Egy Riverdale-i Lány Élete [Szünetel]

7. Ébredés

.... Nem emlékszem semmire, csak késztetést érzek arra, hogy most azonnal kinyissam a szemem. Résnyire nyitottam, de nem tetszett amit láttam. Emberek ültek az ágyam körül, összekulcsolt kezekkel, mintha imádkoznának.
Azt nem láttam, hogy kik azok az emberek. Az a tipikus kórház illat üti meg az orrom, mikor nyílik az ajtó. Áh, szóval kórházban vagyok, szuper.... És gondolom a motorozással kapcsolatos... Kinyitottam a szemem, mire mindenki szemében könny szökött. Néhány ember arcon megkönnyebbülés látszott, volt aki zokogni kezdett, és volt aki csak szimplán örült annak, hogy felébredtem. Csak egy embert nem láttam a tömegben, Sweet Pea-t. Toni, Betty és Veronica örömükben megöleltek, de ez nagyon rossz érzés volt, hisz mindenem fájt.
- Bocsi, csak annyira örülünk! - mondta Betty saját és a többiek nevében.
- Semmi gond, csak fájt egy kicsit..- mondtam, és halvány mosolyra húztam a szám.
- Azt hittük már sosem ébredsz fel - mondta Toni öröm könnyekkel küszködve.
- Ezt hogy érted?? - kérdeztem hirtelen, mikor leesett, hogy mit mondott.
- Majd később elmagyarázom - szólalt meg Jughead is.
- Nem később, most!- csattantam fel hirtelen. - Ja és hol van Sweet Pea, beszélnem kell vele!
- Majd később, most pihenj.
- Kérlek mondjátok el!
- Na szóval..... az a helyzet,hogy komában voltál 5 napig. Nem volt hosszú idő, de akit itt látsz, az minden nap minden percben itt volt.
- Mivan?!?! Öt napot átaludtam?? Nem csodálom, hogy kipihenten ébredtem. - és elmosolyodtam.
-  Ez nem vicces! - mondták egy páran egyszerre.
- Jó jó, igaz, bocsi. Szóval mit hagytam ki??
- Igazából semmi nagyot, két irodalom felmérőt és egy matek felmérőt, ami a sulit illeti. Sweet Pea azóta nem jött iskolába, a kígyók többnyire velünk beszélgettek.
- Na akkor nem valami sokat hagytam ki.
Ekkor nyílt az ajtó. Egy szőke nő lépett be a terembe.
- Na szervusz Emily, látom felébredtél.
- Anya te mit keresel itt?? - lépett Betty a nő elé.
- Ő az édesanyád?? - kérdeztem Bettytől.
- Igen - válaszolta tömören.
- Azért jöttem, hogy közöljem a hírt. Emily nálunk fogsz lakni. Beszéltem az orvosokkal, mondták, hogy egyedül élsz, így felajánlottam, hogy nálunk lakhatsz, míg újra teljesen egészséges nem leszel.
- Tessék?? - kérdeztük Bettyvel egyszerre.
- Jól hallottátok. Holnap viszünk haza, ma még bent tartanak megfigyelésre.
- Rendben, nagyon szépen köszönöm Mrs. Cooper. - válaszoltam próbálva leplezni boldogságomat.
- Ugyan, szólíts Alice-nek.
- Alice?? Az édesanyámat is úgy hívták Alice.
- Hívták? Meghalt??
- Nem csak mikor megszülettem örökbe adott, de volt egy kérése, hogy engem utána nevezzenek el.
- És mi a teljes neved pontosan??
- Emily Smith. - a név hallatán Mrs. Cooper összerándult, de ennek nem szántam nagyobb figyelmet.
Így beszélgettünk tovább. A beszélgetés alatt lassan elmentek az emberek, csak Betty, Mrs. Cooper és én maradtunk a terembe.
- Na mi lassan indulunk, gyere Betty, hagyjuk pihenni Emilyt. Szia Emily, jó pihenést.
- Szia, akkor holnap találkozunk. - köszönt el Betty is.
Egyedül maradtam. A nap folyamán semmi mást nem csináltam, csak olvastam, mivel Toni behozta a kedvenc könyveimet, vagy telefonoztam. Kétszer jelent meg az orvos a nap további részében. Egyszer, hogy megkérdezze hogy vagyok,  és egyszer vizsgálatra  vittek engem, ahol megállapították, hogy semmi komolyabb sérülésem nem lett, leszámítva, hogy a lábam eltörött.
Este fele, mikor már azt hittem, hogy nem jöhet látogató, kopogtak az ajtón.
- Szabad!
Azt hittem egy orvos, de Sweet Pea lépett be az ajtón virággal a kezében.
- Szia Em.
- Szia - válaszoltam érzelem mentes hangon.
- Hogy érzed magad?
- Jól köszönöm
- Beszélhetnénk??
- Miért is ne...
- Szóval, kérlek hallgass meg. Cheryl nem mondott igazat. Nem csaltalak meg, csak kellett egy ok, hogy felidegesítsen téged. Bosszút akart állni a szeme alatti lila folt miatt.
- Őszintén?... Már nem tudom kinek hihetek kettőtök közül.
- Komolyan? Nem hiszel nekem??
- Mondom, már nem tudom kinek hihetek. Te is adsz okot kételkedésre, és Cheryl is ha csak félig is de igazat mondott. Hiszen felidézett egy mondatot a veszekedésből, ami arra utal, hogy tényleg hallotta.
- Kérlek higyj nekem. Vagy legalább adj esélyt, hogy bebizonyítsam. Nem tennék ilyet, ezt te is tudod.
- Tényleg tudom?
- Igen, tudod. Tudod, hogy bármi áron megvédlek mindentől.
- Jó oké, most hagyjuk ezt a témát. Képzeld el ma milyen hírt kaptam. Ott fogok lakni a Cooper házba, míg teljesen fel nem épülök.
- Ez neked jó hír??
- Igen, képzeld csak el, ott lakhatok egy családdal akik gondoskodnak rólam és szeretnek. Ki tudja talán lehetne egy családom.
- Te ilyen sokat beleképzelsz??
- Hogy érted ezt??
- Ne hidd, hogy mindig velük fogsz lenni. Max három hét és kiraknak, mivel addigra helyre jössz.
- Ne legyél ilyen. Te sem tudhatod előre.
- Csak igazat mondok.
- Ja ja, persze, te és az igaz mondásaid. Néha falra tudnék mászni a hülyeségeidtől. Szerintem ezt itt fejezzük be, pihennem kell, fáradt vagyok...
- Most komolyan elküldesz?
- Pihennem kell...
- S öt napig mit csináltál??
- Na jó.... Szia.
Ezzel az ablak felé fordultam. Ő köszönés nélkül  kiment a teremből.
Másnap ahogy ígérték,  Mrs. Cooper és Betty jött a megbeszélt időpontban és segítettek össze pakolni. A pakolás végeztével lebicegtem az emeletről és elindultunk új lakóhelyem felé...

Sajnálom, hogy ha egy kicsit össze-vissza rész lett. Hamarosan hozom a következő részt.