Elvarázsolt Völgy (Befejezett)

Fogságban

-Van egy hasonmásom odakint.. Aki biztosan össze törte a szíved.. - magyarázta Alex.
-Te jó ég.. Most már mindent értek..
-Úgy sajnálom! - csókolt meg a rácsokon keresztül.
-Hm? Hol vagyok...? - ébredezett Amber.
-Öhm.. Most.. Mennem kell Alex! Egy szót sem hogy itt voltam! - mondtam majd elrohantam a fa ajtóhoz amit azzal a lendülettel ki is nyitottam. Halkan be csuktam magam mögött és a tőrt a hátam mögé helyeztem.
-Olivia...- teleportált össze vissza Rojer.
-Miért csinálod ezt?!
-Okos vagy.. Rá jösz! - majd meg állt előttem, a tőrt bele helyeztem a tartójába, az oldalcsatra rögzítve.
Rojer furcsa szavakat mondott majd a kezéből egyenesen rám lőtt fekete aurát. Ami által földre estem, de tudat alattilag jól voltam, láttam Rojer-t.
-Végre egy biztos helyen beszélhetünk..
-Biztos? Hol vagyunk?! - kapkodva néztem körbe. Sötétség volt.
-A tudatalattink beszélnek egymással, csak gondoltam jobb ha így.. - nevetgélt.
-Nem akarsz a lényegre térni? - néztem össze font karral.
-Jó.. Hát nézd nem tudom hogy mi a feszes fenét terveztél de amint látod erősebb vagyok mint te.. Nincs értelme. - váltott komoly hangra.
-Fogalmad sincs arról hogy miért jöttem, de az úgy sem fontos, csak a terv része.

*Eközben a celláknál*
-Szét megy a fejem! - bosszankodott Amber.
-Hol vagyunk? - érdeklődött Alex.
-Te is itt vagy? - csodálkozott Auróra.
-De amikor előttünk még ott voltál! - mérgelődött Amber.
-Az egy hasonmás! Akivel az volt a cél hogy törje össze Olivia szívét! - mondta nagy hanggal könnyes szemekkel.
-Jól van.. Nem tudtuk! - sajnálkozott Auróra.
-Nyugodj meg.. - szólt közbe Amber.
-Hogy jutunk ki innen? Nem megy a varázslás! - bosszankodott Auróra.
-Még nem tudom.. - ült le Amber.

*Ide fenn*
-Jó akkor mondom én mit akarok!
Azt hogy tűnjetek el! Ne akadályozzatok!
-Nem ez a célom, szóval el kell hogy szomorítsalak.. - most én nevettem.
Eszembe jutott hogy ilyen formában nem tud nekem ártani.
-Te kis!! - kiabált felém menet majd megszakadt a beszélgetés
Minden ketten a földön ébredtünk. De Rojer hamarabb fel kelt és a cellákhoz ment, megnézte hogy mindenki van és rájuk rémisztett kicsit majd amikor fent voltam én is, vissza jött.
-Pontosan mi is a célod? - érdeklődött.
-Oh.. Azt nem mondhatom meg.
-Ezek veled vannak? - kérdezte az ajtóra mutatva ahol a cellák vannak.
-Nem.. Fogalmam sincs mit akartak itt, de nem is érdekel. - mondtam össze font karral.
-Jahj ne játszhatok velem! - mérgelődött.
-Jól van.. - a derekamra tettem két kezem hogy ne legyen feltűnő ha elő veszem a tőrt.
-Hallgatlak.. - nézet mélyen a szemembe.
-Jól van.. De előbb lenne egy kérdésem...
Rojer csak nézet várva hogy mondjam.
-Miért vagy ilyen gonosz? Miért törted össze a szívem Alexszel?!
-Hát tudod.. - motyogta majd sétálgatni kezdett.
-Ez nem válasz!
-Több dolgot is tettem...de akkor a szüleid és a drága testvéreid nem mesélték..
-Mégis miről beszélsz? - mérgelődtem.
-Arról hogy a drága szüleid nincsenek jól.. - nevetett - Egyik éjjel oda mentem és meg átkoztam őket, ami bizony csak akkor múlik el ha meghalok és tudják hogy az úgy sem jön el.. - mosolygott a szemembe.
-Milyen átok? - küszködtem a könnyekkel.
-Eliza drága nem mondhatta el hogy vissza tértem, és ezek mellett a király pedig nem léphet ki a szobából, és ezzel együtt, haldoklanak mind ketten, és hát, úgy pár napjuk lehet hátra. - mosolygott tovább majd újra elnézett a cellákhoz.
Rögtön arra gondoltam hogy le szúrjam, de vissza kellett fogom magam. Nem tehettem meg. Jó alkalom kell rá.

-Rojer.. Kérlek ereszd el legalább Alexet! - könyörgött Auróra.
-Miért tennék ilyet?.. - nevetett majd távozott.

