A buszról leszállva elindultam az egyik úton. Mikor egy erdősebb részre értem lefordultam jobbra.
Az úton végig sétálva megálltam annál a háznál ami megkeserítette az életem.
- Hát megint itt lennénk! - suttogtam majd benyitottam.
Az ajtó még mindig be volt törve. Végig húzva az ujjam az ajtó fáján beléptem a házba. Körül néztem és minden ugyanúgy állt mint régen.
Nagyot sóhajtva mentem végig a nappalin és léptem ki a hátsó ajtón. Az ég már kezdett besötétedni. Már nem esett az eső sem. Csak a szél fújt lágyan. Néha-néha a hajamba kapott majd elcsendesült.
A kisösvényen lesétálva elérkeztem a stéghez. A szélére elérve nagyot sóhajtottam. Az emlékek felemésztenek. Egyszerűen ilyen voltam. És ezen már nem tud semmi sem változtatni.
A vízbe lógatva a lábam kisköröket kezdtem el rajzolni. A víz a cipőmet áztatva hullámzott majd inkább vissza húzódtam és felálltam.
A messziségbe nézve kivettem a zsebemből a telefonom. Rengeteg üzenet a barátaimtól. Persze csak, ha ők ezek után is mellettem maradnak. Mikor ismét elsötétült a képernyő zokogva dobtam el a vízbe.
Térdre rogyva a kezeim közé temettem arcom és nem mertem szembe nézni azzal, amivel igazán szembe kellett volna már néznem.
Amitől már oly régóta menekülök. A félelem...
/Nagy Márk szemszöge/
A kórházi ágyon ülve a telefonomat szorongattam. A nap még nem ment le, de már csak idő kérdése.
Hirtelen kopogtattak és egy orvos lépett be. Nem köszöntem, hisz minek? Úgyis itt ragadtam és mindig találkozom vele. Egyszerűen már nem volt kedvem ezt végig csinálni.
- Van esetleg valami fájdalma? - kérdezte tőlem halkan.
Megráztam a fejem. Éreztem fájdalmat, de ezen nem tudott volna segíteni. A telefon a kezeim közt hirtelen megállt. Feloldva beléptem a hívásokhoz. Beka számára rámenve megálltam.
Biztos, hogy ezt akarná? Akarná, hogy felhívjam? Nem zavarnám? Mi van ha ő boldog nélkülem? Ha esetleg már van valaki más? Ha rám már nincs szüksége? Ha esetleg talált valakit aki jobb nálam? Számára jobb....
Homályos szemmel vágtam a falhoz a telefont. Lecsúszva az ágy mentén előre meredtem.
A kezeim közé temetve az arcom próbáltam lenyugodni. Nem akartam rá gondolni. Hogy más öleli át, hogy mást csókol meg, hogy karolhatja át.
- Márk, minden rendben? - hallottam meg Körte hangját.
A fejemet rázva próbáltam hangot kiadni, de most az először nem jött hang a torkomra.
- Nem, nem. Semmi sincs rendben! - túrtam a hajamba idegesen. - Elveszítettem őt! - döltem el a földre.
Elveszítettem őt. Ez a két szó motoszkált végig a fejembe. Talán tényleg ennyi lett volna? Talán valaki így akar üzeni, hogy mostmár vége?
Talán én akarok ezzel üzeni magamnak, hogy itt ez már a vége? Hogy felkéne adni?
- Elkérhetem egy kicsit a telefonod? - kérdeztem halkan Körtétől.
- Persze, de minek kell? - kérdezte miközben kivette a zsebéből majd felém nyújtotta.
Csak legyintettem majd kikerestem a sok szám közül az anyámét. Nagyot sóhajtva felnéztem Körtére majd vissza a telefonra. Mikor rányomtam a gombra Körte kiment az ajtón magamra hagyva engem.
