| Sötét Érintés|

Hatodik

| SÖTÉT ÉRINTÉS |
MAFFIÁBA SZERETVE 1.

Rosella és a babavárás...

Roella az apró lakása, hállószobájában ácsorgott, és a tükőrképével szemezgetett, miközben felhúzta a pólóját, ahonnan előbukott a még apró, de domború pocakja. Felsóhajtott a felismeréstől, miszerint minden egyes újabb napon, erősödik benne az anyai ösztön. Négy hónappal ezelött, anyira még nem érezte magáénak a babát, mert alig hitte el, hogy Raphael Rodrigez egy babát csinált neki. De ahogy teltek, múltak a hetek és a hónapok, Rosella rájött arra, hogy minden hazugság, és minden sérelem ellenére, de sokat köszönhet a férfinek, aki a mai napig azzal a tudattal él együtt, hogy a baba nincsen többé. Hiszen Rosella, ezt a választást találta a legbölcsebbnek. Mégis, hogy nevelhetné fel a kislányát, ha az apukája börtönben él? Mégis, hogy vigye el látogatóba? Nem lenne szíve végig nézni azt, hogy az édesapja, rabruhában áll, és sírva öleli a kislányát. Ezeket az apró pillanatokat se Rosella, se a gyerek apja nem bírta volna ki. Rosella így is elég feszült volt, mert a terhesség felborította a hormonális működését.

Tudta azt, hogy fájdalmas lesz eltitkolni az apja elől, hogy a lánya él. Talán soha nemis fogja megtudni az igazságot. A legfontosabb mégis az, hogy a lány távol tartsa a babáját attól a mocsoktól, attól a sötét embertől, aki megajándékozta őt a babával.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem. Egyedűl biztos, hogy nem tudnék választani - mlsolygott Rosella, miközben a közeli bevásárlóközpontban sétáltak a barátnőjével, Lusindával. Rengeteg ember sétált, és vásárolgatott az üzletekben. Boltokról, boltokra jártak, noha vége van a karácsonynak, vége van az ünnepeknek, és csak két hónapja léptek át az újévbe, de a leárazások minden ember fantáziáját megmozgatták. Rosella szomorúan lesütötte a szemét. Minden év karácsonyán együtt díszítették fel a fát a szerelmével. Nem sok időt tudtak együtt tölteni, mert a férfi mindig is titokzatos volt. De ez volt az első karácsony, amikor nem voltak együtt. Ez pedig szomorúvá, és csalódottá tette a kismamát.

- Már megint miatta szomorkodsz. Rosella! - tette a lány vállára a kezét Lusinda. - Hazudott neked. Hosszú éveken keresztűl. Azt sem érdemli meg, hogy rá gondolj - léptek fel a mozgólépcsőre. Noha Lusindának igaza van, Rosella szíve akkor sem tudott hamis érzéseket táplálni. Egy apró szikra maradt meg, de az erősebb volt mindennél. Egy igaz szerelmet nem lehet meghazudtolni, és nemis lehetett elrejteni. A kapcsolatuk már a múlté. Elengedték, az nap amikor Rosella elment a börtönbe. Akkor szakítottak végleg, de ez nem azt jelentette, hogy a szerelmük megszünt létezni. Mert nem szűnt meg, erős mint mindig. És egy dolog örökre összeköti őket, az apró pici teremtés, az az pici kislány, aki olyan ártatlan, hogy Rosella szerint egy olyan nevet fog neki adni ami az ő helyzetükre épp hasonlított.

Gondolkozott már a nevek terén, de úgy gondolta, hogy különlegeset akar. Egy olyat, amit jó érzés kimondani.

- Hope - torpant meg, Lusinda pedig a szemöldökét ráncolta, mert nem értette, hogy a barátnője miért torpant meg a mozgólépcső után.

- Öhm, mi? - bökte ki Lusinda, és félre húzta a lányt, az embertömeg elől.

- A neve! - nézte a hasát Rosella.

- Remény? - kérdezte Lusinda. - Nos, ez most pont illik a ti mostani helyzetetekhez! - léptek be a babaruha boltba.

Mindig is úgy gondolta, hogy ha már minden veszve van, most pedig úgy tűnik, hogy ez igaz, akkor egy dolog mindig megmarad. Az pedig a remény.