Stranger Things ff

Tizenegyedik fejezet

Végighúztam a kezemet az orromon.

-Vér!-lepődtem meg

-Gondolod,hogy....hogy visszatértek a képességeid?-kérdezte Joyce

-Nem tudom!

-Van egy ötletem...van nálam egy üres kólás doboz.Nyomd össze!-vette elő izgatottan a táskájából

-Rendben.Próbáljuk meg.

Letettem a dobozt a földre,majd leguggoltam mellé.Erősen koncentráltam...a doboz remegni kezdett,de nem roppant össze.Ekkor eszembe jutott amit Khali mondott,a szívemben lévő fájdalomról.Ha felelevenítem azt a sok szörnyűséget amit velem tettek,akkor erősebb lehetek mint valaha.Ránéztem a dobozra majd ökölbe szorítottam a kezemet.Eszembe jutott Papa,évekig fogva tartott és kísérletezett rajtam,na és Mike...hazudott nekem és nem bízott bennem,na meg Hopper...ő sem volt különb,mint Papa.De a legnagyobb fájdalmat a szívemben az okozza,hogy folyton elveszítem azokat az embereket akik közel kerülnek hozzám és akiket szeretek.Pont olyan vagyok mint a fekete lyuk...ugyanezt a példát mondta Hop is,mikor kibékültünk.Joyce beszéde zavart meg a visszaemlékezésben.

-Hihetetlen!-suttogta

Kinyitottam a szememet és döbbenten láttam,hogy a kólás doboz apró darabokra hullott.

-Sikerült.Visszatért!-ugrottam fel örömömben

-Jól van,nyissuk ki az ajtót.-mutatott a lakatok felé

Lepattintottam az alsó lakatot,majd a két középsőt.Eleredt az orrom vére...ettől még nagyobb erőre kaptam.Megtöröltem az ingem ujjával majd lepattintottam a legfelső zárat is.

-Ügyes voltál!-ölelt át

-Nézzünk be!-mosolyodtam el

Besétáltunk a szobába és rémesen elkeseredtünk.

-Ebben a szobában nincs semmi!-kiabáltam ingerülten

-Hé Tizi,nézd!Nem olyan biztos,hogy nincs itt semmi.Az egész szoba szőnyeggel van lefedve,de nézd, azon a részen magasabban van a padló.

Felszedtük a szőnyeget.Joyce-nak igaza volt,tényleg nem üres ez a szoba.

-De mégis mi ez?-kérdeztem

-Ez egy csapóajtó!

-És hova vezet?

-Derítsük ki.

Joyce felnyitotta az ajtót és bemászott a sötét barátságtalan lyukba.

-Gyere,itt egy hosszú létra.-mondta

Több mint tíz percen keresztül csak lefelé másztunk.Mikor az utolsó lépéseknél jártunk,megpillantottam egy fényes dolgot.

-Itt a vége!-ugrott le Joyce a létráról

-Mi ez a hely?-csodálkoztam

-Azt nem tudom,de szerintem jó helyen járunk,itt lehet a kapu.-mondta miközben megfogta a karomat

-Ezt honnan tudod?-kérdeztem miközben odaálltam mellé

-Demogorgon!-suttogta

-Elintézem!-jelentettem ki bátran

Egy mozdulattal felkaptam majd a falhoz vágtam azt a dögöt.

-Látom élvezed,hogy megint vannak képességeid!-poénkodott

-El sem hiszed mennyire!-nevettem

Elsétáltunk a folyosó végére,ahol két ajtóval találtuk szembe magunkat.Benéztem a bal oldali ajtó ablakán és rengeteg Demogorgont láttam.

-Itt a kapu!-mutatott Joyce a másik ajtóra

Bementünk az ajtón és megláttam a kaput.Szörnyű emlékek jutottak eszembe.

