Márk a válaszomat várva figyelte a reakcióim.
- Hova tűnt az az egoista, maga biztos éned? - kérdeztem hirtelen. - Eddig nem te voltál a bizonytalan! - nevettem fel.
- Egy ideig nem fogod látni azt az énemet! De, kérlek válaszolj! - néz a szemembe könyörögve.
- Miért? - kérdeztem. - Mi miatt nem hiszed el, hogy magad miatt szeretlek? Márk, ennek nincs oka. Csak szeretlek és kész! - mondtam egyszerűen. - Önmagadért szeretlek és nem azért amit mutatsz! - sóhajtottam.
Fáradt voltam és nem akartam, hogy Márk úgy érezze magát, hogy nem szeretem. Akármennyire mutatja magát magabiztosnak most egy cseppet sem volt az.
- Gyere! - keltem fel és felé nyújtottam a kezem. - Táncolj velem! - kértem mosolyogva.
Márk felkelt az asztaltól és követett. A terem közepére érve átkarolta a derekam és közelebb húzott magához. Kezemet a kezei közé csúsztatva kezdtünk el táncolni.
- Szeretlek, azt akarom, hogy mellettem maradj, de mégis azt akarom, hogy boldog legyél! - mondta suttogva.
- Én melletted vagyok boldog! - feleltem neki majd lábujjhegyre állva két kezem közé fogtam arcát és hosszasan megcsókoltam.
Közelebb húzott magához. Derekamon pihenhette mindkettő kezét. Hajába túrva húztam vissza amikor elváltak ajkaink. Hátrálva neki ütköztem az egyik asztalnak. Márk a lábam alá nyúlva feltett és végig simított oldalamon.
Kezeimmel végig simítottam mellkasán. Végül derekánnál megálltam és közelebb csúsztam hozzá. Egymás elől kapkodtuk a levegőt, ajkaink egy másodpercekre váltak el egymástól majd újra egymásra találtak.
Dereka köré vonva a lábam kezeimmel ismét beletúrtam hajába. Leülve egy székre ölébe ültetett. Élveztem közelségét. Élveztem érintését.
A közelében egyszerűen elveszítem az eszem. Gyenge leszek és félek, hogy a vesztembe rohanok. Ugyanakkor biztonságban érzem mellette magam. Ha tudom, hogy mellettem van jobban tudok pihenni, jobban tudom elengedni magam.
Most viszont a kezét szorongatva egyiket sem éreztem, de ugyanakkor mindkettőt. A világ megszűnt létezni számomra. Egy kis időre eltoltam magamtól. Szánk így is majdnem össze értek, de kellett a levegő, hogy végre észhez térjek.
- Hiányoztál! - suttogja Márk.
Hangja megnyugtató. A szájából kiáramló levegő felperzseli a bőröm. Az érintése hiányzik. Azt akarom, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat. A közelsége, a tekintete és az érintése. Most csak az enyém. Senki másé.
- Veled akarok maradni, kérlek engedd! - suttogtam könyörögve.
Egy könnycsepp gördült le arcomon. Márk hüvelykujjával letörölte majd közelebb hajolva száját számra szorította.
- Veled maradok, engedem, hogy te is! - mondta halvány mosollyal.
Csókja közt elveszve vissza gondolva semmit se csinálnék máshogy. Nem választanék mást. Nekem Márk a tökéletes még ha nem is az.
- Szeretlek! - suttogta miközben felettem könyököl és úgy néz szemembe.
Elmosolyodva sóhajtok egyet amikor csókjaival a nyakamra tér át. Egyik keze fejem felett még a másik a derekamon pihen. Mesztelen felsőtestünk össze érve nagy forróságot kelesztetkeztetett.
- Szeretlek! - suttogtam majd ismét a hajáva markolva magamhoz húztam egy csókra.
Kezei már a farmeremnél voltak ahogy az enyémek is az övénél. Ismét megcsókolva ismerős borzongás futott végig az egész testemen.
