olykor a hosszabbik úton megyek
ide-oda, abban a reményben,
hogy meglátlak valamelyik sarkon,
de már két naptárat lecseréltem,
mióta nem járja át a teret
mámorító illatod, háborgó
tengert idéző, ragyogó szemed
is egyre távolibb, halvány képet
fest álomvilágomnak végtelen
vásznán, életemben puszta vendég,
egy üres szerep vagyok, mióta
nem vagy más, csak egy emlék.
