Can You See Me Now?

Prológus

*Leah szemszöge*

Egy újabb kínokkal teli iskolai nap. Amióta elkezdődött a középiskola, fizikai fájdalmat jelent bejárnom az óráimra. Minden egyes nap már három éve megállás nélkül zaklatnak az osztálytársaim. Elérték, hogy lelkileg és fizikailag egyaránt fáradt legyek. De talán kezdjük is az elején.

A középiskolát új városban kezdtem, miután szüleim kidobtak. Igen, kidobtak egy tizennégy éves lányt, csak azért, mert nem az elvárásaiknak megfelelően cselekedtem. Művészeti iskolába jelentkeztem annak ellenére, hogy ők valamilyen kéttannyelvű iskolába akartak küldeni, ahol van lehetőség cserediákként külföldön tanulni, de nekem ehhez semmi kedvem nem volt, ezért a tudtuk nélkül változtattam meg a jelentkezéseim sorrendjét. A fáradozásaimnak meglett a gyümölcse és felvettek abba a művészeti iskolába, ahova minden álmom volt bekerülni.

Elkezdődött az első év, lement az évnyitó és hamar elröppent egy hónap. Elérkezett az a pillanat, amikor az osztálytársaim kérdezgetni kezdtek a családommal kapcsolatban. Lehet, hogy furcsán hangzik. Egy hónapja egy osztályban voltam már velük és csak akkor kezdtek kérdezősködni. Sejtenem kellett volna, hogy valami nincs rendben. De nem sejtettem semmit, és mivel nem akartam senkinek felvágni azzal, hogy egyedül élek, inkább hazugsággal fedtem el a valóságot.

A szüleim egy várossal arrébb dolgoznak, ezért ritkán jönnek haza. Nem akarnak sokat költeni az utazásokra. A mai napig visszhangzik a fejemben első hazugságom az osztályom felé.

Kaptam néhány kételkedő pillantást, de én ezzel lezártnak tekintettem ezt a kérdést és az éppen olvasott könyvembe temetkeztem.

Telt az idő és szinte minden reggel én voltam az első az osztályteremben. Fülhallgatóval a fülemben olvastam egészen az első órát jelző csengő megszólalásáig. Senki nem zavart, mégis hallottam, hogy rólam beszélnek, ugyanis a fülhallgató azért volt a fülembe, hogy elkerüljek mindenfajta beszélgetést. Emiatt pedig minden egyes szavukat hallottam. Mindig.

Leah tuti nem százas. Az ofő azt mondta, a szülei egy szülőin se voltak. Sőt, még a szülei elérhetőségei sincsenek megadva. Egyik nap a szüleimet tárgyalták ki.

Hallottátok? Állítólag új osztálytársat kapunk! És egy srác jön. Félév előtt tényleg kaptunk egy új osztálytársat, ahogy azt két nappal korábban említették. És tényleg egy fiú érkezett.

Adam olyan aranyos! Miért nem vesz észre minket? Olvadozott az egyik lánycsapat.

Azt hallottam, hogy kiszemelte magának Leah-t. Bár még soha nem láttam a közelében.

Én olyanokat hallottam, hogy már első nap magába bolondította a csajt és másnap valaki látta is őket együtt.

Nem igaz! Nem lehet! Leah szinte nem is létezik!

A beszélgetést követő napon tovább maradtam az iskolaépületben egy projekt miatt, így elég későn végeztem. Azonban annyira elmélyültem a munkában, hogy meglepetésként ért, hogy valaki volt még bent rajtam kívül. Adam az ajtónak támaszkodva nézett fel rám, amikor mozgolódni kezdtem, hogy elpakolhassak. Abban a pillanatban, ahogy szemeit az enyémekbe fúrtam, elfogott a félelem.

Mintha nem is léteznél. Ez volt az egyetlen mondat, ami elhagyta a száját azon estén. Másnap nem mertem bemenni órára. Hogy miért? Mert Adam akkor este megvert. Hogy miért azt még mindig nem tudom, de nem is volt bátorságom válaszokat követelni tőle, ugyanis attól a naptól kezdve, mindennaposok lettek a bántalmazások. És mivel a csodálatos Adam volt a kezdeményező, mindenki beszállt a „buliba". Én pedig szenvedtem.