Ezerféle éjszaka

Hazug

Sötét terem, se ajtó, se ablak, mindössze falak. Nem jártam még itt mégis mintha éveket töltöttem volna el itt ezelőtt.
Tarkómat hűvösség önti el. Érzem a veszélyt, mely a szoba egyik távoli sarkából rám les. Lekuporodok a földre arcom a térdeimre fektetem, és reménykedem, hogy e rémes érzés alábbhagy, avagy elenyészik, de tévedtem.

Léptek. Balra. Mögöttem. Jobbra. Előttem.
Megállt.

Látom nem tanulsz a leckéből.

A maró gúny tépázza minden porcikámat.

Másokra utalod magad? Engedsz a hamis tévképzeteidnek, magadat becsapva.

Szavaival szinte felaprít, míg mély jéghideg hangja visszhangzik a teremben.

Hogy lehetne rád szüksége bárkinek? Mi terelne feléd akárkit aki látott már önnmagadként? Kinek kéne valaki, akiben tudja hogy nem bízhat, hisz az ámítás olyan egyszerű számára mint egy légvétel?

A léptek zaja ismét felzördül. Előttem. Jobbra. Mögöttem. Balra. Elhalkul és semmibe vész. De a rémes érzés mely belőle áradt velem marad.

****

Felnézek, egy ismerős személy körvonalát vélem felfedezni. Halvány fény gyúl felettem.

"Mit akarsz tőlem most?"

A kérdésre a hajába túr, szabad kezét csípőre teszi vörösen izzó szemeit rám villantja.

"Ha jól sejtem nem azért vagy itt, hogy egy pillantást vess rá, miként megy a sorom."

Megvonja a vállát majd egy a múltat idéző, egyúttal vérfagyasztó kacajt hallat. Lassú, kimért léptekkel mögém áll, karjait összekulcsolja a nyakam körül mellkasát a hátamnak veti, állát puhán a vállamra helyezi.

"Sokmindent. Jót, rosszat... De úgy érzem nem ezért kerestél meg."

Felsóhajt, elenged, majd helyet foglal előttem. Karmazsin szemeiből eltűnik minden kedvesség, és csalódottság vette át a helyét.

"Ennek semmi köze hozzá. Szabad akaratomból teszem azt amit."

Felvonja a szemöldökét, majd végigmér.

"Én legalább nem..."

A fény egy pillanat alatt kihuny, és a jelenlét is eltűnik, mely némi békét hozhatott volna számomra.

A múlt lidérceiben keresed a megnyugvásod? Ugyanaz a szánalmas senki vagy, mint valaha.

Léptek. Balra. Mögöttem. Jobbra. Előttem.
Megállt.

Sötét, magas alak. Arcába csuklyát húzott, hogy elrejtse a nemkívánt tekintetek elől.

Nem az vagy, akinek kiadod magad. Áltatod magad hogy senki nem láthat a maszkod alá, ennek érdekében kartávolságon kívül tartasz mindenkit, miközben tettetedd az összekötő kapocs létét.

Karjából szurokszín karó válik ki melyet hosszú ujjai körülfogják, méghozzá olyan erővel hogy szinte hallom a csontok ropogását a kezében.

Mostanra pedig nagyon elegem lett belőled.

"Már nem ijesztesz meg."

Biztos vagy benne?

A kérdésre egy megtört test roskad le előttem. Csuklóinál fogva fel van kötve, térde éppen csak eléri a talajt. Arca felduzzadt és véraláfutásokkal van teleszőve, minden tagján kék és fekete foltok éktelenkednek. Nincs eszméleténél.

"Engedd el. Semmi köze ehez az egészhez."

Szerintem ő másként vélekedik erről. Hallgasd csak meg!

Félholtra verve is maradt ereje mormolni valamit. Közel hajolok hozzá, szinte érzem a leheletét.Fogai hegyessé vállnak, arca eltorzul, majd nyakát előrenyújtva kitép a torkomból egy darabot.

A forró vér elborítja a mellkasom ahogy kevegő után kapkodva összecsuklok. A saját véremben fuldokolva bámulok fel rá ahogy érzem, tagjaimból lassan elszáll az élet.

NINCS SZÜKSÉGEM A TE MIT SEM ÉRŐ SEGÍTSÉGEDRE!!!

****

02:54