Elválaszthatatlanok || Bucky Barnes | Steve Rogers | Marvel fanfiction ||

1. fejezet - Csak egy kiscica

/Kova szemszöge/

Éppen ültünk a suliban. Dögunalom, mint mindig. Még jó, hogy Bius itt ül mellettem. Igen, mi magyarok vagyunk, egy magyar suliban, egy magyar városban, Budapesten, Magyarországon. Remélem eléggé lebutítottam. 

Nos, tehát meresztettük a gyönyörű seggünket az iskolapadban. Az irodalom tanárnő éppen hiányzott, nem volt ki helyettesítse, ezért hatalmas volt a hangzavar, pedig már két tanár is beüvöltött a termünkbe. 

Hogy ki az a Bius? László Biankára gondolok. A legjobb barátomra, vagyis az egyikre, aki az osztálytársam. A másik az Karvas Natasa, de ő csak kortárs, ő a másik tagozatba jár. Csak tesin és erkölcstanon vagyunk együtt. Imádjuk őt is, de hát ha nem tudunk sokat beszélni vele.....

Akkor haladjunk a sztorival! Kicsengettek, ez volt az utolsó "óra". Megebédeltünk, mindhárman kimentünk az utcára.  

- Nektek mikor lesz a kirándulás?  - kérdezte Nati. 

- Nem tudjuk - vonta meg vállát Bius. 

- Mi holnap reggel repülünk Párizsba egy hétre - örvendett Nati - Korán kell kelnem, szóval elhúzom a csíkot - pacsiztunk, majd útjaink elváltak, mindhárman hazamentünk.

Hazafelé menet felvettem fülhallgatómat, és bekapcsoltam az Eye of the Storm című dalt WattWhitetól. 

Beléptem az édes otthonba.

- Szia kicsim! - köszönt anyu.

- Helló mindenki! - tártam szét karjaimat, hogy megöleljem.

- Helló! - morgott apu, éppen játszott és nagyban koncentrált. Mármint, számítógépen.

- Eszti, mikor mentek osztálykirándulásra? - kérdezte anyu.

- Nem tudom - vontam meg vállamat.

- Majd derítsd ki, nehogy az legyen mint tavaly előtt, amikor Washingtonba utaztatok, aztán a te bartánőddel azt hazudtátok, hogy azért késtétek le a repülőgépet hazafelé, mert egy maszkos gyilkos megtámadott titeket az utcán - magyarázta anyu.

- Azt nem is hazudtuk - morogtam.

- Tessék?

- Semmi - tettettem vidámságot.

Eltrappoltam a szobámba és ledobtam magam az ágyra. Elővettem telefonomat és felmentem a Messengerre.

1 új üzeneted érkezett!

Tovább bújtam a telefont.

Bius 😈❤: Mikor lesz osztálykirándulás? Nem derítetted ki? 

Kova 😇😎: Nem tudom. Anyu még mindig nem hiszi el a 2014-ben történteket. 😒😤

Bius 😈❤: Ha nem hiszi el, akkor ne higgye el! Legalább mi tudjuk, hogy megtörtént. 😉

Kova 😇😎: Igazad van. 

Bius 😈❤: Na megyek házit írni, csáó!

Kova 😇😎: Cső te$a! ✌👋

Letettem a telót és én is házit írtam. Közben egyik fülemből kilógva a fülhallgató, a Monster című számot hallgattam Skillettől. Egyszer csak valami zajt hallottam az udvarban.

- Aaaajhhh istenem, ezek a rohadt macskák! - morogtam, majd felvettem egy szürke pulcsit és kimentem.

Megfogtam a seprűt, körbenéztem a lámpámmal. A bokorból jött a zaj. Közelebb mentem, a macskám rohant ki, ijedtemben felugrottam. Majd lehajoltam a macskámhoz, akinek most indultak be a vadászösztönei. 

- Ajh Sonyó, te már csak ilyen sunyi vagy, mi? - beszéltem hozzá, mintha választ vártam volna, érthető választ. Aztán elszaladt az udvar másik sarkába. 

- Sonyó! HÉ! GYERE VISSZA! - kiáltottam neki, válaszképpen 'aludni akarok' szitkozást kaptam. Lassan elindultam "fegyveremmel" és lámpámmal a másik bokor felé. 

