~7~

819 26 0
                                    

Másnap reggel kicsit fáradtan keltem fel, de nem bántam, nagyon szeretek a Roxfortba járni, több okból is amióta az eszemet tudom imádom a varázslást, a tanulást és persze a barátaimat is akiket mindennél jobban szeretek ezeken gondolkoztam miközben felöltöztem és elindultam a Nagyterembe. Amint kiléptem a szobámból Dracóval találkoztam össze
-Te rám vártál?-Kérdeztem nevetve
-Nem, ez pusztán csak véletlen.
-Ahaam okés, ha te mondod.
-Megyünk együtt a Nagyterembe?-Kérdezte
-Persze mehetünk.-Egyeztem bele és elindultunk kettesben reggelizni, leültem kivételesen a Mardekár asztalához, de csak azért, mert a Griffendéleseknél nem volt több hely és nem akartam ott zavarogni, az asztal széléhez ültem és pár perccel később Draco mellettem foglalt helyet
-Segíthetek?-Kérdeztem
-Miért vagy velem ennyire elutasító?
-Mire gondolsz?
-Látom, hogy a Weasley ikreket mindig megöleled amikor csak találkozol velük, azonnal összebarátkoztál a Griffendélesekkel, de velem mégis semlegesen viselkedsz.
-Draco az idei első beszélgetésünk után szándékosan nekem jöttél, aztán a vérem tisztaságáról faggattál és végül, de nem utolsó sorban az egyik kedves mugliszületésű barátnőmet piszkálod folyton, én azon is csodálkozom, hogy egyáltalán szóba állok veled.
-Tudom, hogy te is érzed.
-És mégis micsodát?
-Hogy van valami ami összeköt minket.
-Biztos az aranyvér.-Nevettem
-Rá fogok jönni, hogy mi az.
-Hurrá.-Mondtam és a srác szó nélkül ott hagyott engem én pedig elkezdtem iszogatni a kávémat és enni a rántottámat, amikor végeztem egyszerűen kisétáltam a Nagyteremből. A mai nap gyorsan eltelt pár közös óra a Griffendélesekkel, semmi extra nem történt.
5 órára már mehettem is Piton professzorhoz, a büntetésem letöltésére.
-Szép napot Professzor úr.-Köszöntem
-Miss Blake.
-Mi lesz a büntetésem?-Kérdeztem
-Rubeus Hagridnak fog segíteni.
-Rendben.
-Jöjjön elvezetem.-Mondta és elindultunk ki a Roxfort épületéből el egészen egy kunyhóig amin Piton Professzor bekopogtatott
-Áh Perselus üdvözöllek.-Köszönt Hagrid
-Hagrid ő a lány akit meséltem, büntetőmunkát kapott tőlem, de nekem semmiben nem tud segíteni.
-Rendben Perselus innen átveszem legkésőbb vacsorára vissza is ér.
-Viszlát Hagrid.-Köszönt el Piton Professzor
-Hogy hívnak?-Kérdezte tőlem Hagrid
-Alissa vagyok, Alissa Blake.
-Részvétem a szüleid miatt.
-Már régen történt. Miben tudok segíteni?
-Találkoztál már varázslényekkel?
-Persze.
-Ugye nem félsz tőlük? Mert el kéne a segítség a Hippogriffel.
-Persze segítek.-Mosolyogtam
-Tudod, hogy kell őket megközelíteni ugye?
-Igen.-Bólintottam és követtem őt ki a kunyhóból egészen hátra a hippogriffjához aki előtt lassan meghajoltam és vártam rá, hogy megismételje a mozdulatomat amikor ez megtörtént lassan közelebb mentem hozzá és megsimogattam a fejét
-Csikócsőrnek hívják.-Mondta Hagrid
-Nagyon szép állat.
-Csak az a baj nem annyira bírja az ismeretleneket, nem is értem, téged miért visel ennyire jól.
-Engem minden állat kedvel, még sose ugatott meg egy kutya sem, nem morgott rám egy macska sem, soha nem értettem miért nem.
-Lehet egy kérésem?-Kérdezte Hagrid
-Micsoda?
-Repülnél egy kört Csikócsőrrel?
-Persze.-Mondtam és felpattantam a Hippogriffre aki felszállt velem a levegőbe, mérhetetlenül jó érzés volt repülni, nézni a tájat a magasból, szabadnak éreztem magam, csak úgy köröztünk a levegőben láttam a Griffendélesek edzését is, nem sokkal később visszaszálltunk a földre Hagrid büszkén nézett rám
-Sose láttam még Csikócsőrt ennyire nyugodtnak.
-Örülök, hogy segíthettem.
-Alissa van egy ajánlatom.
-Igeen?
-Ha heti egyszer meglátogatod Csikócsőrt, eteted, repülsz vele párat akkor elengedlek most azonnal a büntetőmunkáról.
-Mennyire ismerte apukámat?-Kérdeztem
-Nagyon is jól.
-Tudja, hogy fiatalon kezdte a dohányzást?
-Igen.
-Sajnos ezt a rossz szokását én is, megörököltem, ha esetleg ide jöhetek mindennap dohányozni akkor akár heti ötször is foglalkozom Csikócsőrrel.
-Rendben legyen inkább heti 2, de ha bajba kerülsz kérlek ne keverj bele.
-Ez csak természetes.
-Akkor mára végeztél is.
-Köszönöm Hagrid,szia.
-Szia Alissa.-Köszönt el ő is én pedig elindultam vissza a Roxfortba.

Mardekáros lány Onde histórias criam vida. Descubra agora