Nem én akartam (Befejezett)

🤰17. fejezet🤰

Igor pov.
Olyan gyorsan még életemben nem vert a szívem. Roger ült a volán mögött, én pedig hátul Vladimirral, aki megállás nélkül sírt és a hasát szorogatta.
- Kicsim...
- Nagyon fáj... Istenem.... Még túl korán van, mi történhetett? - zokogta miközben úgy reszketett mint a nyárfalevél.
A kórházban Roger berohant és hamarosan két nővér jött és gyorsan elvitték Vladimirt. Mi meg kint ragadtunk az idegtémő váróteremben.  Alig voltak kint rajtunk kívül. Biztos mindenki bent volt a párjával. Ha most valami baja lesz Vladimirnak vagy a picinek én biztos, hogy nem élem túl. Miert hagytam egyedül, ha nem hagyom otthon talán mellette lehettem volna mikor az a rohadék megjelent. Hirtelen valaki megbökte a vállamat, az orvos volt.
- Mr. Black?
- Igen én vagyok! Vladimir hogy van?
- Rizikós. Vilagra kell segítenünk a picit, most rögtön, mert kockázatos es veszélyes lenne ha erőszakkal bent tartanàm. Akár az anyuka életébe is kerülhet. - ahogy az utolsó mondat elhagyta a száját, tényleg kiborultam. Miért történik most ez? Minden épp, hogy visszatért a normálisba, sőt jobb lett, erre jött az a rohadek és mindent tönkre tett.
Órákig ültünk teljes némaságban mikor végre megjelent az orvos... Csurom véresen. Jézusom, Vladimir!
- Minden rendben, az snyuka egyenlőre ajult, de ez a vérveszteség miatt érthető. A baba... Nos... Még koraszülötthöz képest is pici, de szerencsére megüti egy egészséges baba méretét. Nem sírt fel, szóval egyenlőre inkubátorba tesszük. Ha az anyuka magához tér, megnézhetik a picit. Csodaszép kislány, igazi hercegnő. - mosolygott rám majd intett, hogy bemehetünk Vladimirhoz. Mint a villsm ott termettem mellette és megragadtam a jéghideg ujjait. Nem reagalt semmit. Megpusziltam a homlokát és a másik kezét is megfogtam.
- Édesem, nem lesz semmi baj! - nem távolodtam el tőle. A vilag összes kincséért se tettem volna meg. Apró, nyöszörgő hangojat kezdett kiadni és mintha mozgatta volna a száját. Odahajoltam a szájához, hogy halljam mit próbál mondani.
- Ellie...