Linszki Dorina frissen végzett egyetemista, aki a diplomáját kézhez kapva, azonnal munkát vállal masszőrként a fővárostól nagyjából száz kilométernyire lévő, hotelként működő, Résedi-kastélyban.
Havashy István az ötvenes évei elején járó, világszert...
Az elkövetkezendő három hét gyermeki izgalomban telt Dorina számára, igaz, példátlanul hosszúra is nyúlt. Nagyon várta már a velencei utat, de rettegett is tőle. Ha a kiállításmegnyitóra gondolt, egyszerre járt a fellegekben és pörkölődött a pokolban. Egyfolytában az a kérdés kínozta, hogy mi lesz, ha valaki felismeri őt a képen. Bár azon a bűvös reggelen látta először és utoljára festményt – nem sokkal utána Havashy elküldte kereteztetni, majd Velencébe –, de a kép minden négyzetcentimétere mélyen belevésődött az emlékezetébe. Dorina nagyon igyekezett, hogy az emlékeiben fel-felbukkanó festmény modelljébe ne saját magát lássa, de minél inkább szuggerálta ezt, annál biztosabb volt abban, hogy egy mezei, „tudatlan" ember is látni fogja a hasonlóságot. Márpedig ő ezt a legkevésbé sem akarta. Az élete így is elég bonyolult volt, nem hiányzott még ez is.
Ám nem csak a lelepleződés veszélye vetett rút árnyékot a mindennapjaira, hanem az Evelinnel kapcsolatos, meglehetősen kényes ügy is, amely fölött Dorina egyszerűen képtelen volt napirendre térni. Akárhogy is csűrte-csavarta a dolgokat, a vége mindig ugyanaz volt: akaratán kívül ugyan, de akkor is elvette a másik lánytól a világkiállításon való szereplés lehetőségét.
Havashy megígérte, hogy beszél Evelinnel, de az elmúlt hetekben ez igencsak elsikkadt, ráadásul Dorina egy percig sem hitte, hogy a férfi tényleg megkeresi a lányt.
Éppen ezért hosszú őrlődés után végül úgy döntött, hogy kezébe veszi az irányítást, és kerüljön bármibe is, de személyesen megkeresi Evelint.
Így hosszú, fárasztó és kitartó kutatómunkába kezdett, ami végül három nappal a velencei utazás előtt sikert is hozott a számára. Miután rálelt Evelinre, már csak annyi feladata maradt, hogy kitalálja, miként juthat be arra a szuperelőkelő partira, amire a lánynak bérelt helye volt másnap estére.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A Duna-part régen látott már olyan színjeles eseményt, mint azon a januári éjszakán. A taxik és a legkülönfélébb márkájú, fekete, elegánsan áramvonalas autók, felváltva hozták az illusztris és kevésbé illusztris, de legalább is szégyentelenül gazdag vendégeket, az egyik nagy televíziós csatorna évindító gálájára.
Bár a kezdés hivatalosan hét órára volt meghirdetve, de a szórakozni vágyók nagy része csak nyolc után érkezett meg a pesti oldalon horgonyzó, két szintes luxushajóra. Emiatt olyan negyed kilenc magasságában a fedélzetre vezető hídon kisebb torlódás alakult ki, amit a szervezők az égre vetített lézershow-val és tűzijátékkal igyekezetek feledtetni. A sötét felhők ölén kibontakozó színes pálmafák, labdaformák fényükkel hosszan beragyogták a Duna vizét, és a hófehér hajó itt-ott már horpadt acéllemezeit.
Dorina a bejárat mellől figyelte az eseményeket, újra és újra elborzadva azon, hogy még mennyien akarnak bejutni. Közel másfél órája ácsorgott egyhelyben és osztogatott üdvözlő kártyákat, így mostanra már abban sem volt biztos, hogy a lábai még megvannak.
