Stranger Things ff

Tizenkettedik fejezet

Joyce megállt mellettem majd értetlenül rámnézett.

-Drágám,nem is látszik az arca.Honnan tudod,hogy ő az?-kérdezte

-Nézd a karját!-mondtam szipogva

-A karkötő?!Sarah karkötője volt,neked is ugyan ilyened van!-suttogta

Joyce gyorsan leguggolt a földre és megpróbálta kiszabadítani a férfit.Nem volt nálunk semmi amivel el tudtuk volna vágni az indákat.Egyre jobban kétségbeestünk, amikor egy rejtélyes idegen megfogta a vállamat.Ijedtemben hozzávágtam a férfit a barlang egyik falához.

-Micsoda kedves fogadtatás!-kiáltott egy dühös hang

-Mr.Bauman,micsoda kellemetlen meglepetés!-gúnyolódott Joyce

-Maga meg mit keres itt?Azt hittem nem akar nekünk segíteni.-mondtam felháborodva

-Először tényleg nem,de most itt vagyok és ez a lényeg,vagy nem?-gúnyolódott

-Ha annyira segíteni akar,akkor adjon valami éles eszközt.

Murray odament a férfihoz és elkezdte leszedni róla a gyökereket.

-Jól van,segítsenek a hátára fordítani.-mondta Mr.Bauman

Megfordítottuk és akkor már biztos volt,hogy Hop az.Csupa seb és karcolás volt az arca,szörnyű volt őt így látni.

-Életben van?-kérdezte Joyce aggódva

-Szerintem nem lélegzik.-mondta Murray csalódottan

Könnyes szemmel lerogytam mellé a földre majd kivettem a zsebemből egy levelet.Becsúsztattam az ingzsebébe majd végigsimítottam az arcát.

-Ennek a levélnek nálad a helye.-mondtam miközben megfogtam a kezét

-Mi odébb megyünk egy kicsit.Búcsúzz el tőle.-mondta Joyce könnyes szemmel

Amint már csak ketten voltunk,elsírtam magam.

-Sajnálom,hogy ilyen szófogadatlan voltam,sok olyan dolgot vágtam a fejedhez amit nem gondoltam komolyan.Hiányoznak azok az esték amikor hatalmas emeletes palacsinta társaságában néztük meg az új epizódot a kedvenc sorozatunkból,vagy azok a szép napok amikor táncolva és énekelve takarítottuk ki az egész faházat,és hiányzol Te is!És amit a legjobban sajnálok,hogy sosem mondtam neked,hogy:Szeretlek!-lassan odahajoltam hozzá,majd átöleltem

Hosszú perceken keresztül csak öleltem és sírtam.

-Én is szeretlek kölyök!-suttogta a fülembe egy hang

Hirtelen hatalmas boldogság járta át az egész testemet.Hopper életben van.Felsegítettem őt majd ismét átöleltem.

-Köszönöm,hogy megmentettél,büszke vagyok rád!-mondta miközben megsimította az arcomat

-Menjünk,van még aki örülni fog neked!-mondtam

-Remélem azért felnőtt is van veletek...nem csak te és az a Mike!-mormogta

Elmosolyodtam majd az ösvényt követve kisétáltunk a barlangból.Miközben sétáltunk elfogott egy rossz érzés.Elgondolkodtam azon,hogy hol lehet Joyce és Mr.Bauman.Azt mondták a barlang előtt lesznek.Aggódtam,hátha történt velük valami.Átléptünk a kapun majd Mike hadarva mondott nekem valamit,amit nem értettem.Mikor meglátták mellettem Hoppert elhalkultak...mindannyian.

-Jim?!-lépett közel hozzá Joyce

-Joyce!Nem hittem volna,hogy valaha is viszont látlak.-ölelte át