5 éves koromban álltam neki. Találtam egy konyhakést, s sírva húztam végig alkaromon. Kíváncsi voltam mi lesz. Vérem szép lassan kiserkent és tompult a káosz a fejemben. Ezen felbuzdulva folytattam, míg teljes csendet nem kaptam. Vigyorogva mentem mindenfelé sugározva magamról "Végre megtaláltam! Végre csendet kaphatok! Csak a fájdalom gyönyörű érzését kell adnom és véremet kicsikarni magamból!" Ahogy telt az idő egyre több, egyre mélyebb vágásokat ejtettem magamon. Mindezt észrevétlenül. Rászoktam a dohányra, a drogra, az alkoholra, de főleg az önmagam ártására. Többször vették el tőlem fegyvereimet, címszó "akkor nem tudsz magadnak ártani". Ohohó, te csak azt hiszed. Nekem egy tű is megteszi. Most már próbálok erről leszokni, hisz kapok segítséget. De ne várjátok el, hogy ez megy egyik napról a másikra. Egyedül párom elszomorodása miatt próbálok nem lépni megint egy ilyet.
YOU ARE READING
Shigaraki naplója
RandomShigaraki Tomura vagyok. Már biztos mind ismertek. Vagy utáltok, vagy nem, engem pont nem érdekel. Azóta se találok nyugalmat sehol se depressziómtól, nem találom a kiutat, holott annak már 15 éve. Az egyetlen nyugalmamat naplóm jelentette, de azt t...
