Egy Riverdale-i Lány Élete [Szünetel]

13. Ezt nem hiszem el! 1/2

Reggel mikor felkeltem és belenéztem a tükörbe, nem ismertem magamra. Arcom sápadt, szemeim kisírtak, hajam kócos volt. Mindezek mellett hullafáradt voltam. Még szerencse, hogy 1 órával korábban keltem. Kellett az az egy óra, hogy rendbe hozzam magam, és elviselhető fejem legyen. Valahogy összeszedtem magam és elindultam a suliba. Míg elmentem a suliig,addig zenét hallgattam és telefonoztam, hiszen nem volt kivel beszéljek. Igazából nem sajnáltatni akarom, félreértés ne essék, de ez az igazság. Mikor odaértem, megint minden szem rám szegeződött. Mikor akarják már abbahagyni? Meddig fognak még bámulni? Nem unják? Na mindegy. Inkább bementem, de ami ott fogadott az esett mostanában a legrosszabbul. Ott volt Cheryl és Toni a folyosón és együtt nevetgéltek. Mikor megláttak Cheryl rám mutatott. Toni kerülte a pillantásomat, lehajtotta a fejét. Vagyis rólam volt szó. Ezt nem hiszem el! Egy ember volt akinek elmondtam mindent, egy ember volt akiben megbíztam ennyire az utóbbi pár napban és még ő is rajtam nevetgél, és jót szórakozik a szerencsétlenségemen. Ezért ne bízzon meg az ember senkiben. Mindig mondták, de nem tudtam elképzelni mitől akarnak óva inteni, de mostmár tudom. Hisz a legjobb barátomnak hitt ember árult el. És szerintem ez esett a legrosszabbul minden bántás közül.
Toni megindult felém, és már szólásra nyitotta a száját, amikor én megfordultam és hátra sem nézve végig mentem a folyosón, egészen a mosdóig. Elképesztőnagy szerencsém volt, hiszen pont akkor csengettek, amikor én beléptem a mosdó ajtaján. Végre egyedül lehettem. A csengő hangjával nem törődve leültem a padlóra, elővettem a fülhallgatóm és a külvilágot kizárva max hangerővel kezdtem el egy random zene listát hallgatni. Nagyon jó érzés volt, olyan felszabadító. Mikor zenét hallgatok, akkor kikapcsolom az agyam és csak is a zenére koncentrálok, és ez megnyugtat. Most is sikerült elérnem, hogy megnyugodjak. Nem ez az első óra amit ellógok, így senkinek nem tűnik fel a hiányzásom. Aha, csak az hittem.
Egyszer csak kicsapódott az ajtó és belépett rajta Veronica és Jughead.
- Jaj Emily, már azt hittük valami történt.
- Semmi bajom.
- Aha, persze.... Mi a baj??- guggolt le elém Jug.
- Csak annyi, hogy már elegem van mindenből és mindenkiből. A sztori elejét tudjátok, azt nem mondom el mégegyszer. Minden egyes napom ugyan úgy telik. Egyedül bandukolok a suliig, majd ezek után egész álló nap mindenki bámul, de állom a pillantásokat. Majd a drága tesóm megaláz minimum 2szer a nap folyamán a folyosón. Eljön az ebéd idő, amikor szintén egyedül vagyok. És ez megy minden nap. Egyetlen ember volt akiben megbíztam, elmondtam neki minden bajom, erre fel ma mit látok? A drága volt legjobb barátnőm Cheryllel nevetgél rajtam. És mielőtt megkérdeznétek honnan tudom, hogy rajtam, láttam Toni szemében, amikor beléptem az ajtón és rám nézett. Nem volt nehéz kitalálni mikor lehajtotta a fejét, mintha szégyellné magát. De amúgy mint mondtam semmi bajom.
Veronica és Jughead csak álltak elképedve, kikerekedett szemekkel amikor ezt elhadartam. Azokon az arckifejezéseken muszáj volt nevetnem. Mikor meglátták, hogy nevetek olyan értetlen fejet vágtak, hogy mégjobban nevetni kezdtem.
- Látnátok az arcotok.... Ti is nevetnétek.
Mikor ezt elmondtam, leesett nekik, hogy mi olyan vicces, így már együtt nevettünk.
Egy kis idő elteltével mindhárman némán ültünk a földön.
- Emily, van egy ötletem!- szólalt meg hirtelen Veronica.
- Na mi?
- Költözz hozzánk!
- Tessék??
- Figyelj, a családom része vagy, akár tetszik akár nem, és én szeretném, ha nagyobb része lennél. A testvérem vagy, emellett egy nagyon jó ember, és én nem fogom végig nézni, hogy tönkremegy az életed, és te is.
- Kaphatok egy kis gondolkodási időt?
- Persze, ebédszünetig el tudod dönteni? Mert ha igen, attól függően, hogyan döntesz, tudnék beszélni a szüleimmel és suli után összeszednénk a cuccaid. De persze csak ha úgy döntesz.
- Rendben, ebédszünetben adok választ.