Révülés

10. fejezet: A hírnök

   Kuncs reggel óta futott, ahogy a lába bírta, gondolatai és aggodalma hajtották gazdája felé. Nem tudta merre keresse, de sejtette, hogy az erdőt járja és biztonságos helyen éjszakázott, mert lova rendben visszatért a gyűrűbe. Tudta hogy Geysa annak a lánynak a nyomába eredt, aki gyógyulását követően hamar elhagyta a gyűrűt. A Gyógyító lány... Kuncs csak így emlegette magában Rasdit. Tudta, hogy mennyi asszonynak segített már ügyes-bajos problémáikban, s voltak férfiak is, akik alig várták, hogy megjelenjen a gyűrűben, mert tudták, hogy férfiúi bajaikra is tud gyógyírt. Ő magának még nem volt dolga a lánnyal.

A fiú megtalálta a tisztást, ahol Geysát eltalálta a nyílvessző és fellelte azt a nyomot is, hogy aztán merre haladt onnan tovább. Eljutott a kipányvázott lovának állomáshelyére is, de ekkor már nem látta, hogy a hegyre felfelé vezető ösvények közül melyiken haladt tovább. Emlékezett rá, hogy a hegyen lakik egy táltos, Suron, aki ritkán ugyan, de el szokott látogatni a központi gyűrűbe, ahol részt vett a szokásos nagy szertartásokon, áldozati ünnepségeken, Kuncs azonban nem tudta, hogy merre van a ház, ahol él. Nem akart sokáig kóborolni, ezért úgy gondolta, letelepszik, tüzet rak. Szerencsére magával hozta azt a kisméretű tülköt, amit gazdájától kapott, s melyet az ötvös gyönyörű munkája díszített körben. A réz veretes kicsiny hangszer hasonló hangot adott ki, ha megfújta, mint a környező erdőkben gyakori kuvik. A kürt párja Geysánál volt, ezzel jeleztek egymásnak, ha közösen indultak vadászni és szét kellett válniuk. Geysa szinte fiaként kezelte Kuncsot, így féltette, de most már felnőtt annyira, hogy övet kaphasson, ezért is engedték el a férfi keresésére.

A fiú a tűz mellé ült és belefújt a kürtbe párszor, majd várt. Ha vadásztak, szinte azonnal meghallotta a visszhangot jelzésére, de most nem jött semmi válasz. Úgy gondolta, talán túl messze van még mesterétől, de azért nem adta fel. Muszáj volt, hogy minél hamarabb hírt adjon a történtekről.

Amikor Geysa nagyon távolról meghallotta az ismerős kürt hangját, tudta, hogy Kuncs az, őt keresi valahol a hegy alatti erdőben. Bosszankodott, mert nem hozta magával a gyűrűből a sajátját, nem gondolta, hogy szükség lesz rá. Rasdi is hallotta a jelzést, és már el is kezdett pakolni, hogy levezesse párját a hegyről. Látta, hogy a férfi homlokán az aggodalom ránca jelent meg, így neki is kicsit összeszorult a szíve. Magában mantrázott, hogy elkerülje őket a baj és tudja segíteni, ha szükséges. Szula idegesen járkált körülöttük, Suron pedig ugyancsak készülődött, érezte, hogy neki is le kell most mennie a hegyről.

Elindultak lefelé, közben többször is hallották a kürt jelzését, olyankor Geysa mintha még jobban nekiiramodott volna. Úgy érezte, hogy sokkal tovább tart leereszkedni, mint mikor felfelé mászott. Suron miatt lassabban is kellett haladni, az öreg már nem bírta úgy az utat, félő volt, hogy nagyon megterheli a szervezetét, de hallani sem akart arról, hogy visszaforduljon.

Végre leértek, s az irányt egyenesen arra vették, ahol korábban Geysa lovát pányvázták ki, onnan füst szállt fel a fák koronája fölé. Geysa kérdőn nézett Rasdira, aki intett neki, hogy menjen csak előre, a táltossal majd utolérik. A férfi előre iramodott és mikor a fák közül kilépve megpillantotta Kuncsot, nagyon megörült, mert a fiú viszonylag nyugodtan üldögélt a tűz mellett. Akkor nem lehet olyan nagy a gond...

