____________________________________
Budai Rebeka
szemszöge
____________________________________
Reggel a nap vakító fényére keltem. Álmosan ültem fel az ágyban és néztem körül. Márk nem volt sehol.
Nehezen kikászálódtam az ágyból. A lépcső tetején voltam már amikor végig néztem magamon. Márk pólója volt rajtam. Gondoltam Márk öltöztetett át.
Lassan sétáltam a konyhába. Az ajtóban megállva észre vettem Márkot. Egyik kezében egy fekete bögre volt még a másikban a telefonja.
Közelebb sétáltam hozzá és a keze alatt átbújva megöleltem.
- Jó reggelt! - suttogta a fülembe Márk majd miután letette a kezéből a dolgokat ő is átölelt.
- Neked is! - suttogtam.
Biztonságban éreztem magam a karjai közt. Olyan megnyugvás volt. Kényszert éreztem arra, hogy csak ketten elmeneküljünk minden elöl.
Nem szeretném, hogy egyedül hagyjon. Azt szerettem volna, hogy végig mellettem van. Tudom önzőség, hogy ezt akartam. Távolabb lépve Márktól végig néztem rajta fel volt öltözve.
- Valahova mész? - kérdeztem furcsán.
- Be kell mennem a stúdióba! - legyint.
Végig nézve rajta fáradt tűnt. Kezei remegtek. Szeme nem volt élénk,mintha köd lepte volna el.
- Márk minden rendben? - kérdeztem aggódva.
- Persze! Miért ne lenne? - kérdezett vissza.
Aggodalmam nem tűnt el, valahogy inkább erősödött. Féltem, hogy valami baja van. Féltem, hogy elveszítem.
- Rendben, haza tudsz vinni, mielőtt bemész? - érdeklődtem csak bólintott mire felszaladtam felöltözni.
Miközben a ruhákat vettem fel elgondolkodtam. Márk képes lenne előlem titkolni bármit is? Hazudna?
Talán értem. Hogyha megakar védeni akkor hazudna, de most elbizonytalanított.
Mikor kész lettem leszaladtam és felkaptam a táskám és a bakancsom.
- Mehetünk! - mondtam majd feltekintettem Márkra aki még mindig a pultnak dőlve nyomkodta a telefonját.
Arcán nem látszottak az érzelmek. Nyomkodta még a telefont majd letéve a pultra rám emelte tekintetét.
- Már kész is vagy? - kérdezte melepődve.
Lassan bólintottam majd eléptem.
- Biztos minden rendben? - fogtan meg kezeit.
A remegés aláb hagyott, de jég hideg volt. Végig simítva rajta ujjaimal elmosolsodott.
- Ha velem vagy, igen! - felelte halkan.
Végülis igazat mondott ezzel a hazugságában. Ha velem volt tényleg rendben volt, de ha nem voltam ott.
Otthon a kanapén feküdtem és a plafont bámulva beszélgettem anyával.
- Érzem, hogy valamit nem mond el nekem! - suttogtam. - Aggódom érte! - sóhajtottam egy nagyot.
- Elmondja majd, ha készen áll! - magyarázza anya, de már nem is nagyon tudok rá figyelni.