Én a falnak támaszkodva vártam Rojer vissza térését. Ami hamar megtörtént.
-Mond tettél még valamit?.. -nehezen de megkérdeztem.
-Igen, nagyon is. - újra gonosz kacajba kezdett. - Kezdjem veled?.. Azért kellett hogy furcsa körülmények között beszélnünk hogy elvegyek valamit.. Az erőd!- súgta a fülembe.
-Miért teszed mind ezt? Mi okod van erre? - kérdeztem ijedten.
Erre ő nem válaszolt csak megint járkálni kezdett.
-Miért?! - kiabáltam.
-Mert én ilyen vagyok!! - jött a hangos válasz.
Erre csak még ijedtebb lettem és nem mertem használni a tőrt.
-A családodban volt egy átok nem igaz?-tereltem a témát.
-Volt bizony.. Amiatt vagyok ilyen! Ez öröklődik.. - magyarázta nyugodtan. Halk csattanás hallatszott mintha le esett volna egy zár. Rojer erre fel kapta a fejét és oda sietett az ajtóhoz. De elkaptam.
-Tudni akarod miért jöttem?! - kérdeztem maga biztosan a tőrt fogva.
-Megölsz az izgalommal.. - flegmázott.
-Remélem is!! - majd bele szúrtam a tőrt a mellkasába mire ő a földre esett.
Az átkok megszűntek, a kastély ismét vissza nyerte a ragyogó formáját. A cellák ajtajai ki nyíltak, ki jöttek Amber - ék. Én csak a földre rogytam a Rojer holttestét bámulva.
-Olivia!! - szaladtak mind hárman hozzám.
Én csak ültem ott.
-Megölted a tőrrel? - kérdezte Amber.
Én csak bólogattam boldogság könyekkel hogy végre vége.
-Úgy szeretlek Olivia.. - mondta végül Alex a combomra téve a kezét.
-Én is téged! - mondtam majd megcsókoltam.
A lányok csak elmentek az ajtóhoz beszélgetni.
-El sem hiszem hogy az az Alex kamu volt.. - mondtam a szemébe boldogan. - De mi lesz Beatrix-al? - érdeklődtem.
-Kivel? - kérdezett nagy szemekkel.
-Beatrix.. A.. Hagyjuk ö is egy Rojer embere! - raktam össze.
-Valószínűleg.. Én nem ismerek Beatrix-ot.
-Beatrix? - érdeklődött Amber.
-Emlékszem rá! Minket is megbűvölt hogy úgy tegyünk mintha egy régi barátnőd lenne akivel újra össze jöttél. - vágta rá Auróra.
-Mert így teljes a terv.. Elrontottátok volna... - fejeztem be.
-Pontosan! - helyeselt Alex.
-Nem hagyhatnánk itt ezt a helyet? - kérdeztem nevetve.
-De.. De igazad van.. - vágta rá Alex.
Szépen haza mentünk majd Rojer testét is el kellett vinnünk nehogy valamelyen véletlen folytán életre keljen.
De erről már Elita bizonyosodott meg hogy jó helyen van - e.
-Annyira büszke vagyok rád! - ölelt meg Hanry.
-Ki sem teheted a lábad. Jó hogy örülsz!- nevetett Elita.
Minden vissza tért a régi kerékvágásba, talán még jobba is. Alexszel minden rendbe jött, vissza költöztem a gomba házba, és újra kezdtem mindent, most hogy a család fő ellensége hallott, mindenki örül. A nép nagyon boldog lett, és a mai napig örülnek nekem, hogy megtettem, megöltem az embert akitől eddig sokak rettegtek hogy vissza tér.
Végre vége, minden rossznak. Én magam is rá jöttem hogy tényleg ide tartozom, de azért hiányzik a régi életemen, és Emily.. A barátnőm, bármit megtennék hogy lássam.
Kinn szomorkodtam a teraszon.
-Mi a baj? - érdeklődött Alex.
-Hiányzik Emily.. - fordultam felé könnyes szemmel.
-Ne hiányozzon.. - mondta majd odébb állt és ott volt mögötte Emily, tündér szárnyakkal.
-Te jó ég!!! - szaladtam oda hozzá, nagyon sírtam a boldogságtól.
-Örökké legjobb barátnők.. - mondta a szemembe sírva.
-De hogy? - néztem Alexre.
-Meg keresett, és megadta az esélyt hogy veled legyen örökké.. De a kapu soha többé nem nyílhat ki. - magyarázta. És sajnálom hogy nem segítettem a lányoknak amikor engem kértek. - nézett Alexre.
-Semmi gond, te nem is biztos hogy tudtál volna segíteni.. Nem voltál ide való. - mondta végül.
-Annyira örülök hogy itt vagy!! - öleltem meg újra.

El sem akartam hinni, de igaz volt. Itt volt a legjobb barátnőm, a srác akibe bele szerettem, az igazi anyám és apám.
"Otthon vagyok "- éreztem.