Ezerféle éjszaka

Harci vágy

Valaki tompán a nevemen szólongat. Hangja mintha üvegfalon keresztül hatolva jutna el hozzám. Nem látok, nem érzem a tagjaim. Kába vagyok, ködösek a gondolataim. Mégis mi folyik itt?

Egy ütés térít magamhoz. Látásom visszatér, hallásom kiélesedik, a testemet is érzem és a fejem is kitisztul.

Apám és a két nagyapám áll előttem. Szemükből félelem árad, ahogy végigmérnek. Hátuk mögött további családtagjaimat látom megbújni. Teszek egy lépést feléjük, ők csak hátrálnak.

"Mi a baj? Miért húzódtok hátrébb?"

Anyám az arcát eltakarva zokog. Nagymamáim ledermedve, könnyes szemmel bámulnak.

"Történt valami?"

Ki vagy te? Ki vagy és mit tettél a fiunkkal?

"Micsoda?"

Magamra nézek, mindkét kezem, csuklótól egészen a felkaromig tiszta vér. Ruháim csatakosak a sűrű vörös folyadéktól. Megfordulok, mögöttem vérbe fagyott testek tucatjai fekszenek. Egy karmazsin hullám közeledik. Hatalmas erővel csapódik nekem. Egy sötét sikátorban találom magam.

"Hol vagyok? MI A FASZ TÖRTÉNIK?!"

Egy sötét csuklyás alak terem előttem a sikátor szemközti végében. Megfordulok, de mögöttem a semmibe vész a kijárat. Visszanézek, és már az alak mögüli kijárat is az ürességbe vezet.

Tudod te mi ez a hely, ahogy azt is miért vagy itt.

Lassú léptekkel megindul felém. A sötétség mintha a hátához lenne tapadva vele együtt közeledik. Vállából egy sötét hegyes tárgyat ránt elő, megforgatja, majd hihetetlen erővel előre hajítja.

Itt a fizetséged a sok gyötrelemért amit okoztál.

Ellépek az útjából, de nem teljesen sikerül kitérjek, oldalamat végigkaristolja, égető érzést hagyva maga után. Sűrű forró folyadék önti el az lábam ahogy lecsorog a törzsem mentén, majd ahogy visszalépek kövér cseppekben hullik a földre.

"Ennyi telik tőled? A nevedet, ha mást nem is, megtudhatom?"

Fejét oldalra dönti vállát átmozgatja majd előrelendül. Gyors, de nem követhetetlen. Jobbról, kezében egy újabb karóval támad.

Ideje meghalni, kutya!

A döfést kikerülve a vállam felett fut el a fegyver. Csuklójára ütést mérve a saját kezembe veszem a kezdeményezést, miután kiejttettem a karót a kezéből.

"Ne becsülj alá!"

A gyűlölet átjárja a testem, haragom erővel áld meg, míg hagyom hogy bekebelezzen a saját őrületem. Szemem sarkában látásom vörös karimát kap, mozdulataim már nem én irányítom, pusztán hagyom hogy a vérszomjam vezessen.

"Itt a vége!"

Kiáltásomra az idegen a földre zuhan, megverve, legyengülve, de a dühtől fűtve.

Nem barátom, a kettőnk állandó kötélhúzása csak most kezdődik. Csakhogy minél tovább tart, a lelked darabjait annál nehezebb lesz megtartanod.

Kárörvendve felnevet majd teste sötét masszává alakul ami szorosan körémfonódik.

Szakítsuk is ki az első darabot.

****

3:54