/Kova szemszöge/
Éppen ültünk a suliban. Dögunalom, mint mindig. Még jó, hogy Bius itt ül mellettem. Igen, mi magyarok vagyunk, egy magyar suliban, egy magyar városban, Budapesten, Magyarországon. Remélem eléggé lebutítottam.
Nos, tehát meresztettük a gyönyörű seggünket az iskolapadban. Az irodalom tanárnő éppen hiányzott, nem volt ki helyettesítse, ezért hatalmas volt a hangzavar, pedig már két tanár is beüvöltött a termünkbe.
Hogy ki az a Bius? László Biankára gondolok. A legjobb barátomra, vagyis az egyikre, aki az osztálytársam. A másik az Karvas Natasa, de ő csak kortárs, ő a másik tagozatba jár. Csak tesin és erkölcstanon vagyunk együtt. Imádjuk őt is, de hát ha nem tudunk sokat beszélni vele.....
Akkor haladjunk a sztorival! Kicsengettek, ez volt az utolsó "óra". Megebédeltünk, mindhárman kimentünk az utcára.
- Nektek mikor lesz a kirándulás? - kérdezte Nati.
- Nem tudjuk - vonta meg vállát Bius.
- Mi holnap reggel repülünk Párizsba egy hétre - örvendett Nati - Korán kell kelnem, szóval elhúzom a csíkot - pacsiztunk, majd útjaink elváltak, mindhárman hazamentünk.
Hazafelé menet felvettem fülhallgatómat, és bekapcsoltam az Eye of the Storm című dalt WattWhitetól.
Beléptem az édes otthonba.
- Szia kicsim! - köszönt anyu.
- Helló mindenki! - tártam szét karjaimat, hogy megöleljem.
- Helló! - morgott apu, éppen játszott és nagyban koncentrált. Mármint, számítógépen.
- Eszti, mikor mentek osztálykirándulásra? - kérdezte anyu.
- Nem tudom - vontam meg vállamat.
- Majd derítsd ki, nehogy az legyen mint tavaly előtt, amikor Washingtonba utaztatok, aztán a te bartánőddel azt hazudtátok, hogy azért késtétek le a repülőgépet hazafelé, mert egy maszkos gyilkos megtámadott titeket az utcán - magyarázta anyu.
- Azt nem is hazudtuk - morogtam.
- Tessék?
- Semmi - tettettem vidámságot.
Eltrappoltam a szobámba és ledobtam magam az ágyra. Elővettem telefonomat és felmentem a Messengerre.
1 új üzeneted érkezett!
Tovább bújtam a telefont.
Bius 😈❤: Mikor lesz osztálykirándulás? Nem derítetted ki?
Kova 😇😎: Nem tudom. Anyu még mindig nem hiszi el a 2014-ben történteket. 😒😤
Bius 😈❤: Ha nem hiszi el, akkor ne higgye el! Legalább mi tudjuk, hogy megtörtént. 😉
Kova 😇😎: Igazad van.
Bius 😈❤: Na megyek házit írni, csáó!
Kova 😇😎: Cső te$a! ✌👋
Letettem a telót és én is házit írtam. Közben egyik fülemből kilógva a fülhallgató, a Monster című számot hallgattam Skillettől. Egyszer csak valami zajt hallottam az udvarban.
- Aaaajhhh istenem, ezek a rohadt macskák! - morogtam, majd felvettem egy szürke pulcsit és kimentem.
Megfogtam a seprűt, körbenéztem a lámpámmal. A bokorból jött a zaj. Közelebb mentem, a macskám rohant ki, ijedtemben felugrottam. Majd lehajoltam a macskámhoz, akinek most indultak be a vadászösztönei.
- Ajh Sonyó, te már csak ilyen sunyi vagy, mi? - beszéltem hozzá, mintha választ vártam volna, érthető választ. Aztán elszaladt az udvar másik sarkába.
- Sonyó! HÉ! GYERE VISSZA! - kiáltottam neki, válaszképpen 'aludni akarok' szitkozást kaptam. Lassan elindultam "fegyveremmel" és lámpámmal a másik bokor felé.
Már egészen közel voltam, amikor Sonyó és egy fehér kiscica kidugta fejét a növényzetből, a hátam mögé nézett és nyávogott.
Megfordultam, ösztönömből meglendítettem a seprűt, de egy kemény kéz megfogta azt, a hátam mögé állt egyik kezével a karjaimat, másikkal a számat fogta le.
