Révülés

7. fejezet: Egymásból fakadva

   Geysa nézte a lány szemét. Kívül zöld volt, belül sötétebb, kis barnás foltokkal tarkítva. Oldalról érte a fény és szinte világított. A lány olyan tiszta tekintettel nézett vissza rá, hogy a férfi zavarba jött, mert úgy érezte, hogy meg sem kell szólalnia, mert Rasdi mindent tud róla, ami fontos. Az előbbi pillanatot, ahogy kezük összeért, még most is ott érezte a testében futó energia-áramlásként. Csak visszagondolt rá és a bőrén úgy futott végig a borzongás, mint amikor megérezni szokta a harc előtti pillanatot, de ez mégis más volt. Férfiként érezte ezt most és látta a lány arcán, hogy ő is érzi, hogy amit kaptak, az különleges. Kicsit ijedt is volt a lány tekintete, ő sem tudta hirtelen hova tenni az érzést, de közben az is látszott rajta, hogy az ijedtség csupán az ismeretlennek szól.

Hosszú percekig ültek még egymással szemben, aztán hirtelen a lány mögött, a folyó parton megjelent egy vadmacska. Geysa egy pillanatig csak a szeme sarkából látta, hogy ott van, de a lány arcán látta, hogy ő már régen tudja, hogy ott van. Elmosolyodott és furcsa torokhangot hallatva odahívta az állatot.

"...Ő Szula. Ismerkedjetek meg."

Geysa a lovakon kívül nem különösebben vonzódott eddig másfajta élőlényhez. Nem bántotta őket, de nem is kötődött. Szükségesnek tartotta a létezésüket, de ez a macskaféle egészen más érzelmeket váltott ki belőle. Szula kurrogott, mikor felé közelített, majd nemes egyszerűséggel dorombolva az ölébe ült. Rasdi hangosan felkacagott, amire a férfi bárgyú vigyorral felelt.

"...Tudtam, hogy nem kell aggódnom azért, hogy kedvelitek-e majd egymást..." - mondta a lány.

"...Tudtad...?" - nézett értetlenül a férfi, amire Rasdi újabb kuncogással válaszolt.

"...Persze, meséltem neki Rólad már."

"...Meséltél...?"

Ekkor Rasdi már nem bírt magával, hanyatt dőlt és nevetett, mintha az elmúlt hetek feszültsége szakadt volna fel belőle. Geysa továbbra is vigyorogva simogatta az ölébe heveredett állatot és nézte, ahogy a lány kacag. Tökéletes pillanat volt, hirtelen kiszállt belőle minden fáradtság. Tagjai energiával teltek meg és folyamatosan töltődött fel, mintha ez az erőforrás a lányból és Szulából fakadt volna.

Egyszer csak a lány abbahagyta a nevetést és mosolyogva közölte:

"..Gyere, fürödjünk, biztosan kimerült vagy, jót fog tenni..."

Geysa öléből felpattant Szula és a folyó partján ült le, látványos mosakodásba kezdve. Rasdi nemes egyszerűséggel kibújt a kendőjéből, majd anyaszült meztelenül feküdt el a langyos vízben, melybe illatos forró vizet öntött előtte a tűzre helyezett kondérból. A férfi növekvő zavarral nézte végig a folyamatot. Megélt már sok nyarat, volt asszonnyal dolga párszor, de az, amit most érzett, még sosem járta át. Nyugalom és tisztaság árasztotta el, majd ő is lassú mozdulatokkal vetkőzni kezdett, szemét le sem véve a lányról. Rasdi mosolyogva figyelte, majd egyszer csak közölte:

"...Szép tested van katona, ismerem minden részletét...."

Geysa kezéből kiesett az utolsó ruhadarab, majd elheveredett az illóolajos vízben a lány mellett. Fejét hátrahajtotta, szemét becsukta és hagyta, hogy fáradt tagjai elernyedjenek a meleg vízben. Soha ilyen pihentetőt és feltöltőt azelőtt nem érzett. Aztán észrevette, ahogy Rasdi a sebhelyét keresi a víz alatt. Ült a vízben, s a vízszint fölé kerülő melleit nem szégyellve homlokráncolva kutakodott a víz alatt. Megtalálta a derekánál lévő sebhelyet, kezét rátapasztotta és halkan, magában mormogva kántált valamit, amitől az addig sajgó sebből mintha kiszállt volna a fájdalom. Ahogy kezét leemelte a sebről, beleütközött Geysa árulkodó férfiasságába, amitől az ismét óhatatlanul zavarba jött, de Rasdi csak mosolygott és annyit mondott:

"...Így van jól."

Rasdi aztán visszafeküdt vízbe, kezük megtalálta egymást a víz alatt, összekulcsolták és sokáig úgy maradtak. Aztán a lány Geysa bal vállára hajtotta a fejét, oldalára fordult és egyik lábát a férfi combjára fonta, karjával átölelte a derekát és annyit mondott:

"...Már a tisztáson tudtam, hogy Te vagy az. Elárult a tekinteted. A szellemek és a Legfőbb Oltalmazó is küldött jeleket, hogy tudjam, honnan ismerlek majd fel. A napját is tudtam, de féltem, késő lesz mire segíthetek. Kértem, hogy veled lehessek és megadatott. És most itt vagy. Katona..."

Geysa hallgatta a lányt, ahogy duruzsolt a vállára borulva, majd elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy libabőrös a hideg víztől. Egyszerre álltak fel és kapkodták magukra ruháikat. A lány kiemelte a köveket, melyekkel elrekesztette a kis fürdőt, így visszaadva a folyónak a vizet. Hálát mondott, hogy használhatták. A férfi közben figyelte, ahogy mozog, ahogy mozdulatai nyomán a helyükre kerülnek a dolgok és rend lesz. Úgy érezte, hogy benne, mélyen a lelkében is most kerültek helyére minden, amit addig zavarosnak érzett. Teljesnek látta magát, kiegészültnek, mélyebbről vette még a levegőt is. A sok nyár, amit eddig megélt, most vált valahogy valóságossá. Mintha addig fátyol mögül nézte volna az életét, a körülötte zajló eseményeket. Tiszta lett minden.

"...Mennünk kell, Suron vár ránk. Valószínűleg már csak napnyugtára érünk oda, de előbb engedjük haza a lovadat..."

Visszamentek a lovához, levették róla a pányvát, majd farára csapva elindították a gyűrű irányába. Rasdi pár pillanattal korábban még megállt a ló előtt, homlokát annak homlokához szorította, majd mélyen a szemébe nézett és annyit mondott: "...menj..." Tudta, hogy haza fog érni rendben.

Aztán elindultak a hegyre fel, hogy Suron is megismerhesse Geysat. Rasdinak nagyon fontos volt, hogy lássa a táltos arcát, érezze a rezgéseit. Tudta, hogy nem lesz egyszerű a következő időszak és nehéz döntéseket kell majd hoznia. De a férfi, aki szótlanul mellette gyalogolt, a társa volt. Egymásból fakadtak és mindig is egymásba térnek majd vissza.