____________________________________
Budai Rebeka
szemszöge
____________________________________
A gitárt a kezembe tartva pengetni kezdtem. Fagyos tekintettel néztem magam elé. Az ujjam lassan járt a hangszeren.
Halkan kezdtem neki az éneknek. Hangom lassan eggyé vált a széllel és együtt szálltak. Hallgatni a madarak énekét elmosolyodtam. Lehunyt szemmel magam elé képzeltem.
Hangom gyengéd volt és erőtlen. A hideg szél az arcom csípte. A hóborította táj letisztultságot tükrözött. Fekete ruháimba szinte vakítottam a tisztás közepén.
Felnyitva szemem az előttem ülő kislányra néztem.
- Játsz még nekem! - kérte tapsikolva.
Elmosolyodtam és neki kezdtem el új dallamnak.
- Túl az Ábránd mezsgyéjén
Zúg egy folyó, észak peremén
Múltad relytő hullámán
Mi ringat álmod hűs szárnyán
Drága kincsét úgy tárd fel
Mint egy kagylót, emlék gyöngyökkel
Szomjas lelked választ vár
Ki nem vigyáz az pórul jár...
Abba hagytam az éneklést amikor lépteket hallottam. A gitárt letéve hátra néztem és elmosolyodtam.
- Apa! - kiáltotta El. - Anya azt mondta megtanít gitározni! - kezdtett el ugrálni.
Mindketten mosolyogva figyeltük Elit. Felkelve hozzá bújtam és vállára hajtottam fejem.
- Szeretlek! - suttogtam halkan.
Mosolyogva pillantott le rám. Közelebb hajolva hozzám lágy csókot nyomott számra.
Csak ketten a világgal szembe. Régen nem hittem, hogy vele lesz jövőm. Nem hittem volna mert a félelem felém kerekedett.
- Én is szeretlek, Beka! - suttogta mosolyogva majd ismét megcsókolt.
Hirtelen Eli ugrált oda mellénk. Barna haja kócos volt. Arca kipirosodott. Mosolyogva nyomtam egy csókot hideg arcára.
- Menjünk haza! - suttogtam.
Boldogan kezdett el a kocsi irányába futni. Mi követtük és távolról figyeltük, hogy semmi baja ne legyen.
- Apa, nyisd ki! - mutatott a kocsira Eli.
- Hallottad apa, nyisd ki az ajtót a lányodnak! - nevettem fel majd én is az autóhoz futottam.
A fekete kocsi szinte világított a fehér hó miatt. Hiányzott róla a szokásos Márker felirat. Olyan régen történt, de még mindig olyan érzésem lenne, mintha még reménykednem kéne abban, hogy Márk élhessen.
Szomorú mosollyal gondoltam vissza azokra a napokra. Ha tudtam volna milyen boldog leszek utána százszor végig csináltam volna.
- Beka! - kopogtatta belülről az ablakon. - Beszállsz vagy itt hagyjalak? - kérdezte mire megforgattam a szemem.
Sajnáltam volna ott hagyni ezt a csodálatos helyet, de Körtéhez sietünk. Körte elfogadta a választásom. Elfogadta, hogy erre van szükségem. Nem volt semmi baja vele.
Beszállva hátra pillantottam Eli-re. Ahogyan végig néztem rajta már akkor tudtam, hogy helyesen döntöttem.
- Szeretlek Márk! - suttogtam halkan.
Más nem hallhatta meg. A széllel szállt el a hangom és ő már nem hallhatta meg. Nem hallhatta hangom,ahogyan most én sem övét....
