____________________________________
Budai Rebeka
szemszöge
____________________________________
A
z ágyból felkelve leszaladtam a konyhába. Nem találtam ott senkit. Nem törődve ezzel kiszaladtam a házból.
Gyorsan rohantam Márkék felé. Az úton kanyarogtam. Érthetetlennek gondoltam ezt. Nem is így kell eljutni Márkhoz. Végül pedig tényleg a ház előtt álltam.
Máshogy nézett ki, de szinte vonzott magához. Az ajtóhoz sietve becsöngettem és vártam.
Az ajtót Márk nyitotta ki. Idősebbnek látszott. Miután teljesen kinyitotta az ajtót közelebb léptem hozzá és szorosan átöleltem.
- Kérlek Márk, bocsáss meg. Nem úgy értettem! - kezdtem bele, de Márk leállított.
- Te meg miről beszélsz? Ennyi év után te képes vagy ide jönni és bocsánatot kérni? - akadt ki.
- Ennyi év? - akadtam meg. - Hiszen csak tegnap vesztünk össze! - mondtam mire erőltetten felnevetett.
- Beka, már vagy 3 éve össze vesztünk! - kezdett bele. - Inkább menj és éld az életed, ne egy beteg mellett ragadj meg, nem igaz?! - mondta gúnyosan.
Könnyes szemmel mélyet lélegeztem.
- Miről beszélsz? Márk én szeretlek! - suttogtam.
- Miről beszélek? Talán szeretnél? Nem ezt mondtad akkor! Én bíztam benned, de te elhagytál amint megtudtad! - lett dühös mostmár. - Beka, elmondtam neked, de te elhagytál miatta! - mondta mostmár nyugodtabban.
- Márk, kérlek! - könyörögtem. - Mikor volt ez? - kérdeztem hirtelen.
- 3 éve, december 14-én! - mondta érzelem mentes hangon. - Boldog születés napot amúgy! - mondta ridegen majd megpróbálta becsukni, de megint kitámasztottam a lábammal.
Egy kicsit belökve az ajtót bementem mellette. Egészen máshogy nézett ki mint a házuk, de nekem olyan megnyugtató érzés volt itt lenne. Bár lehet, hogy csak Márk miatt.
- Beka, menj ki a házamból! - kérte mire megráztam a fejem. - Beka, ha nem mész el rendőrt fogok ide hívni, nem hinném, hogy jót tenne a karrierednek! - mondta majd leült a kanapéra.
- Kérlek, Márk! - kezdtem volna bele, de felemelte a kezét. Nem érdekelt ez és tovább folytattam. - Nem, Márk hagyd abba! Én szeretlek! Sajnálok mindent, de nem emlékszem semmire. Nekem csak az van meg amikor elküldtelek a szobámból 3 éve. Igazából nem is akartam, hogy elmenj csak zavart, hogy nem mondtad el, mi van veled! - suttogtam és leültem mellé.
- Beka, ezért is mutattam meg, de te nem úgy reagáltál mint ígérted! - fordította el a fejét.
Arcát két kezem közé véve ölébe ültem. Homlokom neki döntöttem az övének. Már egy levegőt lélegeztünk be amikor Márk egy kicsit eltolt magától.
- Beka, kérlek, maradj majd velem. Tudat alatt tudod, hogy rád van szükségem. Ezzel is magad figyelmeszteted. - mondja mosolyogva Márk.
Fiatalabb lett, de a színe nagyon fehér és beteges.
- Menj Márkhoz és maradj vele! - suttogta a fülembe.