-Jól van,itt a walkie-talkie.Fogd meg és várj meg itt míg kijövök!-nyomta a kezembe

-Én is veled megyek!Mostmár van erőm,meg tudom védeni magamat.-akaratoskodtam

-Kérlek!Fontosabb,hogy biztonságban legyél...itt kint!-simította meg a vállamat

-руки вверх! Как они сюда попали и кем вы были?-szólalt meg egy hang a hátunk mögül

Egyikünk sem értette mit mond a férfi.De nem a jófiúk közé tartozik az biztos.Fegyvert tartott felénk és gonosz orosz kinézete volt.Épp használni akartam a képességeimet,mikor valaki hátulról leütötte a férfit.

-Mike?-lepődtem meg

-Hát ez nem lehet igaz!Megmondtam,hogy maradj kint az épület előtt és őrködj!-kiáltozott Joyce dühösen

-Megláttam az őrt és utána jöttünk!Nem akartuk,hogy bajotok essen!-mentegetőzött

-Miért beszélsz többes számban?-értetlenkedett Joyce

-Mi az a többes szám?-motyogtam

-Szia,anya!-szólalt meg egy vékony hang Mike háta mögött

-Will?!-szaladt oda hozzá Joyce

-Ők,hogy kerülnek ide?-kérdeztem Mike-tól

-Rájöttek,hogy eltűntünk és utánunk jöttek!Mindegy,hosszú!-hadarta

-Jól van,akkor a terv a következő:Mike,Will és Tizi itt maradnak a kapu előtt,Én Jonathan és Nancy bemegyünk Hopperért!-mondta

-Legyen így!-mondta Jonathan

-Nem!Én is bemegyek!Most,hogy újra van erőm a hasznotokra leszek!-kiáltottam

-Mi?Megint van erőd?-lepődött meg Mike

-Hosszú!-mosolyogtam

-Nem hiszem el,hogy ezt mondom,de legyen!-nézett rám Joyce összekulcsolt kézzel

-Legyetek óvatosak!-mondta Mike

Elbúcsúztam a barátaimtól majd bementünk a kapun.Egészen más látvány fogadott minket mint amire számítottunk.Elég sokáig rejtőzködtem itt,régen nem így nézett ki.

-Mióta ilyen rendezett ez a hely?-nézett rám Jonathan

-Ez az út régen biztos,hogy nem volt itt!

-Haladjunk a kigyomlált utacska mentén.Az valahogy biztatóbbnak tűnik.-mondta Nancy

Több órán keresztül sétálgattunk az út mentél,mikor a rendezett ösvény véget ért.Több mint húsz sötét,ijesztő,barlangszerű hasadékhoz vezetett az út,amin eddig jöttünk.

-És most?-kérdeztem reményvesztetten

-Választanunk kell!Tizi,legyen az amerre te szeretnél menni.-mondta Joyce

-Ez legyen!-sétáltam oda az egyikhez

-Miért pont az?-kérdezte Nancy

-Ez a tizenegyedik hasadék balról nézve.Ha Hop elbújt valahova akkor ide.Tudja,hogy ez csak nekem jutna eszembe.-indultam el a sötétség felé

Minél beljebb mentünk,annál sötétebb lett.Nem mondom,hogy nem féltem.Egyre hidegebb és levegőtlenebb lett a barlang.

-Ha nem lesz itt semmi,vissza kell fordulnunk,ugye tudod?-mondta szomorúan

-Hidd el,itt lesz...érzem!

-Hahó?!-kiáltott egy ijedt hang a távolból

Az orromig sem láttam,de elkezdtem futni.Egyik pillanatról a másikra a szívem megtelt reménnyel.Addig rohantam míg a barlang végén meg nem pillantottam egy földön fekvő férfit.Volt mellette egy világító lámpásszerűség,így vettem észre őt.

-Tizi,ő az?-futott hozzám Joyce

Mielőtt válaszolhattam volna,a földre rogytam és sírni kezdtem.