Révülés

6. fejezet: Gyermekből látóvá

    Rasdi emlékezett arra a pillanatra gyermekkorából, amikor tudata először nyílt meg a Suron által elvégzett varázslatokra, igékre, és áhítozott a révületre. Gyakran nézte a táltost, ahogy a dobszó fokozódó ritmusára egyre jobban átváltozott, míg végül összerogyott a belső látomások és jelenések súlya alatt. Volt, hogy órákig őrizte a tűz mellett az eszméletlen testet, majd Suron végül magához tért, vizet kért és lejegyezte amit látott, vagy amit kiolvasott a jelekből.

Rasdi arra is emlékezett, amikor gyermekként egyszer, mindennapos bolyongásai közepette eltévedt és kinn ragadt az erdőben éjszakára. Akkor éjjel viaskodnia kellett egy szellemmel, aki el akarta ragadni fogékony lelkét, de a lány nagyon erős volt. Suron felkészítette rá, hogy vigyáznia kell, mert rajta van a je és majd megkörnyékezhetik jelenések, hogy magukkal vigyék, de felkészítette a lelkét és testét is, hogy erős lehessen. Kioktatta, mit és hogyan tegyen, hogy fogadja magába a szellemeket, mert egyszer meg kell lennie, hogy onnantól ő is megkaphassa a Legfőbb Oltamazó által neki rendelt tudást. Suron érezte, hogy a gyermeklány táltossá változása be fog következni, hiszen rajta volt a jel, amely mellett olyan erős volt a kisugárzása, s olyan dolgokat tett, mely egyértelművé tette, hogy sorsa elkerülhetetlen. A törzs viszont ragaszkodott hozzá, hogy női sámánt nem avathatnak, így kénytelen volt a törzzsel szembe menve, titkon képezni a kislányt.

A gyermek azon az éjjelen eszméletét veszítette, s mikor reggel a táltos rálelt, a kislány még mindig önmagába fordulva kuporgott a kihunyt tűz mellett. Suron a hétéves forma gyereket ölben vitte vissza a házba és Rasdi két napig feküdt még öntudatlanul. Mikor felébredt, először csukott szemmel vizet kért a táltostól, majd mikor ráemelte tekintetét, Suron már tudta, hogy megkapta a látás tudományát.

Rasdi elmondta, hogy amikor a sötétség ráborult az erdőben, nem ijedt meg, tüzet rakott és a tűz mellett ülve akarta megvárni a reggelt. A tüzet nézve azonban érezte, hogy valaki vagy valami mintha figyelné. Először egy bottal körbe szaladt és a tisztást körülvevő bokrokat zörgetve akarta elriasztani a vadakat, de nem volt a közelben élőlény. Mikor újra a tűzbe nézett, látta, hogy a tűz él. Először kicsit megijedt, de hirtelen megértette, hogy miért kellett egyedül maradnia. Surontól megtanulta, hogy ha eljön az idő, nyitottnak kell lennie és engedni, hogy átjárja a szellem, ami meg fogja mutatni magát neki, s tudni fogja, hogy jó vagy rossz a jelenés. Ha rossz, kérnie kell a távozását és lehet, hogy küzdenie is kell majd vele a lelkének, hogy kitaszítsa magából, de ha jó, akkor hagynia kell, hogy elmondja, mit akar.

A kislány felidézte hát, hogy mit tanult a táltostól és elővette kézidobját, melyet Surontól kapott. A kis dob keretéről kecskekörmök lógtak le bőrszíjon, s ahogy a lány forgatta a kétoldalú dobot, a körmök megszólaltatták a bőrt. A lány ütemesen elkezdte forgatni a dobot, s közben mély hangon dúdolta a révülés dalát:

"Révüléssel révülök...

Révüléssel révülök...

Haj, beengedlek, járj át, haj...

Haj, testem tiszta, járj át, haj...

Haj, mutasd mi vagy, haj...

Haj, fonj át, járj át, haj..."

Rasdi a sarkára ülve kántált, testét egyre erőteljesebben átjárta a ritmus és a dal, majd a tűzbe nézve magába szólította a szellemet. Először csak reszketni kezdett, testén borzongás futott végig, de nem hagyta abba a szellem behívását, míg egyszer csak a tűz megelevenedett és a szilfid kitört. Rasdi abbahagyta a dobolást, kezeit leengedte és széttárta, magát megadva engedte, hogy a tűzből előlebegő jelenés belé költözzön. Tudata először küzdött és nehezen engedte át az irányítást, de végül engedett.

