Érzelmek Viharába

19.fejezet

Érzelmek Viharában

Pillangó bánata

Bál hajnalig tartott, s a fiatalok teljesen megfeledkeztek az idő múlásáról.

Szeretem volna táncolni Kanameval,de a sok ifjú hölgy, akik körbe zsongták,nem engedtek a közelébe.

Ezt észrevette és illedelmesen elbúcsúzott tőlük, és elindult felém,- halvány mosollyal a szája szegletén.

Még mindig népszerű volt,s ez egyszerre lepet meg és töltött el bánattal.

Legszívesebben ki sajátítanám magamnak,de ezt nem tehetem meg vele,mert akkor elvenném a szabadságát,s ezt semmi féle kép nem szeretem volna meg tenni vele.

Nagy riadalom támadt és az ifjoncok szétszéledtek a terem minden irányába.

– Fegyver van nála!- kiáltotta az egyik diák,s a nagy felfordulásba lassan kirajzolódott a támadóm testének körvonala.

Kezében nem közönséges pisztoly volt,s a férfi sem volt más, mint Ai mostoha apja,- a vadász.

Gúnyosan belenéztem a szemébe, s aztán fegyverére tekintetem.

Oda sétáltam hozzá kecses méltósággal, - Egyenesen szívem felé fordítottam a csövet.

Ne hogy elhibázd. – Tovább mosolyogtam rá .

Terem másik végéből Kaname rohant felém,- Ne hagyd, hogy meg tegye! –Ne aggódj, csak játszok kicsit vele.

Alig hogy eljutott a gondolatom hozzá, már is megragadta a kezem s féltőn átkarolta testem és elrántott Bloody Rose elől.

Miért csináltad ezt?

Ne haragudj, de mondanom kellet valamit neki.

Tudod nagyon jól, hogy a vámpírok sosem mutatják, ki az érzéseiket.

– Igaz Sakura, szeretünk erősnek mutatkozni, minden helyzetbe.

- Betartod az ígéreted?

- Igen Sakura.

Óvatosan közelített ajka ajkamhoz,mikor egy apró árnyékot vetem észre mögötte.

Kaname is észlelte és az apróság felé fordult.

- Ai, neked már aludnod kéne!

Tudom csak kíváncsi voltam arra hogy valóban meg teszi apa vagy sem.

Ezt hogy érted?

Hikaru sama volt az a személy, aki felíratta a listára Sakurat. - Teljesen meglepődtem mikor Kimondta a nevem alig érthető hangon.

Ne is mondj többet Ai.

Most menj ; - Jó éjszakát! – Ai meg fordult és elment egy intéssel együtt.

Kaname Karon fogott, s elhagytuk a bál teremet.

Ahogy szoba felé sétáltunk vissza, azon töprengtem vajon milyen éjszaka fog rám köszöni abba a pár órában, ami még hátra van napfelkeltéig.

Ajtó kitárult ,s Kanameval besétáltunk rajta.

Ablakhoz mentem, s elhúztam a függönyt.

Hold már a teljes égi útja vége felé járt,s a horizontra felpillantva állapítottam meg hogy alig két óránk maradt hátra az esténkből.