Scream Out || Jikook ff. ||

Prológus

A süvítő szél, ahogyan megsimította arcomat és arany tincseimet, teljesen megbabonázott. Figyelmemet egyetlen egy irányba tartottam. Testem magától mozdult meg, úgy éreztem, mintha a föld alattam életre kelt volna. A levegővételem szabályos volt, mégis hevesen vert a szívem. Hívott valami.

Valami ismeretlen.

Nem tudnám elmondani mit is éreztem pontosan. Képtelenség lenne. Talán úgy lehetne a legérthetőbben leírni, hogy kíváncsiságom vezérelt, de közben mégsem. Féltem, de bátor is voltam. Reszkettem és stabil is voltam.
Minden összefolyt, a külvilág, a tudatom, minden ami létezett. Majd kisimult és megmutatkozott újból. S ez így folytatódott egészen addig, míg lábaim megállást nem parancsoltak.
A zöld füves focipálya közepén álltam, mikor a piros szempár fénye megvilágította lényemet. A reflektorok  játszadoztak a sötétséggel, olykor ezzel jobban megmutatva az ismeretlen alakot. Olyan, mintha az ő tudata és az enyém találkozott, s megérintette volna egymást. Különös erő járta körül őt. Barátságos, vagy ártó szándékú, azt nem tudtam. Gyermetegen figyeltem azt a valamit. Magával ragadta mindenemet, teljesen az uralma alá terelt.

- Félsz? - hangja karcosan ütközött a szélben, mély volt és megborzongatta lelkem.

- Nem. - egyből választ adtam, át sem gondoltam mi lenne kérdésére a helyes felelet. Tudatom teljesen kiürült. Legalábbis akkor úgy tűnt, hogy ez történt.

Az alak előre tett egy lépést. Már nem bújdosott a sötétségben. Külseje nem a legbarátságosabb benyomást mutatta. Koromfekete szettet viselt, sötétbarna haja szénakazalként ágaskodott fején. Borostás, éles vonású arcán egy fagyos mosoly ült. Hazudnék, ha azt mondanám nem ijedtem meg. Hisz rémisztő volt, de mégsem mutattam ki. Lefagytam. Még mindig ő irányított.
Na és azok a vörösen izzó, hatalmas fényességet adó szemei egészen természetfelettinek hatottak. Talán ez a legjobb szó rá.
Természetfeletti. Egyértelműen nem ember volt.

- Szükségem van a félelemre. De mit tehetnék, ha egyszer egy ilyen bátor fiút találtam. - halkan felkuncogott, majd mélyen beszívta a hideg levegőt.

Nem tudtam mi fog rám várni. Egy bábnak éreztem magam, aki úgy táncolt, ahogyan azt ő akarta. S ezt élvezte. Minden bizonnyal élvezte.

Még közelebb merészkedett hozzám. Szívem minden lépésénél erősebben kalapált mellkasomban. Már azt éreztem, nemsokára kiugrik helyéről.

Lassan a felkaromra simított, szemeivel végigkövette mozdulatát, majd felvezette azokat tekintetembe.
A varázslata méginkább rabul ejtett.

- Most nem én vagyok az áldozat és nem te vagy a vadász. - szinte suttogott, ahogyan kiejtette szavait száraz, cserepes ajkain. Arca nagyon közel volt az enyémhez. Ekkor vettem észre az apró vörös foltokat bőrén, s később, mikor lejjebb vezettem szemeim, ruháin is. Vér. Biztos voltam benne, hogy vércseppeket viselt magán, s ezt úgy tette, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Mindez könnyen kiolvasható volt belőle. Észrevette, hogy megfigyeltem a hanyagul rátapadó vércseppeket, így horkantott egyet.

- Majd egyszer cseréljük meg a szerepeket, hogy izgalmas legyen! Oké? - ismét megmutatta rideg mosolyát, melynek következtében elállt lélegzetem.

Semmi szó, de még hang sem fért ki ajkaim közül. Mintha a létezésen kívül semmire sem lettem volna képes.

A szemei átégették bőrömet, ahogyan engem figyelt.

- Sose feledd Jimin. Soha de soha. - arany tincseim egyikét ujjai közé csavarta és azzal kezdett el játszadozni. Fülemhez hajolt és halkan, ellenben érthetően oda súgta nekem:

- Ne feledd, hogy bármit is csinálsz...már az enyém vagy.

Pupilláim hatalmasra tágultak, ajkaim elnyíltak egymástól. Hirtelen már sehogyan sem kaptam levegőt.
Hatalmas fájdalom kerített magába. Bebörtönzött, s nem tudtam szabadulni tőle. Másodpercekkel később ismét fogollyá váltam, de ez most rosszabb volt minden értelemben. Visszakaptam a szabad akaratom, de azonnal el is vesztettem.

A vörös szemű bábjaként hullottam a földre, nyakamon kirózsázódó vérem ellepte a körülöttem szépen zöldülő füvet. Erősen szorítottam a mély vágásokat, melyek oly gyorsan keletkeztek, hogy az sem tudtam mi okozhatta őket. A felkaromat is erősen ellepte a kín. Még csak rápillantani sem volt erőm. Mikor az alak felé fordítottam szemeim, az már jócskán távol ballagott tőlem. Az erdőbe sétált, épp olyan mozgással, mint, aki jól végezte el feladatát. Minden bizonnyal így is történt.
Csupán nem értettem miért, s mi alapon.

Miért pont én haltam meg azon az éjszakán?

Sziasztok! Ezennel kezdetét veszi a legelső Jikook történetem, melyet szeretettel osztok meg veletek! Bízom benne, hogy tetszeni fog, s követni fogjátok az eseményeket! :)

BMA