Révülés

3. Fejezet: A hadnagy

Geysa nézte, ahogy a lány, aki sok napon át ápolta, egy pillantást vet még rá, majd lassan elsétál, miután Vari mondott neki néhány mondatot. Csupán egy fejbiccentéssel jelezte, hogy megértette mi a dolga és már ment is.

"Nagyon fegyelmezett..." Gondolta a férfi.

Vari most járt nála, felmérte, hogy az állapota mennyit javult. Megnézte a sebét, ellenőrizte, hogy elmúlt-e valóban a sebláz - ahogy a lány mondta neki -, majd megkérte, hogy keljen fel. Az uros csak annyit mondott:

"A lány megmentette az életed, ahogy te az övét. Már nem tartoztok egymásnak. Visszaküldöm Suronhoz, a táltoshoz, a körön kívülre, ahol a helye van."

Geysa csak bólintott. Nem lett volna illő azt kérnie, hogy maradjon még mellette ápolója. Férfiasságát így is nehéz volt büszkén megőriznie a lány előtt, hiszen tudta, hogy mivel járt az ápolása, míg nem volt önmaga. A lány... Míg nézte, ahogy Vari hozzá tart, rájött, hogy még a nevét sem tudja... Imbolyogva állt, a jurta bejáratának oldalába próbált meg kapaszkodni, de mikor látta, hogy a fiatal nő elmegy, szédölögve botorkált vissza fekhelyéhez, fáradtan heveredett le és bal oldalára fekve nyújtózott el rajta. Elhatározta, hogy meg fogja tudni a lány nevét, amint csak lehet, hogy legalább néven szólíthassa magában, ha felé gondol. Érdekes volt, mert amint felidézte azt a néhány éber pillanatot, amit a társaságában töltött, azonnal megrohanta az a finom illat, ami első ébredéseikor beborította. Megnyugtató volt ápolója közelsége akkor, félig öntudatlan állapotban is. Megnyugtató és furcsa módon borzongató is, mert aprócska termete ellenére olyan erőket érzett a lányban tündökölni, ami ritka egy asszonynépnél. Áradt belőle a magabiztos tudat, határozott kis kezének érintését még most is szíve fölött érezte, gondoskodása nyomán erejét újra érezte magában, amiért igen hálás volt.

Idegen, idősebb asszony lépett a jurtába, Geysának hozott vizet és bort, meg némi kenyeret. A férfi csak pár kortyot ivott. Nem tudott volna egy falatot sem letuszkolni összeszűkült gyomrába, pedig tudta, hogy erejét mihamarabb vissza kell nyernie. Tudni akart társairól, akikkel együtt lovagoltak ki akkor, mikor a négy bolgár megtámadta az öreg táltost és a lányt az erdőben. Arra még emlékezett, hogy a nyílvessző az oldalába csapódik, érezte a zuhanást, de az utána történteket már nem tudta felidézni. Azt azért Vari szavaiból megértette, hogy a lányt, kinek életét megmentették Gerével, mellé rendelték ápolójának, gyógyítójának, mintegy cserébe azért, hogy Geysanak köszönhetően az erdőben nem veszett oda.

Nem akart soká várni, elhatározta, hogy ha sikerül, még aznap este visszaköltözik a katonák szállására, bár az erő még nem szállt vissza végtagjaiba. Vajon mi lehet az embereivel? Átvette valaki a felügyeletüket? Biztosan, hiszen nem maradhattak vezető nélkül... Vajon a műhelye rendben van? Az övezés előtt álló legényke, Kuncs, vigyázta holmiját? Mennyi ideig fekhetett?

Sok tétova gondola rohanta meg, míg fáradt agya álomba tudott végre merülni. Az álom végül olyan emlékeket hozott fel benne, mely lábadozása idején tudata mélyén honolt, s most, hogy a gyógyulás útjára lépett, engedte emlékezni...

