egy üres szobában ülök,
a székhez kötöztél, közben
megállás nélkül dübög
szavaid súlya az ajtón,
víz csöpög a plafonról rám,
minden cseppel egyre
halványabb már a glóriám,
egyre kevésbé létezek,
egyre fakóbb képet festek,
fogy a levegő, minden egyes
sejtem fél, a lelkem retteg
a következő hazugságtól.
