Step Brother ( Mostoha testvérek)

1.Rész

A régi házunktól végleg búcsút vettünk, s az új lakásunkba tartottunk. Az új ismeretlenbe. Kissé idegesen doboltam térdeimen, hisz mi lesz, ha Jackson fiával nem jövünk ki jól? Ha mindig veszekedni fogunk, és így az anyáék kapcsolata is megromlik?

Nem volt sok időm gondolkodni, hisz megérkeztünk. Hatalmasat nyeltem, mielőtt kiszálltam.

- Gyere! Ne izgulj! – engedett be maga előtt az ajtón Jackson. – Lucas! Le tudnál jönni? – kiáltott fel az emeletre. – Mindjárt jön! Addig foglalj csak helyet! Kérsz valamit?

- Nem. Köszönöm. – foglaltam helyet a kanapén. Amíg egyedül voltam alaposan körbenéztem a nappalin. Gyönyörű volt. Már- már egy luxus háznak felelt meg. Hatalmas ablakok, óriási plazma tv a falon, csodálatos udvar. Azt hiszem meg tudom ezt szokni.

- Mi van? Épp egy fontos dolog közepén vagyok. – jelent meg egy fiú, kissé kócos hajjal, s tele rúzsfoltokkal, megzavarva ezzel bámészkodásomat.

- Te mégis hogy nézel ki? Megkértelek, hogy ma viselkedj normálisan! – rivallt rá egyből az apja.

- Mert mi van ma? – rántotta meg a vállát. Ekkor vett észre. Rám pillantott, majd elmosolyodott. – Hello!

- Meg se próbáld! Ő itt a mostoha húgod, Lisa! – mutatott rám Jackson.

- Áh, értem. – tűnt el arcáról a mosoly. – Lucas vagyok. – mutatkozott be, szemét pedig végigfuttatta rajtam. - Most már mehetek? Épp egy fontos dolog közepén vagyok, mint azt már mondtam.

- Tűntesd el azt a lányt a szobádból! Most! – jelentette ki indulatosan újdonsült apám, amit fia csak szemforgatással reagált le. Végül követte apja utasításait. – Sajnálom, hogy ezt át kellett élned! – sóhajtott. – Nem tudom mi ütött belé mostanság.

- Semmi gond. Engem nem zavar a magánélete, amíg nem tudom a részleteket. – nevettem.

- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy. Igaza volt anyádnak. Tényleg egy nagyon megértő és alkalmazkodó lány vagy. – mosolyodott el ő is. Ekkor egy agyon sminkelt, elég lenge öltözetű lány sétált le a lépcsőn. Ránk pillantott, majd kirohant a házból.

- Erről jut eszembe, anya hol van? – próbáltam meg figyelmen kívül hagyni az előbb történteket.

- Átírat titeket erre a lakcímre, és beírat téged az iskolába. – válaszolta. – Ha gondolod, addig mi bepakolhatjuk a cuccaidat a szobádba.

- Rendben! Az jó lenne. – keltem fel a kanapéról. Kimentünk a kocsihoz, ahonnan a maradék cuccomat is felpakoltuk.

- Ez itt a te szobád. Remélem, megfelel. – tette le a dobozokat ágyamra, amire csak bólintottam. Tökéletes volt a szoba. Pont az ízlésemnek megfelelő. – Szemben Lucas szobája van. Bár ha jót akarsz magadnak, oda inkább ne menj be! – nevetett. – A folyosó végén pedig a fenti fürdőszoba van.

- Rendben. Innen azt hiszem, boldogulok.

- Szuper! Most egy kicsit magadra hagylak! Van pár elintézni valóm. – jelentette ki majd távozott a szobából.

Mivel magamra maradtam, előhalásztam táskámból telefonom és fülesem. A kedvenc zenémet bekapcsolva kezdtem neki a pakolászásnak. A ruhákat a szekrénybe helyeztem, a párnáimat az ágyra és így tovább. Hirtelen egy kezet éreztem meg vállamon. Ijedtemben hátra fordultam, és behúztam egyet a mögöttem állónak.

- Ne..Ne haragudj! Úr isten! Jól vagy? – néztem az orrát fogó Lucasra.

- Ütős jobb horog volt az tény. – nevetett. – De ne aggódj! Kaptam már ennél rosszabbat is.