A két nap alatt, míg öntudatlan volt, a szellem tanította. Utazásra vitte, mely során Rasdi megértette, hogy a való életben mi lesz a feladata. Tudást kapott a növényekhez és állatokhoz, az ő segítségüket kérhette később révülései során, ha valamivel kapcsolatban kérdései voltak s válaszokat keresett. Suron, mikor a kislány magához tért öntudatlan állapotából, döbbenten hallgatta végig a történteket. Akkor nem mondta el a gyermeknek, hogy ezt az állapotot egy táltos csak a beavatási szertartásán érheti el, ahol több segítő is mellette van és támogatja. Ekkor értette meg igazán az idősödő sámán, hogy a gyermeklány valóban olyan erőt birtokol, ami ritkán adatik meg egy táltosnak. Ezzel megkérdőjeleződött mindaz, amit a táltos létről tudott, s amit a törzs elfogadott. Próbálta elmondani a többi sámánnak, hogy mit tapasztalt, de teljes elutasításba ütközött. Annyit engedélyeztek csak továbbra is, hogy tanítsa a gyermeket, de a nép előítéletei miatt, valamint Övend kagán döntése értelmében továbbra is a gyűrűn kívül kellett élniük. Nem hitték, hogy bármi gondot okozhat a gyermek, szinte kinevették amikor a lánykáról beszélt.

Suron tudta, hogy a teljes erőt még nem birtokolja a lány, ahhoz egy teljesen tisztán levezényelt beavatási szertartás kell majd, de addig még valahogy meg kell oldania, hogy támogatást kapjon több társától. Fohászkodott a Legfőbb Oltalmazóhoz, hogy elnyerje ezt a bizalmat a többiektől, s szerencsére akadtak is olyanok, akik meglátták a lányban az első női törzsbéli táltos megjelenését. Rasdi sokszor vett részt úgy szertartásokon, áldozásokon, hogy a jelenlévő férfi táltosok még csak nem is sejtették, hogy ott van, Suron pedig gondoskodott róla, hogy a lány jelenlétéről még véletlenül se szerezzenek tudomást.

Az azóta eltelt idő alatt a gyermeklány nővé érett, az asszonyok titkon keresték fel vélt-valós bajaikkal, s a lány épp annyit segített nekik, hogy békén hagyják, ha a gyűrűben járt, s a hozott ajándékok a segítségéért a kényelmüket szolgálták. Az idősödő táltos látta, ahogy fejlődik, figyelte, amint teljes természetességgel kezeli adományát. A lány úgy ismerte a növényeket, füveket, hogy szinte egyetlen érintéssel meg tudta róluk állapítani, hogy mérgező vagy ártalmatlan, s illatából megmondta, hogy mire jó, mire hatékony, hogyan kell felhasználni, szárítva vagy frissen szedve, főzve vagy füstölve, gyógyításra jó vagy az egészség fenntartására.

Az állatokkal való kapcsolata is figyelemre méltó volt, főként az emlős állatok vonzódtak hozzá különösképpen. A lány tudta, ha a ló, birka vagy a kecske vemhes, akkor is, ha csak pár napja esett meg az állat, s érezte, ha fájdalmuk van. Kezelte őket is különféle főzetekkel, így például, ha sebkezelésre volt szükségük, néhány nap alatt rendbe tette őket. Elléskor egy érintése megnyugtatta a nőstényeket, s ha jelen volt, biztosan nem történt semmi nehézség. Rasdinak érdekes vonzódása volt egy vadonbéli vadmacskával, melyet kölyökként mentett meg rókafiak karmai közül. Felnevelte, s miután visszaengedte a természetbe, az állat gyakran meglátogatta és a lánynak csak egy halk hívó hangot kellett hallatnia ahhoz, hogy a macska pár pillanat múlva megjelenjen kurrogva. Szulának hívta. Sokszor jelen volt mellette a szertartásai során s mintha beszéltek volna egymással olyankor. Rasdi kérdezte, s a macskaféle pedig úgy ült, lecövekelve a rittuálé alatt, mintha kérésre tenné. Ha a lány révületbe esett, nem mozdult mellőle míg magához nem tért, sokszor az öreg táltost sem engedte a közelébe. Különös kapcsolat volt.

Suron figyelte a lányt, mindenben támogatta, lányaként szerette. Már a tisztáson érezte, hogy Rasdinak hamarosan döntenie kell, attól a pillanattól kezdve, hogy a katona és a lány szeme összekapcsolódott a rövid ütközetben. S látta azt is, hogy a törzs sorsa nagyban Rasdi kezében lesz, melyhez nem kell sok idő már, hogy bekövetkezzék.