Érzelmi kötelék ʰʸᵘⁿⁱⁿ [✓]

»16. rész«

-Persze, hogy nem vicces. - közölte Hyunjin, majd megragadta a kezemet.

-Megmondtam, hogy fejezd be. - mondtam halkan, de nem hatotta meg ez sem.

-Ha én fejezzem be, akkor te is.

-De... Mit fejezzek be? - kérdeztem kíváncsian, majd lassan a szemeibe néztem.

-Az ellenállást. - mondta ki halkan.

-Az... Ellenállást? - kérdeztem vissza ijedten.

-Ne hazudj nekem. Magadnak se. - közölte.

-De én nem... - kezdtem el, de közbevágott.

-Nem tűnt fel, hogy majdnem megcsókoltuk egymást? Szerintem de eléggé feltűnt. Maximum nem fogtad fel a helyzet súlyosságát. Aztán visszajössz azzal az ürüggyel, hogy itthon hagytál valamit. Amúgy meg csak nem akartál kettesben hagyni vele. Igaz? - kérdezte egyre hangosabban.

-Hyunjin...

-Nem Jeongin. Nincs Hyunjin. Egyedül te vagy. Viszont itt lehetek veled, melletted ha akarod. Ha... Szeretnéd. - mondta egyre halkabban, majd kezét az enyémbe kulcsolta. Hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, miközben szívverésem egyre jobban gyorsult. - Nos? Mit szeretnél Inie? - kérdezte, majd lassan közelíteni kezdett ajkaim felé.

Arcom egyre jobban vette fel a vöröses árnyalatot, miközben kisebb pánik tört rám. Tudtam, hogy Hyunjin válaszra várt, viszont azt is, hogy most ismételné meg azt, amit ma nem tudott megtenni.

Meg akart csókolni. Megint.

Elengedte a kezemet, majd kezeit a derekamra helyezte. Egy pillanatig sem nézett el a szemeimről, ahogyan én sem tettem ezt. Amint Hyunjin ajkai már vészesen közeledtek az enyémekhez szemeimet becsuktam és vártam.

Vártam, hogy megtegye, hogy bepótolja az elmaradt csókot.
És ahogyan azt se, úgy ezt sem elleneztem.

Sokszor hozott zavarba Hyunjin.
Sokszor volt velem kedves, ahogyan én is vele. Ráadásul aggódtam érte. Féltettem, és még féltékeny is voltam. Nem tudtam belegondolni abba, hogy mi történhetett volna itthon, amíg nem lettem volna itt.

Nem akartam, hogy Seungminnel maradjon kettesben. Nem akartam, hogy vele legyen...

Talán én tényleg... Szeretem?

Szerethetek ilyen kevés idő után valakit? Valakit, aki ráadásul egy fiú.
Egy fiú, ki mégis... Eddigi ismeretlen érzést keltett bennem...

Hyunjin... A szívem majd' kiugrik. Kétlem, hogy a félelem miatt. Nem egyszerű pánik miatt ver ilyen hevesen.

A tetteid miatt. Miattad...

Nem akarom elhinni...
Nem tudom felfogni...

Ajkaimat lassan elnyitottam egymástól, majd Hyunjin aprót szorított rajtam.

-Megtehetem? - kérdezte halkan.

Nem tudtam megszólalni. Egyrészt mert nem tudtam mi lenne a helyes válasz, másrészt pedig a kialakult helyzet miatt. Viszont kíváncsi lettem.

Kíváncsi voltam a csókjára, ahogyan a valós érzéseimre, és a rengeteg kérdésem válaszára. És a válaszokat legbelül tudtam jól, hogy Hyunjinnál fogom megtalálni.

Válasz helyett aprót bólintottam, de olyan apróra sikeredett, hogy Hyunjin azt észre sem vette. Ezért hát erőt kellett vennem magamon, és kénytelen voltam válaszolni.

Igen vagy nem...
Még ha el is lehet dönteni könnyen és hamar, de kimondani nehezebb.
Sokkal nehezebb...

-I-igen. - mondtam ki nehezen és alig hallhatóan.

-Elég bizonytalanul hangzott Inie... - mondta. - Egy biztos választ szeretnék.

-Biztos választ várni egy bizonytalan embertől felesleges. - mondtam halkan.

Meglepődtem magamon. Nem gondoltam volna, hogy minden nehézség nélkül fogom kimondani ezt a mondatot. Ugyanis még nem csillapodott a zavarom, ahogyan a szívem sem volt képes normális ütemekben verni.

-Ez nem volt valami bíztató és megnyugtató válasz. - közölte.

-Tudom. Tedd amit... Jónak látsz. - mondtam már szinte suttogva.

-Remélem sokszor fogom ezt hallani tőled... - suttogott már ő is.

Ezek szerint... Sokszor tennéd meg azt, amire most készülsz?

Általában sokszor tesz az ember hülyeséget és őrültséget. Vajon ez is az lesz majd? Csak egy őrültség, amit majd elfelejtünk és később jót nevetünk rajta?

Mi lesz most?
De inkább... Mi lesz utána?
A csók után...