállítottam. 

 - Nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra, csak mondd, hogy miért jöttél, aztán már nem is pazarolom az isteni idődet. - legyintettem, mire Héra megkönnyebülten felsóhajtott.  

 - Köszönöm a megértésedet, lányom! - mondta hálásan, aztán leesett neki a tantusz. - Ebben rám hasonlítasz. - jegyezte meg a csípős természetemre utalva. 

Ezután komoly hangnemre váltott. 

 - A prófécia rólad szól, meg két társadról, amire gondolom rájöttél. - kezdte. Lett volna mit mondanom, de úgy voltam vele, hogy nem túl bölcs dolog rögtön az első találkozásnál magamra haragítanom az anyámat. Az majd ráér a második találkánál. - Sajnos nem mondhatok túl sokat, mert mi sem tudunk nagyjából semmit és a Moirák meg Apolló kijelentette, hogy ezt rátok kell bízzuk. 

Ahogy ezt mondta hallottam a hangján, hogy nem biztos abban, hogy néhány fiatal tinédzserre kellene ezt bízni. 

 - Annyit viszont mondhatok, hogy semmi sem az aminek látszik. - ismételte meg, mire belém csapott a felismerés. 

- Te vagy az a hang! - mondtam.

 - Igen, lányom. - nyugtázta, hogy még sem vagyok sík hülye. - És, ha van nálad egy papír és egy toll, akkor átadom az újabb jóslatot, amit a Moirák küldenek. - mondta csak úgy mellékesen. Úgy éreztem, hogy menten felrobbanok, de próbáltam önmérsékletet tartani, ami kisebb-nagyobb mértékben sikerült. Így csak a pirítóból repültek ki pávatollak. Hérát ez nem nagyon zavarta, hanem inkább el kezdte mondani a próféciát:

Messze mennek az álomvilágban, 

Lelket találnak a csirkefarhátban. 

Halál övezi mindet, 

A vége messzebb, mint hitted. 

Halottak serege közt bolyongva, 

Rég elhúnytakra bukkan. 

Gödör szellemétől óvakodj, 

Keresztutakon ne kutakodj!

Választásod dönti el,

Hogy ki éli túl a menetelt. 

Szívem szerint úgy nyakon vágtam volna Hérát, hogy lefejeli a plafont, de erre nem volt lehetőségem, mert drága jó anyám elhúzta a csíkot. A többiek, meg értetlenül néztek rám, hogy miért állok a játékgép előtt. 

Itt is az újabb rész. Remélem izgalmas számotokra a történet.