föl, föl, ti rabjai a földnek - mondották egykoron, harminc évvel ezelőtt elveszve a történelemben. föl, föl, te éhes proletár - zengték egykoron, s mondják ma is, remegő hanggal, tört értelemben.
harminc év, harminc év - a demokrácia édes évei, de ha rendszert váltottunk, embereket miért nem? tisztán hallom a fentiek hazugságának ékes érveit, de mi itt vagyunk lent, Önöket nem zavrja ez sem?
milliók éheznek itt lent, míg az égiek dőzsölnek, de egy húron pendülünk - minden húr egy élet, melyekért Önök felelnek. mérgezett vége tőrödnek a szabadságnak, jogállamiságnak vet majd véget.
az éhezés megoldott probléma, hiszen badarsággal tömik az éhes szájat, a fejeket pedig az előző hazugok hazugságaiból következtetett hazugsággal homályosítják el már majdnem túl meggyőzőre.
föl, föl, ti rabjai a földnek - mondották egykoron, hogy innenstől mi nem vagyunk rabok - hazudtak. föl, föl, te éhes proletár - zengik még ma is, ezek a szavak aktuálisan szebb köntösben futnak.
