Érzelmi kötelék ʰʸᵘⁿⁱⁿ [✓]

»4. rész«

-Amúgy... – nézett körbe Hyunjin lassan. – Miért élsz egyedül? – kérdezte.

-Ide járok suliba. Eredetileg Szöulban lakom... Kollégium meg nem vonzott. – mondtam halkan.

-És persze, hogy ezt megengedheted magadnak. – morogta. – Mindegy. Kedves tőled, hogy befogadtad csóróságom. – nevetett fel.

-Hyunjin... Ne viccelődj ezzel oké? Tudom, hogy sokan nem néznek a tehetősebbekre jó szemmel, de ne ítélj már el ezért. – kértem meg rá. – Nem is ismersz. Nem az a fajta vagyok, aki villog a pénzével.

-Nem ítéllek el. Azaz egy, amire képtelen vagyok. Elvégre... Nem a mi hibánk az, amilyenek vagyunk. – közölte. – Ezt sajnos egyesek elfelejtik.

-Talán... Nem fogadnak el téged? – kérdeztem rá óvatosan.

-Magánügy ez jó? Nem fogom az orrodra kötni. – közölte.

-Jó... Ne haragudj. Többet nem faggatlak erről.

-Mesélj valamit magadról. – nézett rám. – Együtt leszünk egy hétig. Jó lenne, ha kicsit megismernénk egymást.

-Uhm. Mit is mondhatnék? 18 vagyok... Nem igazán vagyok tömeg kedvelő. Nem járok el sehova. – meséltem.

-És szereted a fánkot. – nevetett fel.

-Ez igaz. – mosolyodtam el.

-A teljes nevem Hwang Hyunjin. 19, és az ellentéted. – közölte.

-Ezt hogy érted?

-Szeretek eljárkálni otthonról. Bár ez érthető nálam. – mondta vállrándítás közben.

-Sajnálom. Biztosan rossz lehet, hogy nincs jó kapcsolatod a szüleiddel. – mondtam szomorúan.

-Megszoktam. Nincs szükségem rájuk. Azt se tudom milyen egy jó kapcsolat a szülőkkel... Vagyis... Mikor kicsi voltam biztosan jó kapcsolatom volt velük, de nem igazán emlékszem. Hát ez van. – sóhajtotta. – Testvérem sincs. Seungmin a legjobb barátom, ki szinte már olyan nekem, mint egy testvér. Nekem ő a családom.

-Miért nem hozzá mentél? – kérdeztem.

-Seungmin szülei nem igazán díjazzák azt, hogy sokat lógjon velem. Az hogy ott lakjak pár napra náluk... Lehetetlen. Olyanok, mint a... Szüleim. – közölte sóhajtva.

-De miért?

-Megmondtam, hogy nem mondom el az okot. Beszéljünk másról jó? – kérdezte idegesen.

-O-oké. – mondtam halkan. – Öhm... Mit szeretnél ebédelni?

-Tökéletes váltás. – mondta, majd gondolkozni kezdett. – Nem tudom. Ennék valami... Finomat.

-Pizza. – vágtam rá vele egyszerre, majd nevetni kezdtünk.

-Egy rúgón jár az agyunk. – mosolyodott el.

A következő pillanatban megszólalt a telefonom, majd elmosolyodtam Felix neve láttán.

Tényleg tartja az egy órát.

-Igen? – vettem fel a telefont.

-Minden oké? Jól vagy? Tönkre tett valamit? Kirabolt? Élsz még? – hadarta kérdéseit.

-Lixie... Nyugi. Minden oké. – közöltem.

-Mit csinál? – kérdezte.

-Most ez komoly? Nem mondom meg. – nevettem fel.

-Jeongin...

-Ül... A kanapén. – mondtam, majd Hyunjin felhúzta a szemöldökét.

-Fegyverrel?

-Felix. Kérlek, ne aggodalmaskodj már... – sóhajtottam.

-Nehéz nem aggódnom. Elvégre egy idegen van a házadban. Mi lesz, ha anyádék megtudják?

-Nem fogják megtudni. És nem idegen már. – mosolyodtam el.

-De az. Lehet megtudtál ezt-azt, de idegen. – közölte.

-Tudod mit? Nyugodj meg jó? Majd beszélünk. – közöltem, majd bontottam a hívást.

Idegesen tettem le magam mellé a telefont, majd Hyunjin felkelt és átült mellém. Lassan ránéztem, majd mosolyogva tette egyik kezét a hozzá közelebb lévő combomra.

-Jeonginie. Nem akarok gondot. Ne veszekedjetek miattam. – mondta.

Lassan kezét levezettem a lábamról, majd kicsit arrébb csúsztam.

-Majd rájön, hogy igazam van. Megbékél azzal a tudattal, hogy itt vagy nálam. Felix a legjobb barátom. Meg fog érteni. – mondtam halkan.

-Hm... Tényleg mozoghatok kicsit otthonosabban? Kicsit kellemetlen a feszengés egy idegen házában. – nevetett fel kínosan.

-Persze. Érezd magad otthon. Legalább itt legyél szabad. – mosolyogtam rá.

-Aranyos vagy. – mosolygott. – Ezt megfogadom akkor.

-Akkor... Pizza? Mert rendelek akkor. Jó nem most rögtön, még kicsit odébb van dél.

-Pizza hát. – nevetett fel. – Elugrok egy fél órára oké? Váltok pár szót személyesen Seungminnel. – pattant fel.

-Jól van. A kulcsot hagyd belül. Nem zárom vissza az ajtót. – mondtam, majd szó nélkül indult az ajtó felé.

Egyedül leszek ismét.
Bár most nem baj. Legalább kicsit átgondolom a történteket és összeszedem magam.

Utána pedig... Visszahívom Lixet.