Poroszkáltak Gerével és egy ifjú katona társukkal a gyűrűt körbeölelő erdőségben. Vadászniuk kellett volna, mert az asszonyok vadból akartak estére a belső gyűrű lakóinak főzni, s kívánságukra vadmalacot akartak felhajtani, de most leginkább csak beszélgettek. A lovak figyeltek fel először, füleiket hátracsapták, idegesen lépdeltek és elhagyták a fű harapdálását. Lovasaik már rezdüléseikből érezték, hogy történik valami a közelben. Geysa megállította a lovát, nyakára hajolt és óvatosan megveregette az oldalát, nyugtatgatta az állatot. Geréék is így cselekedtek. Fülelt, ember és állat, míg meghallották egy férfi és egy nő hangját. Csöndesen beszélgettek. Nem tudták, ellenség vagy törzsbéli emberek, s nem akartak gondot, így nagyon halkan csak ellenőrzés céljából léptettek közelebb. Hirtelen vágta zaját hallották, legalább négy ló közeledhetett az idegenek felé. Az idős férfi fojtott hangon rákiáltott a nőre, aki visszakiáltott valamit, szavát nem értették, de sejthető volt, hogy saját népük nyelvét hallották, csak nem értették pontosan a szavakat. Vágtába váltottak. Mire odaértek a közelbe és visszafogták a lovakat, a négy lovas már elérte a férfit és a nőt, akik egymásnak háttal álltak és várták, mi fog történni. Geysa és Gere egy néma intésre szétváltak, hogy levadásszák a támadókat. Fiatalabb társukat is elküldték a tisztás másik oldalára. Láthatóan a célpont a kicsi, vékony, barna hajú nő volt, aki harciasnak tűnt, de csak egy kis tőrrel próbálta megvédeni önmagát és az idős férfit, aki ruházata és hajviselete alapján varázsember lehetett. Geysa tudta, hogy a törzsüknek van egy gyűrűn kívüli táltosa, de nem tudta, miért él félig kitaszítottként. Olykor távolról látta, gyűléseken kikérték véleményét, áldozásokon mindig jelen volt, de a lányt nem látta még soha. Suron... Suron a táltos neve... jutott eszébe hirtelen. Gerét kereste a szemével a tisztás szemben lévő oldalán, de a lány tekintetét találta meg előbb, akinek fejével intett egy közeli szikla felé. A lány valahogy megérezhette, hogy mit kell tennie, mert az öreg táltost az előttük heverő kidőlt farönk mellé lökve a szikla mögé bújt. Aztán nagyon gyorsan zajlottak az események. Geysa intett Gerének, aki nyílvesszőt eresztett egymás után két lovasba, Geysa a harmadikat célozta meg és lőtte le, majd a lányt kereste tekintetével újra. Ekkorra az öreg táltost már Gere felkapta nyergébe, fiatal társuk füttyentgetve hívta a lányt, hogy Geysa elintézhesse közben a negyedik lovast. Geysa azonban nem volt elég gyors, és a figyelmetlenségét kihasználó bolgár nyílvessző az oldalába fúródott, lováról ledöntötte. Még érzékelte, ahogy lova is a földre zuhan, éppen melléje... Utoljára tekintetét felemelve látta, ahogy a fiatal katonatársa a lányt emeli a nyergébe, majd elvesztette eszméletét.

Verejtékben úszva ébredt fel. Teljes csönd és sötétség volt a jurtában. Fejét felemelte, a sátor közepe felé nézett, a tüzet kereste, ami csak pislákolt. Fázott. Elhatározása, hogy estére már a katonák szállásán alszik, megbukott. Éhesnek érezte magát, de közben rázta a hideg, nem érezte jól magát. Felkelt, a fekhely szélére ült, combjai remegtek. Arra gondolt, hogy megkéri a lányt, hogy segítsen neki megint kijutni a jurtából, de ráébredt, hogy ezzel most egyedül kell megbirkóznia. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Hiányzott neki a nő közelsége, a megnyugtató, kedves hangja. Az illata... Igen, az illata. Szinte megszédült, ahogy eszébe jutott az ismerős illat, ami olyan határozottan égett bele elméjébe, hogy egy pillanat alatt fel tudta idézni.

Akarta, hogy vele és mellette legyen. Elhatározta, hogy megkeresi, összeszedi magát és megtudja ki ő, hol találja... Férfiként akar előtte megjelenni. Meg kell köszönnie, hogy segített neki a felépülésben... és látni akarja a szemét...