- Ne sikítsd el magad! Nem akarlak bántani. Csak a macskámat keresem - levette kezeit rólam, gyorsan megfordultam.
Egy barna, hosszú hajú, borostás fickó állt előttem, sötét baseball sapkában, kabátban. A sötétben is jól láttam tengerkék szemeit, amik engem bámultak aggódva. Mintha.... menekülne.... Lehet, hogy hazudott nekem?
Gondolatmenetemből a fehér kiscica dörgölőzése és a férfi hangja rázott ki.
- Megtarthatod. Ha akarod.
- De ez az öné, és azt sem tudom, ki maga, meg miért adja oda.... - kezdtem el összezagyválni mindent, annyira elbűvölő volt a fickó.
- Nem, látom, szeret téged - mosolyodott el halványan.
- Köszönöm, de akkor sem fogadhatom el - vettem fel a cicát, átnyújtottam neki, de ő csak visszatolta.
- Úgy is utazom, nem tudnék vigyázni rá.
- Értem, de Ön az igazi, jobb gazdája - tettem le az állatot.
- Nagyon hálás lennék, ha te vigyáznál rá, látom rajtad, és igen ritka, hogy valakinek hálás lehetek.... - halkult el.
Elindult a kerítés felé, de én megfogtam a bal karját, amitől megrémült.
- Csak azt szeretném megtudni, hogy mi a neve a macskának - mondtam nyugodtan.
- Alpine. Angol név, de felőlem másnak is hívhatod - átugrott a kerítésen. Ahogy keze érintette a falat, fémes csattanást hallottam. Nem törődtem vele.
- Vigyázok rá! - kiáltottam utána. Felemeltem Alpinet, majd bevittem a házba, Sonyó kíséretében, aki csak irigyen tekintett rám.
- Ne nézz így, amikor befogadtalak, ugyanígy bántam veled - mondtam Sonyónak, amire csak egy nyávogás volt a válasz Alpinetól.
- Szóval Alpine - néztem szemeibe - Kerítek neked is egy ágyat.
Sonyó is a szobámban alszik, Alpine miért ne aludhatna? Leraktam egy nagy, puha párnát a földre. Ennyi a macskaágy. Egyszerű, de nagyszerű!
- Kicsim! Arról volt szó, nincs több macska! - szólt rám apu, mire a bátyám is odajött.
- De ez egy elveszett macska. Hadd tartsam meg! Légysziiii! - könyörögtem, tudtam, hogy apu nem bírja a könyörgéseimet, nagyon ritka, amikor tud ellenálni kéréseimnek.
- Jól van - adta bele derekát, én diadalittasan felemeltem kezemet és a nyakába ugrottam, amire a bátyám, Bálint csak forgatta szemeit.
- Mi van itt? Nincsen házid? Nem volt elég a tegnapi egyes nyelvtanból? - kérdezte anyu.
Apu az engedékenyebb, anyu a szigorúbb. Tudom, csak védeni akar.....
- Már megvan - válaszoltam.
- Minden?
- Igen anyu - mondtam unottan.
- Akkor sipirc aludni! Egy kettő! - vigyorgott apu, és egy pusztít nyomott fejem tetejére.
- Jó éjt! - kiáltottam mindenkinek, egy ásítás közepette.
- Neked is - morogta mély hangján Bálint.
- Jó ééééjt! - ásított apu is, meg anyu is. Ez az "ásítás-hullám".
A macskák is lefeküdtek, én is ledőltem ágyamba. Betakaróztam, lehunytam szemeimet, amikor valami puhát éreztem meg kezemen. Alpine. Gyengéden karmolászott, már megszoktam, Sonyó mindig ezt csinálja, de ő egy erősebb lány macska. De ő most aludt.
Megsimogattam Alpinet, erre felmászott fejemre. Halkan kuncogtam egy kicsit, mire lecsúszott a fejemről. Fejét kezemre döntötte, és elnyomta az álom.
- Amikor csak tudok, vigyázok rád, Alpine.
YOU ARE READING
Elválaszthatatlanok || Bucky Barnes | Steve Rogers | Marvel fanfiction ||
Fanfiction[ A történet az Amerika Kapitány: Polgárháború idején játszódik. Trágár beszéd is előfordulhat. ] Egy magyar középiskolai osztály elutazik kirándulni Bécsbe. Semmi baj nem lehet, ugye? Viszont a probléma így is bekövetkezik: két lány eltűnik, ami n...