Már egészen közel voltam, amikor Sonyó és egy fehér kiscica kidugta fejét a növényzetből, a hátam mögé nézett és nyávogott. 

Megfordultam, ösztönömből meglendítettem a seprűt, de egy kemény kéz megfogta azt, a hátam mögé állt egyik kezével a karjaimat, másikkal a számat fogta le. 

- Ne sikítsd el magad! Nem akarlak bántani. Csak a macskámat keresem - levette kezeit rólam, gyorsan megfordultam. 

Egy barna, hosszú hajú, borostás fickó állt előttem, sötét baseball sapkában, kabátban. A sötétben is jól láttam tengerkék szemeit, amik engem bámultak aggódva. Mintha.... menekülne.... Lehet, hogy hazudott nekem? 

Gondolatmenetemből a fehér kiscica dörgölőzése és a férfi hangja rázott ki.

- Megtarthatod. Ha akarod. 

- De ez az öné, és azt sem tudom, ki maga, meg miért adja oda.... - kezdtem el összezagyválni mindent, annyira elbűvölő volt a fickó. 

- Nem, látom, szeret téged - mosolyodott el halványan. 

- Köszönöm, de akkor sem fogadhatom el - vettem fel a cicát, átnyújtottam neki, de ő csak visszatolta. 

- Úgy is utazom, nem tudnék vigyázni rá. 

- Értem, de Ön az igazi, jobb gazdája - tettem le az állatot. 

- Nagyon hálás lennék, ha te vigyáznál rá, látom rajtad, és igen ritka, hogy valakinek hálás lehetek.... - halkult el. 

Elindult a kerítés felé, de én megfogtam a bal karját, amitől megrémült. 

- Csak azt szeretném megtudni, hogy mi a neve a macskának - mondtam nyugodtan. 

- Alpine. Angol név, de felőlem másnak is hívhatod - átugrott a kerítésen. Ahogy keze érintette a falat, fémes csattanást hallottam. Nem törődtem vele. 

- Vigyázok rá! - kiáltottam utána. Felemeltem Alpinet, majd bevittem a házba, Sonyó kíséretében, aki csak irigyen tekintett rám. 

- Ne nézz így, amikor befogadtalak, ugyanígy bántam veled - mondtam Sonyónak, amire csak egy nyávogás volt a válasz Alpinetól. 

- Szóval Alpine - néztem szemeibe - Kerítek neked is egy ágyat. 

Sonyó is a szobámban alszik, Alpine miért ne aludhatna? Leraktam egy nagy, puha párnát a földre. Ennyi a macskaágy. Egyszerű, de nagyszerű! 

- Kicsim! Arról volt szó, nincs több macska! - szólt rám apu, mire a bátyám is odajött. 

- De ez egy elveszett macska. Hadd tartsam meg! Légysziiii! - könyörögtem, tudtam, hogy apu nem bírja a könyörgéseimet, nagyon ritka, amikor tud ellenálni kéréseimnek. 

- Jól van - adta bele derekát, én diadalittasan felemeltem kezemet és a nyakába ugrottam, amire a bátyám, Bálint csak forgatta szemeit. 

- Mi van itt? Nincsen házid? Nem volt elég a tegnapi egyes nyelvtanból? - kérdezte anyu. 

Apu az engedékenyebb, anyu a szigorúbb. Tudom, csak védeni akar..... 

- Már megvan - válaszoltam. 

- Minden? 

- Igen anyu - mondtam unottan. 

- Akkor sipirc aludni! Egy kettő! - vigyorgott apu, és egy pusztít nyomott fejem tetejére. 

- Jó éjt! - kiáltottam mindenkinek, egy ásítás közepette. 

- Neked is - morogta mély hangján Bálint. 

- Jó ééééjt! - ásított apu is, meg anyu is. Ez az "ásítás-hullám". 

A macskák is lefeküdtek, én is ledőltem ágyamba. Betakaróztam, lehunytam szemeimet, amikor valami puhát éreztem meg kezemen. Alpine. Gyengéden karmolászott, már megszoktam, Sonyó mindig ezt csinálja, de ő egy erősebb lány macska. De ő most aludt.

Megsimogattam Alpinet, erre felmászott fejemre. Halkan kuncogtam egy kicsit, mire lecsúszott a fejemről. Fejét kezemre döntötte, és elnyomta az álom. 

- Amikor csak tudok, vigyázok rád, Alpine.