Kuncs is örült, hogy mestere jól van, homlokukat összeérintették, majd leültek egymással szemben és a fiú elmondta, miért küldték a keresésére.

"...- Aznap, mikor eljöttél a gyűrűből, este visszaérkeztek azok a katonák, akiket pár héttel azelőtt küldtél ki, hogy felmérjék a környéket, várható-e támadás vagy feltűnik-e valami egyéb dolog, ami veszélyeztetheti törzsünket. Nagyon zaklatottak voltak és egymás szavába mesélték el, hogy hatalmas frank sereg pusztítja a távolabbi avar falvakat, s csak azokat hagyják életben, akik hajlandóak felvenni a keresztséget. Az asszonyokat és gyereklányokat elhurcolják, nem tudni, merre viszik őket. Akik nem tudtak elmenekülni, azokat lemészárolták, de sokan jönnek a mi gyűrűnk felé, kik menedéket keresnek. Asszonyok, gyerekek, férfiak és köztük kimerült katonák, többféle törzsből vegyesen. Három kagán is felénk tart a megmaradt népével, Vajta, Gábos és Sejbán, ők útközben a követeinkkel már beszéltek, segítségünket kérik. Az ő érkezésükre várunk most, egyelőre még csak szállingóznak, de pár nap és megérkezik az emberáradat. Övend már elrendelte az érkező menekülteknek az átmeneti szállások kialakítását, mindenki ezen dolgozik most a gyűrűkben. Az asszonyok hatalmas ételadagokat főznek az érkezőknek. Geysa... Mi lesz velünk? Hiába a nagy haderőnk, a frank sereg legalább hússzor akkora, mint a miénk. Övend kagán nagygyűlést hívott össze, hogy döntést hozzon a jövőről. Engem küldtek érted, hogy amint csak lehet, térj vissza..."

Kuncs szemébe könnyek gyűltek, mire beszámolója végére ért, Geysa megszorította a vállát, de másik keze ökölbe szorult. Nem így tervezte a közeli jövőt. Az utolsó szavakat már Rasdi és Suron is hallotta, és megértették, hogy vissza kell térniük nekik is a gyűrűbe, Suron valóban jól sejtette, hogy le kell jönnie a hegyről.

Rasdi pihenő helyet készített Suronnak, aki meglehetősen kimerült, majd odaült párja mellé, kezét kezébe fonta és vállához érintette fejét. Már korábbi álma is furcsán vésztjósló volt, így kezdte megérteni, hogy most olyan időszaknak néznek elébe, ami nem feltétlenül fog kettejükről szólni. De nyugodtan akart élni és tudta, hogy ahhoz most muszáj megélni azt is, amit a közeli jövő hoz.

Fehér babér köteget dobott a tűzre, közben kérést intézett a nagy Oltalmazóhoz, majd Szulát hívta magához, aki addig árnyékként követte őket a hegyről lefelé. Suttogott valamit a fülébe, amire a nagymacska halk morgással reagált, majd elillant. Suron elaludt a takarón, muszáj volt kicsit pihenni hagyni, így élelmet vett elő, aminek láttán Kuncs szeme végre élénkebben villant meg és mohón falni kezdett. Geysa és ő csak apró falatokat nyelt.

Hamarosan egy kistermetű vadló jelent meg a fák között. Rasdi odament hozzá, homlokát a kis ló fejéhez érintette, megköszönte, hogy eljött. Szula a lába körül sündörgött, így mosolyogva őt is megdicsérte, hogy oda hajtotta hozzájuk a hátas jószágot. Suron is megébredt, evett, majd hálásan ült fel a ló hátára, öreg lábai már nem bírták volna a gyűrűbe vezető utat. Így indultak vissza, Kuncs vezette a lovat, a lány és a férfi pedig kézenfogva mentek az ismeretlen jövőjük felé.