| Sötét Érintés|

Hatodik

| SÖTÉT ÉRINTÉS |
MAFFIÁBA SZERETVE 2.

Közelebb hozzád, közelebb a cél...

- Nem fogod elhinni, hogy mit tudtam meg! - Cameron kisétált a szobájából, és ledobta magát a kanapéra. Raphael felé pillantott, aki az ablakban ácsorgott, és valamit nagyon tevékenykedett. Cameron csak a széles hátát fedő, fehér pólóját látta. - Egyébként mit csinálsz az ablakban? - Raphael mellé sétált, aki lenézett a testvérére.

- Magokat szórok a párkányra. Mit tudtál meg Cameron? - lépett el az ablaktól, és becsukta azt.

- Miért szórsz magokat az ablakpárkányra? - rázta meg a fejét értetlenkedve.

- Mert azt akarom, hogy az egyik galambom, ide repüljön hozzám!

- Miért is?

- Az legyen az én dolgom! - ledobta magát a kanapéra, és megborzolta a testvére haját. - Nos?

- Ennek örülni fogsz! Ezt hallgasd! Megtudtam, hogy Rosella ma, játszótérre viszi Hopeot! - vigyorgott, Raphael szeme pedig felcsillant. A testvérével szembe fordúlt.

- Komolyan beszélsz?

- Igen! Reggeli után oda mennek. Egész délelött kint lesznek, mert a köcsög zsaru dolgozni fog! Ez a te pillanatod lesz!

- De...- sóhajtotta Raphael, és megrázta a fejét. - Akkor sem mondhatom el neki, hogy én vagyok az apukája!

- Miért nem?

- Mert akkor megtudná, hogy én hagytam őt el! - sóhajtotta.

- Ez igaz! De...akkor ne is mond el neki! Csak, enged, hogy megismerjen téged! - pacskolta meg Raphael vállát.

- Azta! Alig hiszem el! - mosolygott Raphael boldogan.

- Csak ügyesen! Minden bizonnyal most fognak indúlni! - sétált vissza Cameron a szobájába.

- Hé! - szólt utána Raphael, és az ablak felé mutatott. A párkányon, egy hófehér, gyönyörű, kecses tubica nyújtogatta a nyakát, hogy magok után könyörögjön még. Cameron elmosolyodott, és intett a testvérének.

Miután Cameron bement a szobájába, Raphael óvatosan kinyitotta az ablakot, és a hófehér galambjával szemezgetett.

- Jólvan. Ezaz - magokat szórt a saját tenyerébe, a galamb pedig Raphael tenyerébe repült. - Emlékszel a gazdádra, igaz? - a másik kezével a tubicát simogatta, és becsukta az ablakot. - Segítened kell nekem - suttogta hallkan, a tubica pedig felborzolta a tollát, és a nyakát nyújtogatta.

Egy óra sem telt el, de Raphael azon a játszótéren volt, ahol Hope játszott. Ez a játszótér van, legközepebb Rosella lakásához. Tudta, hogy hova kell mennie. A tavaszias idő miatt, egy fehér pólót vett fel, fekete farmernadrággal. A csillogó pilóta napszemüvegében, úgy nézett ki, mintha egy sztár lenne. A fehér galamb, békésen ült a tenyerében, Raphael pedig magokat szórt a csőre elé. Nagyon sok gyerek játszott, a biztonságos játszótéren. A szülők vagy figyeltek, vagy a napsütésben olvastak. Rengetek gyerek sikítás és nevetés csapta meg Raphael fülét, aki egy padon ücsörgött. Raphael kereste a tekintetével a kislányát, akit megis talált. Hope volt az egyetlen, aki nem sikítva, nem futkározva játszott; hanem a puha homokban ült, az ujjacskájával pedig, a homokra rajzolt. Az aranyszőke haja kivolt engedve. Virág mintás póló volt rajta, pici farmer rövidnadrággal.

Raphael nem bírta ki. Magához akarta ölelni a kislányát. Ezért, lassú és bizonytalan lépéseket tett felé. De amikor feleszmélt, már ott volt a kislány melett, és lassan leguggolt hozzá. Hope felnézett a férfira, az emlékei közt, pedig megtalálta őt.