Érzelmi kötelék ʰʸᵘⁿⁱⁿ [✓]

»5. rész«

Hyunjin amint elment egy megkönnyebbült sóhaj után lassan felálltam a kanapéról.

Örültem annak, hogy egy kicsit egyedül maradtam. Hiába volt jó érzés az, hogy segítek Hyunjinnak már csak ennyit, de kicsit aggasztott is a helyzet.

Jaj Felix... Elbizonytalanítottál...
Mi van ha Hyunjin tényleg... Rossz?

Felvettem a telefonom, majd lassan keresni kezdtem Felix számát. A hívásra nyomtam, majd pár másodperc múlva fel is vette.

-Mi a baj? - kérdezte.

-Semmi... Csak... Ne haragudj. - sóhajtottam.

-Miért haragudnék?

-Kinyomtalak...

-Ja, hát... Ez van. Te jobban ismered őt, mint én. Valószínűleg neked lesz igazad. - közölte.

-Remélem. Most elment... - mondtam.

-Akkor... Nem tartózkodik a házban? - kérdezte.

-Hát... Ezt jelenti az, hogy elment. - mosolyodtam el.

-Van nálad cucca? - kérdezte kíváncsian.

-Aha. Itt a táskája. Miért?

-Kutasd át. Ha találsz benne valami ártalmas dolgot... Tedd ki. - közölte.

-Na nem. Az nem szép dolog. Nem nyúlok más holmijához. - közöltem.

-Ne legyél makacs. Nyomás kutatni.

-De...

-Jeongin... Kérlek.

-Jó. De ha nem találok ellene semmit, akkor megbékélsz azzal a tudattal, hogy Hyunjin ártalmatlan?

-Meg.

Hyunjin táskája felé indultam, miközben kihangosítottam a hívást. Lassan elhúztam a cipzárt, majd szemügyre vettem a táska tartalmát.

-Ruhák... Pénztárca... Töltő... Felix nincs itt semmi. - közöltem.

-Keress még. - közölte.

-Találtam valamit. - mondtam.

-Na ugye?! Dobd ki.

-Lixie... Csak zsebkendő. - nevettem fel.

-Az... Az más. Keress tovább.

-Felix... Ami nincs... Azt sose találom meg. - közöltem.

Nem találtam mást a táskában. Egyedüli újdonság egy fülhallgató volt, de egyből visszanyomtam a táskába. Hirtelen az ajtó nyitódását hallottam, majd kezembe kaptam a telefont és iszonyat gyorsan hátráltam Hyunjin táskájától. Visszavontam a kihangosítást, majd Hyunjin került a szemeim elé.

-Leteszem Lix. Majd hívlak még. - közöltem, majd bontottam a hívást. - Gyors voltál. - néztem a fiúra.

-Seungmin nem igazán ért rá addig, ameddig gondoltam. Sőt... Nem lett semmi a találkából. - nevetett fel kínosan.

-Sajnálom...

-Nem kell. Majd máskor. Mond csak Jeongin... Én hol fogok aludni? - kérdezte.

-Az emeleten van még egy szoba. Közvetlen az enyém mellett. - feleltem.

Hyunjin megindult a táskája felé, majd mielőtt megfogta volna furcsán nézett rá.

-Jeongin... - nézett rám.

-Mi az? - kérdeztem ijedten.

-A táskám... Ki van cipzározva... Te... Kutakodtál? - kérdezte.

-Nem. - hazudtam egyből.

Annyira siettem, hogy elfelejtettem visszahúzni...

Hyunjin behúzta a cipzárt, majd felkapta az egyik vállára a táskáját.

-Dehogynem. Mindegy... De ugye tudod, hogy magadat ijesztgeted ezzel? Megmondtam, hogy nem foglak bántani. Semmi rosszat nem tennék. Jeongin... Minek fogadtál be egyáltalán? - kérdezte.

-Hát mert... Azért mert... Megsajnáltalak. Nem akarom, hogy az utcán legyél. - közöltem halkan.

-Én is sajnállak. Tudod miért? Mert félelemben fogsz élni egy hétig. Kitartást. - közölte, majd indulni készült az emeleti lépcső felé.

-Nem félek. Hyunjin én teljesen biztos voltam abban, hogy nincs rossz szándékod. De Felix elbizonytalanított és... - mondtam, de közbevágott.

-Aranyos tőle, hogy ennyire félt téged. - mondta. - De nem kell. Mond neki, hogy nem lesz baj. Ha nem hiszi el... Majd én leállítom. - közölte, majd felment az emeletre.

Ez elég fura volt...

A telefonommal a kezemben álltam a nappaliba, majd gondolkozni kezdtem azon, hogy most mihez kezdjek. Nem akartam Hyunjint zavarni, ezért úgy gondoltam, hogy inkább neki kezdek a napi rutinomnak. A takarításnak.

-Jeongin. - hallottam meg Hyunjin hangját, majd felsiettem az emeletre.

Megláttam, hogy nyitva van a szobám ajtaja, majd kíváncsian mentem felé. Amint az ajtóba értem egy mosolygó Hyunjin tárult szemeim elé.

-Ez most a te szobád? Vagy...

-Az enyém. - mondtam.

-Cuki, hogy még mindig plüssökkel alszol. - mosolygott. - Ez a kedvencem. - mondta, majd felemelt az ágyamról egyet.

-Miért pont a sivatagi róka? - kérdeztem.

-Hasonlít rád. - mondta, miközben rám nézett.

-Miért? - kérdeztem meglepetten.

-A szemeid miatt. - mondta, majd felém indult.

-Kösz... Azt hiszem. Vagy nem is tudom. - mondtam halkan.

-Hát én se. – nevetett fel kínosan. - Csak te jutottál róla az eszembe... Tessék. - adta a kezembe, majd kiment a szobámból.

Lassan a kezemben lévő plüssre néztem, majd elmosolyodtam.

A szemeim miatt hasonlítok a sivatagi rókára akkor? De maga az állat aranyos is... Akkor aranyosnak is találsz vajon?

Na várjunk... Miért tartana annak?
Amúgy sem érdekel mit gondol rólam...

Hyunjin csak egy fiú, aki belépet az életembe, és egy hét múlva pedig kilép belőle. Igen. Ez így van és lesz is.