Élet Hibbant-szigetén, avagy az Így neveld a sárkányodat másképp

A múlt darabjai

Kellemes ünnepeket! Ez az év utolsó része, kellemes olvasást! Találkozunk jövőre!

*Írói szemszög*

Az éj leszállt Új-Hibbantra. Viszont nem mindenki hajtotta álomra a fejét azonnal. A Fúrialányok azzal voltak elfoglalva, hogy tervüket rendesen kidolgozzák. Így hát ők inkább a pusztásabb területen vertek sátrat.

-És ennek most mi értelme? – kérdezte Helena.

-Ne aggódj, Hilda mindent rendesen eltervezett – bíztatta őket az ezer éves Fúria.

-Könnyű mondani – forgatta a szemeit Nala.

-De amúgy nem is mesélted el, milyen is volt ezer éve ott harcolni – állította Melena.

-Ha lenne köztetek egy Memórialopó, akkor könnyebben menne – erre a többiek összemosolyogtak, majd Melenára néztek. – Most meg mi van? – kérdezte mit sem tudva.

*Én szemszögem*

Miután mind összegyűltünk Hibbanton, elmondtam nekik a terv részét, és mivel van egy kis előnyöm, mivel a tudtom nélkül Xena nekem adta a jövőbe látás képességét, így mindig egy lépéssel előrébb járhatok. Ekkor egy újabb kép ugrott be.

A szigeten mindenki táncolt és ünnepelt egy óriási tűzrakás körül. Majd elkezdték dobálni Hablatyot, ami elég viccesen nézett ki, és kiáltozták: „A főnökre!"

-Jól van! Elég lesz! Srácok, kezdek rosszul lenni – mondta, majd végül lerakták, és kiböfögte magából a dobálást, miközben Bélhangos feléje tartott.

-Azt hittem elment a maradék eszed, de ez a hely nem is olyan rossz – mondta a kovács, miközben Hablatyot szorongatta.

-Én ezt csak átmeneti megoldásnak szántam – dünnyögte az orra alatt.

-Mindenki egyet ért! – állt fel Eret is. – Egybehangzó vélemény, hogy ez jobb hely, mint a régi. Szép volt, főnök – ezt Hablaty csak egy kínos nevetéssel reagálta le.

-És ha letört a farok? És ha Mogor elkapta? És ha szüksége van rám? – aggódott, amire rájöttem miért volt oka egy pár másodperc gondolkodási idő után. Ez azt jelentette, hogy elengedte Fogatlant a Fényfúria után.

-Nyugodj már meg! Biztos jól elvan, mint a sör a hordóban – próbált kissé lejjebb venni a srác feszültségéből, de ez az akció nem sok sikerrel járt.

-Honnan tudjam? – akadékoskodott tovább. – A lány sosem jön ide. És ha mégis, akkor máris elsüvít! – kalimpált a kezeivel. – Azt mondom, honnan tudnánk, hogy tényleg illik hozzánk?

-Hozzánk? – értetlenkedett Bélhangos.

-Érted, hogy mondom. Olyan vad és szeszélyes. Jól van, kimondom. Én nem bízom benne – ezen elnevette magát Bélhangos és én is mosolyogtam.

-Nem minden sárkány hallgat rád. Egy nap el kell engedned Fogatlant a szoknyád mellől, és hagynod kell, hogy szárnyaljon – próbálta a jövő felé terelni a témát az öreg. – Erről az ugrik be, amikor Pléhpofával beszéltünk rólad – kuncogott fel, felidézve magában az emléket. De sajnos még a történetet sem tudta elkezdeni, mert Hammanók tucatjai bukkantak fel mellette, amire felkiáltott. – Hát ezek meg honnan jönnek? – kérdezte reszketve, majd bebújt egy fa mögé.

-Kik? – kérdezte Hablaty, mit sem tudva az alanyokról. Ekkor a fa mögül Bélhangos kimutatott a már semmi helyére.

-Azok a nyamvadt Hammanók. Esküszöm, gyorsabban szaporodnak, mint a nyulak – aggályoskodott. – Azt hiszem, meg akarnak enni – súgta oda a főnöknek. – Már bebizonyosodott, hogy fincsi vagyok – emelte fel lábát és kezét, célozva azokra. Ekkor a semmiből hirtelen előugrott Fafej, gondolom oktatóórát adni, milyen egy tökéletes apa. Erre nem is nagyon figyeltem oda, ezért rögtön észrevettem a sziget felé közeledő sárkányt és lovasát. Vajon Valka mikor ment el? Hablaty azonnal rohant is hozzá.