Halkan próbáltam letépni magamról a nyakörvet. Sikerült is, de úgy tűnt, nem elég halkan. Bucky kirántotta az ajtót és felém lépdelt. Én hátráltam, nem akartam megtudni, mit akar, ha ennyire zord volt a tekintete. Amint hátam az üvegfalat érintette, a szívem megállt egy pillanatra. Rettegtem.
Megpillantottam fém karját. Egy pillanat múlva éreztem, ahogy fém ujjai megmarkolták a nyakamat, és felemelt. A szemében felfedeztem azt, hogy nem ismer engem. Talán a pszichológus az oka. Már minden homályosodott, amikor kivitt és a falnak dobott teli erőből.
Alig volt olyan porcikám, amit éreztem, de megpróbáltam felállni. Bucky viszont lábával rálépett a hátamra, így összeestem. Hamar le is szállt rólam. Ez volt az a pont, amikor nem akartam felállni, otthon akartam lenni.
/Bius szemszöge/
Elszabadult a pokol. Nem volt világítás, nem láttam Kovát.
- Mi történt? - akadtam ki.
- Nem tudom - mondta a szőke hajú férfi, majd elindult kifelé a teremből a szárnyas fickóval. Én követtem, de a szőke hajú megállított.
- Ez nagyon veszélyes!
- Ott van a barátom és én nem hagyom, hogy baja essen! - feleltem komolyan.
Ő csak ránézett barátjára.
- Tőlem.... - legyintett a sötét bőrű.
Gyors iramban indultunk meg barátomhoz és a bűnözőhöz. Amikor odaértünk, az utóbbit nem láttam, csak a pszichológust és Kovát, eléggé rossz állapotban. Odarohantam hozzá és segítettem felkelni neki.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Ne már, haver! Csak nézz rám! - nyögte, kínosan felnevetve, de tekintete elterelődött - Vigyázz! - mutatott hátam mögé.
A fickó rátámadott a szőkére és barátjára, az utóbbit gyorsan lerendezte. Amikor megláttam, hogy leesik a liftben, megrémültem.
- NEE! - kiáltottam és nem hittem el, ami történt.
Kezemből egy tűzgolyó repült a hosszúhajú férfi felé, aki kikerülte azt. Kova és én csak néztünk egymásra.
- Ezt hogyan?! - kérdezte.
- Te hogyan csináltad a jeget?! - kérdeztem vissza, majd futni kezdtünk.
- Bia, te segíts a liftben ragadtnak, én megyek Bucky után! - adta ki a parancsot.
- Ki a fene az a Bucky? - kérdeztem.
- A bűnöző, na, most menj! - és elszaladt.
A lift ajtajához álltam, láttam, ahogy a férfi csak lazán felhúzta magát a köteleken a nagy izmainak köszönhetően. Amikor felért, kezemet nyújtottam, amit elfogadott, én nehezen, de felsegítettem.
- Kösz - mondta.
- Még nem válaszolt a kérdésemre.
- Mire is?
- Hogy mi a neve - vesztem el szemeiben.
- Steve Rogers, és tegezz - mosolyodott el egy pillanatra - Menjünk!
/Kova szemszöge/
- Bucky! Várj már meg! - kiabáltam neki, miközben a lépcsőket szeltem.
Nem győztem futni utána, olyan szélvész volt.
- Hogy vagy ilyen gyors? - suttogtam magamnak.
YOU ARE READING
Elválaszthatatlanok || Bucky Barnes | Steve Rogers | Marvel fanfiction ||
Fanfiction[ A történet az Amerika Kapitány: Polgárháború idején játszódik. Trágár beszéd is előfordulhat. ] Egy magyar középiskolai osztály elutazik kirándulni Bécsbe. Semmi baj nem lehet, ugye? Viszont a probléma így is bekövetkezik: két lány eltűnik, ami n...
